Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Amiért dolgoztunk - Ételek, étkezés - IX. Levesfőzés

A tarhonyát nyáron készítették jóidővel, mert a tarhonyának száradni kell. Nagyon korán kezdték, hogy mire jól süt a nap, készen legyen. Ha nagy a család, kétszer is csináltak, de ha kevesen voltak, nem is készítettek tarhonyát, hanem egy tojással jó keményre gyúrt tésztából frissen csinálták. A tésztareszelőn kerekre reszelték és frissen használták. Van, aki csak ôsszeheppentëtte, de lisztes lett a tarhonya, mázgás lett az étel. Legtöbben gondosan készítették, az asszonyok büszkék voltak arra, hogy szép tarhonyát tudtak készíteni. A szép tarhonya : aranysárga, egyforma kerek, jó tojásos és száraz. Napos időben készült. Bent állították össze a tésztát, de az udvaron csinálták a tarhonyát. A szabadban könnyebben tört a tészta, mert gyorsabban száradt. Bent megszívósodott és sokat kellett gyúrni, hogy átmenjen a rostán. 5 kg liszthez 25 tojást számoltak. A tojást egy fazékba ütötték. Két liternyi vizet öntöttek hozzá. A lisztet a dagasztóteknőben kézzel szétterítették. A tojás felét vízzel jól összekeverték és a lisztre öntötték. Jól meggyúrták, hogy morzsás legyen. Ögyelgették és gyúrták. A tojással locsolgatták, ha arra szükség volt. Nem keményre, hanem morzsásra dolgozták. Leterített asztalra tarhonyarostán átrostálták. Amikor az egészet átrostálták, utána bodorították. A tarhonyát újra a teknőbe tették, s leütöttek két tojást. Locsolgatták a tarhonyát és az ujjuk segítségével kicsinyenként (rostabelenként) bodorították. Egy rostabélnyit a teknő egyik sarkába húztak és azt bodorították. Aztán újra a rostába tették és másodszor is átrostálták, átdörgölték. Nem mindenki bodorította a tarhonyát. Újra az asztalra, az abroszra került. A fa alatt vagy a gangon szárították. Időnként az ujjuk hegyével megmozgatták, és másnap is kitették. Az időjárástól függött a száradása. Ritka szövésű vászonzacskóba tették és a kamrában felakasztották. Némely helyen azt a tarhonyát, amely nem ment át a rostán, félretették, s ezt a nagyja tarhonyát levesbe használták el. Egész éven át főzték. Legtöbbször galambhússal került az asztalra, de szokták kolbásszal is, suhintva is használni. Ilyenkor több kolbászt tettek hozzá és zöldpaprikát. Becsülik és szeretik a Pusztán a tarhonyát. Általában minden héten egyszer sorba került. Sok helyen kedden galambos tarhonyát főztek. IX. Levesfőzés Szárazbableves. Legtöbb helyen minden héten sort kerítettek rá. Mosáskor rendszerint azt főztek, mert a főzésével nem sok baj volt. Miután a bableves nehéz étel, a nagy melegben kerülték, csak addig főzték, míg a friss zöldbabot nem főzhették. A babot átválogatták és megmosták. Személyenként fél marékkal számolva a fazékba tették, s fejenként 1/2 liter vizet öntöttek rá. A sózott vízbe vagy oldalast, kolbászt, vagy egy kis sonkadarabot tettek. A bablevesbe általában füstölt hús került. Amikor a bab megrepedt, berántották és sárgarépát, gyökeret, fokhagymát tettek bele és egy kis törtpaprikát hintettek rá. A rántással tovább főzték. A rántást a következőképpen készítették : Egy kis lábasba zsírt tettek, s amikor az felolvadt, lisztet hintettek rá, majd ízlés szerinti mennyiségű vöröshagymát szeleteltek bele. Kavargatták, majd törtpaprikát szórtak rá. Meglátszott rajta és a szaga is elárulta, mikor készült el. A kész rántás szép sárga. Annyi rántást tettek a levesbe, amennyit megkívánt, van aki a sűrűbb, s van aki a ritkább levest szereti. A gazdaasszony rendszerint hosszabb időre készít rántást. Ha nem tesznek bele paprikát, akkor eláll, de az előre elkészített rántás nem olyan jó ízű, mint a friss. A berántás után még forralták, főzték a levest. Hamarabb megfőtt, mint a káposztaleves, különösen, ha idei babból főzték. Amikor a bab egészen megpuhult, akkor megfőtt. Sokan ecettel fogyasztották. A lencselevest is ugyanúgy készítették, de abba tejfölt is tettek. 338