Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Szép, különös, érdekes - Nagy Zoltán: Mi a szép? - II. Az ember szépsége: a bölcsőtől a koporsóig

sárga szín csak a vásárhelyieknél volt általános. Alját venyigefeketével elhúzták, hogy az eső felcsapta sárrögök ne csúfítsák az épületet. Különösen a vásárhelyieknél szokás az ajtók, ablakok körül elhúzni a falat, valamint a szemöldökfát festeni. Fekete József Hatablaki dűlőn levő tanyája színesség dolgában még a vásárhelyieket is felülmúlja. A tűzfalak, sőt még a kémények is vörösre fetettek. Ez az egy azonban csak kivétel. Élénk színeket csak akkor lehet látni, ha erősen rásüt a nap a fehér tanyára, és az visszatükröződik a közeli pocséta vizében. A tanya belseje vakító fehérre volt meszelve. A falakra csak a legszükségesebb került: katonaképek, családi felvételek (katolikusoknál szentkép, kereszt) és a naptár. Decemberben minden boltos ajándékozott a hozzá járóknak falinaptárt. Úgy mondják, hogy szépek voltak. Az első évben a nagyház falán díszlett. A következő évben a konyhába szorult, még később a kamra falán gyülekeztek — sajnálták kidobni. A szobában minden bútort tisztán tartottak, különösen a festetlen és leterítetlen asztalt súrolták sűrűn. A súrolás kidagasztotta a fa ereit az asztal tetején. „Hanem a kemence mindennél fontosabb." Hetenként kimeszelték. Ott időzött a hideg időben a család apraja-nagyja, ezért gyakran lekoszolódott. A mosott ruhákat is sok helyen rajta szárították, a foszforos gyufát is azon lobbantották lángra, így egykettőre odalett a szép fehér színe. Csepregi Mihályné minden fűtés előtt a kemence száját bemeszelte, s három ujjával karikákat rajzolt rá, olyanokat, mint a locsolóval a földre, s úgy száradt meg. Szép volt. Ez Komlóson volt nagy divat, ott levelet, virágokat is rajzoltak. Szombaton a kemence meszelése mellett a szoba, konyha, sőt a házeleje földjét is sározták. Olyan volt egész héten, mint az üveg! A szomszédasszonyok sem tudták megállni szó nélkül. П. Az ember szépsége: a bölcsőtől a koporsóig Az újszülött az édesanyának, az apának és a gyermeket meglátogató ismerősöknek mindig kedves. Napos korába amelyiknek haja, szemöldöke van, azt szépnek tartják. Legtöbb csecsemő pisze, lupi kutya orrú — belelátni az orrába, de nem hiba, később elnövi. Ugyanilyen, aki egy kicsit kajla füllel születik. Sokat emel az arcvonáson a nagy kék, vagy teljesen fekete szem. A tiszta bőrű, fehér arcúra mondiák „ájnye, de szép kis kölök". Karonülő korba már kiformálódik az arc. A tekintet értelmes, a szem letisztul és a hajat már fésülni lehet. Ekkor a tágabb környezete is sokkal több szépséget talál benne. Bár — „Az emberféle a pólyást nem szereti, mer nincs jó fogás rajta." A karonülőt már felkapja és csókolgatja. Ha egészséges a gyermek, szép piros arcúvá fejlődik, a szája is piros. Van úgy, hogy megmarad fakónak — „Ejnye, de patyi (tökmag) szinü ez a gyerek". — mondják az ilyenre. Ekkor már van tartása a kis testének. A fejét egyenesen tartja, forgatja, megragadja a figyelmét minden tárgy, kezd már gagyogni. Megjelenik arcán az öröm és a fájdalom kifejezése. A már járni tudó még kedvesebbé válik. Minden irán i érdeklődik, beszélni kezd. A legfontosabb, hogy egészséges és tiszta legyen. Gyegyergették is a szülők, főleg he elsőnek született. Szép gyereknek csak azt tartják, aki egyben takaros is, azaz arányaiban tökéletes. Ezenkívül az a fontos, hogy szép göndör haja és nagy kerek bögöj vagy ökör (szelíd nézésű) szeme legyen. Ha a fiúk egy kicsit szutykosak is voltak, nem volt nagy baj, de a kislánynak mindig szép frissnek kellett lennie. Meg aztán a fiúkat „nem lehetett olyan kis pimpökere öltöztetni, mint a kislányokat". Ezek haját szebben lehetett fésülni, a nagy masli soha sem hiányozhatott belőle. — Mondták is, ha meglátták: „Jaj de nagyon szép szalagod van!" — Ha tükörbe nézett, mindjárt észrevette, ha nem volt a szalag a hajában. A nagyobbacska fiúknak ilyenkor már vettek kalapot, büszkén is hordták. Hatéves korban kis csizmát is kaptak, amit meg is patkoltattak, hogy kopogjon. 456