Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Együtt élünk - Templombajárás a Pusztán

gekből sokan elpusztultak az első világháború ideje alatt. A fiatalok vasárnaponként a városba mentek. Sokan házat vettek Orosházán és Kutason is épült templom. A takarító elköltözött, a kegyszereket Kutasra vitték és egy ideig üresen állt a templom. Azután a lakásba egy kovácsmester költözött s a templom kovácsműhely lett. Valahogy ment neki, mert messze földön nem volt kovács. A kovácsnak meghalt a felesége, a család szétszóródott és ő is elköltözött. Az épületet nemsokára átalakították olvasókörnek. Pusztaközpontról, Barackosról és a Fehértó környékéről a reformátusok a fehértói iskolába jártak istentiszteletre. Az Orosházához közel lakó reformátusok bejártak az orosházi templomba. A barackosi ref. templomot az 1930-as években építették. Imaházat építettek közel az iskolához. Az imaház fedele alatt lelkészlakás is volt. Az imaházba többen mentek, mint az iskolába. Kérdő Ernőné Kutas közelében, a Mózeshalmi dűlőben lánykodott s onnan is elment a barackosi templomba. A szülei is szerettek templomba járni, de nem sokszor mentek, mert a tanyájuk jó messze volt a templomtól. A templomhoz közel lakó reformátusok elég sűrűn jártak templomba, de inkább csak télen, mert dologidőben jobban elmellőzték. A családok „hun egyedül, hun párosan mentek." A Pusztán is főleg az asszonyok jártak templomba. Ilyenkor a családdal együtt lakó anyós vagy a gazdaasszony menye, vagy a nagyobb lánya főzött, de sokszor az egész család együtt ment. Ilyenkor előbb megfőzték az ebédet és a jószágot is elrendezték. Úgy indultak el, hogy a harangszóra érjenek oda. Kérdő Ernőné így emlékszik vissza : Szerették hallani a harangszót. „Ojan szép volt, hogy na!" Minden vasárnap délelőtt volt istentisztelet. Háromszor harangoztak: az elsőt 9 órakor, a másodikat fél 10 órakor és a harmadikat 10 óra előtt 5 perccel. Ez volt a beharangozás. Az iskolás gyerekek harangoztak. Még messzebről is gyalog mentek. Nagy ünnepkor a jómódúak : Pinkóczyak, Fejes Zoltán fédereskocsin mentek és a cselédjüket is vitték. A cselédek vagy megvárták a „templom végét", vagy visszamentek értük. A kocsin érkező férfiak legtöbbször gyalog mentek haza, mert istentisztelet után bementek a szomszédos olvasókörbe egyet biliárdozni, újságot olvasni. Az istentiszteletről nem késtek el. Hamarabb illett megérkezni. Beültek a padba. Az öregek között mindig volt egy énekvezető. Ilyen volt Székely Ferenc, Arany Lajos, Kérdő Ernőné. Ezek szerettek énekelni, szerettek templomba járni. A templom egyik felében a férfiak, a másikban a nők ültek, a gyerekek pedig az első padokban. A templomba néhány környékbeli katolikus is járt. A beharangozás után ment be a pap. Az istentisztelet után perselyeztek. A perselyt az ajtó melletti falra erősítették. Az ajtó mellett kint rövid időre még az asszonyok is megálltak, de hamar hazamentek főzni. A pap az ajtó előtt kezet fogott az emberekkel (az asszonyokkal nem), és beszélgetett velük. Majd a reverendát letette és az emberekkel együtt elment a körbe, de csak rövid időre. Amint a pap hazament, hazamentek az emberek is. Istentiszteletet után havonta egyszer presbiteri gyűlés volt az iskolában. Ritkán előfordult, hogy a pap pogácsafélével megkínálta a presbitereket. Szokás volt a vasárnap délutáni családlátogatás is. Uzsonnával kínálták a látogató papot. Rapcsák tiszteletesék a pattogatott kukoricát nagyon szerették és Kérdőék mindig pattogattak. Fecskésparton a vásárhelyi származásúak többsége katolikus volt s azok vagy Orosházára, vagy Kutasra jártak templomba. Majdnem minden vasárnap bementek. A fecskési reformátusok általában Orosházán jártak templomba, noha a barackosi templom közelebb volt. Télidőben gyalogjába mentek, jó utón kocsival. Legtöbbször a saját kocsijukon mentek, ritkábban két-három család összefogott. A vásárhelyi származású fecskésiek közül soknak nem volt háza Orosházán s ezért a templom közelében egy utcában álltak meg, egy kocsipásztort is vittek magukkal. Ez legtöbbször családtag volt, de pásztorgyereket is vittek kocsiőrzőnek. Ha nagyobb volt, dohányt adtak neki, ha kisebb, cukrot, hogy jobb kedvvel üljön a kocsin. Csak eltelt rajta valahogy az idő. A fecskésiek ritkán a barackosi templomba is jártak. Ugyanis a barackosi lelkész taní412