Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Szép, különös, érdekes - Nagy Zoltán: Mi a szép? - III. A munka szépsége

közel járt a barázda fenekéhez, hogy a szél ne szórja szét). A kézzel vetés hagyományos módja a tökéletességig fejlődött. Azt hinnők, továbbfejlesztése lehetetlen, és értelmetlen vállalkozás. — A kivételt ugyancsak takaros Maczelka jelentette, ki a környék szokásaival ellentétben nem akasztott vetőzsákot a nyakába, mert úgy tartotta, hogy túlságosan leterheli az embert, és nem tud arányosan szórni. — Ezért, amerről a kezére esett, az egyik fia kosárban tartotta a vetőmagot, a másik fia pedig kisebb zsákban hordta utána. Keskeny fogást hajtott, hogy a szórás arányos legyen. Általában a pusztai ember egy nap tíz kisholdat bevetett, ő csak négyet, de azt arányosan. A búza kikelése után nagyon szép volt a tábla — ismerték el a környéken lakók is, de munkáját nem követték. A racionális paraszti munka megkövetelte a pontos, egymással harmonikus részműveleteket is. A kaszálásnál rendszerint többen vágták a gazt, ilyenkor lépcsősen helyezkedtek el. Mikor egy rendet levágtak, a kaszát a rend vége alá dugták, s egy kaszahossznyira főtürüték, vagyis a rend végét a már levágotthoz tolták, így a következő elő vágáskor a kaszát nem akadályozta. A kezdő rendnél ennek nincs jelentősége, de megszokásból mindig megcsinálták. „Ezelőtt, ha a fiatal kaszás elfelejtette a rend végét főtürűni, az idősebbek rászóltak, „törűd meg az órod öcsém!" Aki kaszát vesz kezébe, még nem biztos, hogy jól is dolgozik vele. A jó kaszás könnyedén, egyenletes léptekkel halad, sima rendet vág és egyenes, egyenletes tarlót hagy maga után. Olyan esetben, mikor a szerszámot nem a kiskaccsán, hanem a nyakánál fogta, még az útról is rákiabáltak: „mögfullad a kaszanyél hé!" — „elhagyod a mönyecskének?" — „a kecskére is gondusz?" — ha meg nagy tarlót hagyott, akkor azt kiáltották oda: „Hé, kikopik a gatyaülep!" — Takaros Maczelka az aratással is kirukkolt. Náluk egy kasza után három marokverő verte a markot —, az első a markot szedte, a második egy kis deszkalaphoz veregette, a harmadik a télen elkészített csuhéjkötéllel kötötte. Amint egy kis kupacra való kéve összegyűlt, kalászával felfelé összerakták, majd mikor egy vontatónyi lett, ugyanígy jártak el. Minden kévének kifelé volt a töve, csupán a hegyén levő kalásza nézett az ellentétes irányba. A jól rakott vontató telt, körte alakú, tojásdad formájú. Alja beljebb, dereka kijebb áll, s nem túlságosan hegyes. Rostás Sándor vastag derekú vontatót szeretett rakni, mert a szél így nem lökte olyan könnyen fel. A takaros vontató és kazal mindig nagy gonddal és hozzáértéssel készült. Legfontosabb az alap, a fenék megrakasa volt. Csak a jól rakott vontató lehetett egyben takaros is. Ha nagy feneket kerítettek neki és azután hirtelen összehúzták, akkor az ilyenre szerte a Pusztán azt mondták: „Erre a vontatóra a béka még seggel is fölmászna!" A vontatót megrakasa után körültapogatták, körülfésülték, kör ül vei Iázták. — A lefelé néző villa hegyével felülről lefelé körülhúzták a vontató hulláját, a lehullani akaró és a keresztbe álló szálakat, majd körülütögették. Befejező mozzanat a vontató högyözése, högyölése. Minél hegyesebb, annál jobban bírja az esőt. Amelyik jóra sikerült, egymás közt mondogatták: „Högyös lőtt, mint a kutya f...a!" A jól hegyezett vontató olyan, mint a hajazott asztag. Meglátszik, hogy meddig tart a dereka. Amelyiknek hegye kibunkósodott és felbillent, azt pipás vontatónak hívták. A nyomtatás virágkorában többet adtak a vontatórakásra. — Mondják, hogy az 1890-es években Oláh Ferenc öreggazda szétrúgta a fiai által rakott csúnya vontatót. Nyomtatás során a szérükészítés mindig gondot jelentett. A szürü akkor volt jó, ha tükörsima-keményre sikeredett. Fontos volt, mert így a ló patája nem vágta fel a földet és a szem nem keveredett a porhanyós földdel, ami a gabona szeleltetésénél gondot jelentett, nem is beszélve az eltaposott magok elvesztéséről. A szérűt előzőleg nyesték, locsolták, ezután töreket szórtak rá, amit kocsival, gondosabb helyen ezt követően kopasz lóval (befogatlan lóval) is lejáratták. Ilyenkor az első ember időnként söprűvel benyúlt a szétterített ponyva alá, és megnézte elég sima-e? (ti. a lovak eltaposták-e a kocsinyomokat). Früstök előtt lesöpörték a szérűt, hogy a szérű porára szállt harmatot és a giliszták által éjjel kidúrt földet eltávolítsák. Az immár tökéletesen rendbe hozott szérű hamarabb száradt és nem tette szívóssá a ráágyazott gazt. 462