Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A gyermek és az iskola - Népi játékok

érkezhetett volna. Vagy: „Na, huz-e öcsém?" szóval irigységből néha egy-egy nagyobb kamasz a kabát ujjába dugott nyitott késsel a zsineg mellé állt és meghúzta, majd elvágta. Ilyenkor is rőrölhettek. A sárkányozás végén a cöveket kihúzták a földből. Ha többen voltak, akkor az egyik váltakozó kézzel húzta le a zsineget és a gazda felhajtotta. Ha egyedül volt a sárkányozó, nagyon vigyázott, hogy ki ne ejtse a zsineget a kezéből. Gyakran a lehúzásnál a sárkányt lelovagolták. Egy koma a zsineget a lába közé vette és a sárkány felé haladva lelovagolta, s ezáltal a sárkány lejött. A zsineget azután a cövekre felhajtották. Ha a sárkány kilyukadt, befoltozták. Egy jó sárkányozó egy szezonban két sárkányt használt el. De volt olyan is, aki minden héten elhasznált egyet. A sárkányozás az első világháborúig tartott. Utána még egy darabig a kisebb gyerekek feleresztettek egy-egy sárkányt. Fogócska: Kisebb fiúk, lányok játszották. A fogót kiolvasó-mondókával kiolvasták. Megállapodtak a házban is. A ház leggyakrabban összefogódzás, fa, vagy egy, ritkábban több körülkarcolt kisebb terület volt. Guggolás is lehetett ház. A fogó, a cica igyekezett megfogni az egereket. Akit a cica megfogott, az lett a fogó. A házban „nem ért" a fogás. A cica ezt mondta a házban meghúzódó egereknek : Egér, egér ki a házból, Most jöttem a kávéházból, Aki nem jön háromra, Az lesz a fogó! Mire a cica háromig számolt, kiszaladtak az egerek a házból. Ha összefogás volt a ház, akkor az összefogódzott játszók mellett háromig számolt a fogó. Háromra a kezüket el kellett ereszteni és szétszaladni. Az egerek a játék előtt összebeszéltek, hogy ki kivel fogódzik össze. A játék elején kijelenthetik : „Utánfogás nem ér!" Ezért, ha a fogó véletlenül megfogta azt, aki őt megfogta, akkor a játszó azt mondta a fogónak: „Utánfogás-pofonvágás!" Aki ki akart lépni a játékból azt mondta: „Pű, pű, nem ér!" Amikor már megunták, azt mondták: „Nem játszunk tovább, pű, pű, nem ér!" Aki fogó maradt, azt körülállták és ütemesen mondták: „Macskabűrbe maradtál, macskabűrbe maradtál!" Árokcicás: Iskolás korú gyerekek játszották árokban. Megállapodtak abban, hogy meddig „ér" az árok. (Pl. két fa köze). Kiolvasták az árokcicát. Az árokcica az árokba ment, s az egerek, a játszók úgy szaladgáltak előtte, hogy a cica meg ne fogja őket. A cica nem mehetett ki az árokból. Bosszantani is szokták az árokcicát, közelében leguggoltak, s az egyik tenyerükkel feltámasztották a fejüket (alvást színleltek), s mondták: Ilyen cica mellett, Alunni is lehet! Amint a cica odaugrott, felugrottak és elszaladtak. Ha a cicának sikerült egeret fogni, akkor szerepet cseréltek. Cica-mica melyik szemed fáj? (Hátulsó pár előre!) A játszók egymás mögött párban álltak. A cica, a fogó a párok elé állt, s nem volt szabad hátrafordulni. Mindig a leghátulsó pár kérdezte a cicától? — Cica-mica melyik szemed fáj? — Mind a kettő egyformán! — felelte. Erre a hátulsó párban állók jobbra-balra előre szaladtak. Arra vigyáztak, hogy a cica meg ne fogja őket, mert akkor helyet cseréltek. Ha a futók összefogóztak, akkor nem ért a fogás. Ha nem tudott a cica-mica egeret fogni, akkor a hátulsó párból első pár lett. Úgy 436