Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Amiért dolgoztunk - Öltözködés - I. Férfiviselet - 2. Az iskolás gyermek viselete

volt. A kétlábas csizmát időnként cserélték, mert különben elferdült. Nem minden csizmára üttettek patkót. Bármennyire is örültek a csizmának, mihelyt lehetett, kora tavasszal mezítláb jártak. „Idesanyám, levethetem a csizmát? — kérdezték unos-untalan a gyerekek. Tarlón is úgy jártak. Ha a tarló a lábuk ujját kikezdte, édesanyjuk langyos vízben megmosta és birkafaggyúval bekente. „Majd möggyógyul fijam, röggelre!" Másutt: „Lefekvés előtt pisild le, reggelre meggyógyul!" A szegényebb helyen a kisebb fiúnak nem volt külön ünneplőruhája. Ha valahova mentek, akkor tisztáztak, tiszta ruhát adtak rájuk. Kisebb helyen csak váltó ruhájuk volt, szombaton tisztálkodtak. Minden szombaton fürödtek és tisztát kaptak. A kisebb gyerek a teknőben mosdott. Az anyja mondta : „Tarcsd ide a fejed!" S már hajtotta is a teknő fölé a fejét a gyerek. Ha makrancoskodott, előkerült a kostökzacskó, és a sallangjával kikapott. Tiszta ruhát hetenként többször is váltottak, de attól is függött, hogyan piszkolták be magukat. Sokan olyanok voltak, mint a küldöttördögök. 2. Az iskolás gyermek viselete Az iskolás gyerekek ruházkodására már nagyobb gondot fordítottak. Mire iskolába mentek, mindent elkészítettek, még a téli gúnyát is. Szemmiháj után mentek fel az iskolába* Nadrágba-kabátba jártak, gatyában nem jártak, ha jó is volt az idő. De az a néhány juhászgyerek még az iskolába is — ha az idő engedte — bőgatyában járt. Ősszel, amíg jó idő maradt, s tavasszal, amint lehetett, a gyerekek nagy része mezítláb, mesztéláb járt iskolába. Erősen várták a Szent György napját, s még ha egy kicsit hideg is volt, mezítláb mentek iskolába. Sokszor az iskolába lábbeliben mentek el, de ha meleg volt, a csizmát lerúgták, összekötötték és a vállukon vitték haza. Késő ősztől kora tavaszig csizmában jártak. Még a lányoknak is csizmájuk volt, mert sokszor féllábszárig érő sárban jártak. A Pusztán a gyerekek jó időben mezítláb jártak. A fiúk-lányok egyformán nem húztak jó időben lábbelit. Ilyenkor még a kislányok is mezítláb mentek be a közeli faluba, csak a tarlóba húztak fel valamit, de oda se mindegyik. A mezítláb járás azonban nem volt teljesen általános, mert Ujj Istvánné szerint — noha a sokgyerekes tanyás család gyerekei még télen is kiszaladtak mezítláb — a jobbmódú család gyermekei cipőben jártak. Azok általában nyáron is lábbeliben jártak, mert göröngyös volt a föld, sok volt a tüske. Szerinte csak addig jártak a gyerekek mezítláb, míg az újdonság volt. Csizmadia Imrénét 1926-ban a nagyapja nem engedte, hogy mezítláb őrizze a disznókat, libákat a gyöpön, mert sok akácfa volt körül. Ezért akármilyen rossz lábbelit, de húzni kellett. Az igazsághoz közel járunk, ha elfogadjuk, hogy a gyerekek többsége minden bizonnyal jó időben mezítláb járt, ezt erősíti meg Pap Lukács János visszaemlékezése. „Szent Györgytől Mindenszentekig minden pusztai gyerek mezítláb járt, mer megvastagodott a talpa. Ősszel, amikor hideg volt, a pásztorgyerekek alig várták, hogy a tehén ganézzon, mert a meleg tehénszarba beleátak." A csizmához csizmanadrág, a cipőhöz pantalló járt. A csizmanadrág különféle színben készült, a bélése parget volt. Alul szűkebbre szabták, az alján kivágással, hasítékkal, hogy könnyebben felhúzhassák. A csizmanadrág ellenzős, s a pantalló gombos volt. A nadrág szárán oldalt zsinór futott végig. A két zseb elöl volt, s felette vitézkötés díszlett. Volt olyan csizmanadrág is, amelyen csak jobboldalt volt zseb. A nadrág korcába szíjat húztak, a nadrágszíjon rézcsat, ritkábban vascsat volt. A gatya lábszára oldalt hasított volt. Mikor a nadrágot felhúzták, körülcsapták az alját és ráhúzták a nadrágot. A kabátnak két oldalzsebje és ritkábban egy belső zsebje is volt. A ruhához lajbi is tartozott. Abban különbözött a mellénytől, hogy hátul nem volt rajta csat, nem lehetett a bőségét szabályozni. Csontgombokat varrtak rá egysorjában. Dani András lajbiján kis pakfon-gombók voltak. Fehér fémből készültek és mindig fényesek vol348