Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Amiért dolgoztunk - Öltözködés - II. Női viselet - 4. A középkorú asszonyok viselete

Még a tanyában sem illett hajandonfővel járni. A fiatalasszony a fejére baboskendőt tett és hátul bokorra kötötte. Ha az ura nem haragudott érte, otthon ritkán hajdonfüt volt az asszony. „Ódd ki a fejed, ne fantyalízsd már be magad annyira!" mondta. Ha valahova ment, a fejére fejkeszkenőt (fejkendőt) tett és az álla alatt kötötte meg két csomóra. A fiatalasszony a tanyában strimflit (harisnyát) húzott és bőrpapucsban járt. A tanyában rossz időben a fiatalasszony a jószág körül rossz göncökben járt, ha nagy sár volt, felhúzta az ura csizmáját. Piacra tiszta hétköznapi ruhában jártak, de mindig kötőt kötöttek maguk elé. Rossz időben felvették a bokáig érő nagykabátot, esőben pedig esőtartót (esernyőt) vittek. Nagy esernyőjük volt, ketten is megfértek alatta. Sötétkék színű volt, a szélén ujjnyi széles élénk színű csíkkal. Ha a szél fújt, akkor a kocsin a nehéz kockás nagykendőt, a nagykeszkenőt használták. Volt sok fiatalasszony, akinek nem is volt kabátja, csak kendője. A jobbmódúaknak volt ugyan már kabátjuk, de a kendő ott sem maradhatott el. A kisebbfajta nagykendőt azért szerették jobban, mint a nagykabátot, mert a mellüket, hátukat védte és könnyebb volt benne dolgozni. Minden asszonynak volt subája, amelyet az urától kapott. 7—8 birkából készült. A feketét azért szerették, mert ha az meg is ázott, nem látszott meg rajta. A férfiak subája nagyobb volt. Télen a suba nem maradt le a kocsiról. „Kenyeret, subát le ne hagyd a kocsirul!" — mondták. Ha nem volt nagy hideg, akkor jó volt a berlinerkendő is a nyakba és derékig ültek a subában. A subát derékig felhúzták, s a nagykendő alsó, rojtos része kívül volt a subán. Nagy hidegben a berlinerkendőt a fejükre tették, a fejkendő fölé, majd a mellük előtt keresztbe tették s biztosítótűvel összetűzték. Majd a subát a nyak alatt összevetették és begombolták. Az ünnepi viseletet „vasárnaplónak" is hívták. A városban délelőtt a templomba mentek. Még ha vasárnap reggelig lakodalmaztak is, de a templomba elmentek. Az időtől, évszaktól függött, hogy selyem- vagy szövetruhát vettek-e fel. Különösen a századforduló előtt, míg nem volt gyereke a fiatalasszonynak, nyáron jó időben menyasszonyi ruhában ment a templomba. Ha az újasszonynak gyereke született, megfestették — legtöbbször barnára — a rózsákat leszedték és ünneplő ruhaként használta. Ha ünneplőben volt a fiatalasszony és átment a szomszédba, akkor ünneplő kötőt kötött. Egygombos, panglis cipőben ünnepeltek. 4. A középkorú asszonyok viselete A középkorú asszonyok alsóruhájának szabása olyan volt, mint a fiatalasszonyoké, csak nem slingelték ki. Ebben a korban nyárra vékonyabb, télen vastagabb alsószoknyát hordtak. A nyári alsószoknya kartonból készült és festőszoknyának hívták. A korca végére varrt gallantot hátul bokorra kötötték. Különböző színűek voltak, alul két zájmedlivel. Mind a viselő, mind az ünneplő felsőruha sötétebb színű. A ruhák egyszínűek voltak, legtöbbször dohányszínű, sötétszürke vagy fekete. A kötő is sötétebb színű lett, legtöbbször sötétszürke, kis fekete mintákkal. Kokovai Józsefné szerint régen a középkorú asszonyoknak olyan hosszú volt a ruhájuk, hogy a tarlón a bojtorjánt mind összeszedte. Az alját rojtosra készítették, mosáskor a bojtorján nagyon nehezen ment ki belőle. Mások kefezsinórt varrattak a ruha aljába, s abba meg a koldustetíik szerettek belekapaszkodni. Fekete harisnyát, papucsot és cipőt hordtak. A 40 éves asszonyok közül voltak, akik szerettek volna rózsás papucsban járni, de az idős asszony nem állta meg szó nélkül : „Nem való az már neköd, úgy nézel ki, mint valami szöméj!" Erre aztán a papucsot odaajándékozta a lányának, vagy fiatalabb rokonának. Az öregek, öregasszonyok Vásárhelyen estefelé kiültek az utcára a ház elé a kispadra. Ha egy középkorú asszony piros papucsban ment el előttük, összedugták a fejüket és mondták: „Üsse mög a nehésség, látod ez is szöméj!" A hajukat simára fésülték, egészen hátul kontyot raktak. A kontyot kis vas hajtűkkel tűzték meg. A ritkább hajat rövid hajfésűvel fogták össze. Fejes Mártonnénak fiatalkorában 362