Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Együtt élünk - Kocsmázás

Amikor az udvaron megfőtt a leves, bevitték a konyhába és onnan hordták ki a leve­sestálban. Négy személyre számítottak egy levesestálat, ha elfogyott, vittek. Majd felszolgál­ták a paprikást, savanyú uborkát, kenyeret. Minden vendég egy-egy üveg sört kapott. Vé­gül tészta került az asztalra. Amikor egy-egy vendég elment, kikísérték a bejáróig és a zenész kimuzsikálta. A tanyabeliek kezdték az esti etetést, a jószág is mozgolódott már. Gyömreiék, ha hidegebb időben tartanak családi ünnepeket, akkor a kiskamrában, télen pedig a szobában tartják. Ekkor bent nagyobb a felfordulás. A szobából teljesen ki­pakolnak a kisszobába és három asztalt tesznek be, padokkal. A János-nap nagyobb, mert tél van és jobban ráérnek. Estétől reggelig tart. Ilyenkor a konyhában főznek. * Kocsmázás A pusztai emberek leggyakrabban az olvasókörökben iszogattak, a nagyobb mulato­zást a csárdákban, kocsmákban csapták, de igazán nagyot a városi kocsmákban mulattak. Előfordult, hogy az ember összezörrent az asszonnyal s kalapot nyomott a fejébe: „Na én elmöntem!" Az asszony tudta már, hogy hol fog kikötni. „A fene a bélit ögye mög, mögin a kocsmába mögy!" „Mikor gyün haza?" „Ha hazaérök, köszönök!" — volt a válasz. Ha ba­rátokra akadt a kocsmában, akkor ottragadt. Olyan dologidő nem volt, hogy kocsmázó ember ne akadt volna. Fejes Márton emlegette, hogy Kocsis Ferkó bérlőember összekapott az asszonnyal, elment a kocsmába, addig mulatott, míg a haszonbérből futotta. Éjnek ide­jén a felesége vasvillával ment érte és hazahajtotta, ugyanis Kocsis Ferkó ittas állapotban nagyon veszedelmes volt. Gyakran az olvasókörökben iszogattak. A nagyobbakban — így a Barackosi Olvasó­körben is — vasárnap és csütörtökön italt is mértek. Más napokon öten-hatan összeálltak s egy demizson bort hoztak a közeli kocsmából és iszogattak. Aztán legtöbbször átmentek a kocsmába. A pusztaközponti kocsmáros már reggel 5 órakor nyitott, hogy az úton járó emberek ihassanak, mert: Bort iszik az útonjáró Akár szegény, akár báró! Az első világháborúig a Pusztán minden évben, január utolján volt a lóösszeírás. Erő­sen várták az összeírás napját, mert mindig kocsmázással fejezték be. Egy hónappal előtte kihirdették, a hirdetést a pusztaközponti orvoslakásra ragasztották, de az újságba is bele­tették. Az orvosi lakásban volt a városi tisztviselőknek egy helyiség fenntartva. Az urakat a város kocsija hozta ki. Az egész Pusztáról Pusztaközpontba jöttek a lóösszeírásra. A lovak darabszámát, korát írták be. Az összeírás gyorsan haladt. A kocsmások nyomban átmentek a kocsmába. De olyan is volt, aki elsőbb ivott, azután ment az összeírásra. A lóösszeírásra rákészült az öreg Vörös János kocsmáros és sokszor olyan rossz bort mért ilyenkor, hogy aki abból befeneködött, egy hétig fájt a feje. Piszkos volt a kocsma, de az áttelenben lakó Riczinger Károly doktor úr nem kifogásolta, mert a bor nagy részét ő itta meg. Ha beteg kereste a doktor urat, először a kocsmába ment, mert ott lehetett megtalálni. A messzebbről jövők kocsival, szánkóval jöttek s a közelben lakó ismerősöknél, roko­noknál kifogtak. Azok legtöbbször sütöttek, főztek, mert tudták, hogy vendégük lesz. Az összeírok rendszerint elhozták az asszonyt is bandázni. Olasz Ernő nagybátyja, az Ara­di út közelében levő Olasz Bálint is minden évben kocsival jött hozzájuk a lóösszeírás nap­ján, asszonyostól. A családi ügyeket is ilyenkor beszélték meg. Az emberek evés után bemen­tek a kocsmába. Olasz Bálint még otthon is dalolta: 408

Next

/
Oldalképek
Tartalom