Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Amiért dolgoztunk - Ételek, étkezés - II. Lepénysütés

csak akkor, ha a kenyérsütés reggelén nem volt már kenyerük. Hamarabb kisült, mint a kenyér. Tavasszal ilyen esetben inkább lángost sütöttek, pompost főleg télen. Egy kétöklömnyi cipót szakajtottak, s először sodrófával, majd kézzel elnyújtották. Zsírral meglocsolták, s a tölteléket ráhintették. Egyesek reszelt cukorrépát szórtak rá, de az több zsírt kívánt. Úgy hajtogatták össze, mint a rétest. Hajtogatás közben zsírozták és a belevalóval hintették. Még egyszer olyan szélesre hajtották, mint a rétest. Tepsibe tették és a kemence szájában fél óra alatt kisült. Finom volt, ilyenkor az volt a reggeli. Még aznap elfogyott. Nem tudtak annyit sütni, hogy el ne fogyjon. A pompost pampuskának is hívták, bár az igazi pampuska a következőképpen készült : A kenyértésztát akkorára nyújtották, mint a tepsi. Megzsírozták a tetejét, s rászórták a tölteléket. Majd egy ugyanakkora tésztalapot tettek rá. Ez már nem volt olyan finom, mint a pompös. Kenyérsütéskor a teknő oldaláról összegyűjtötték a vakarcsot. Összegyúrták egy kis liszttel és zsírral. A lapos, ujjnyi vastag tészta tetejét pogácsaszaggatóval megmintázták, vagy késsel kockára vágták, vagy kanállal lenyomkodták. A kenyér bevetése után sütőlapáttal bevetették. Hamarabb vették ki, mint a kenyeret és frissen fogyasztották. Sokkal jobb volt, mint a pogácsa. Zsírosbodagnak hívták. Amikor kétszikű libatojásuk volt, abból tojásosbodagot sütöttek. Nem kenyértésztából készítették, s nem feltétlenül kenyérsütéskor sütötték. 1,5—2 kg lisztből készült. A lisztre négy-öt tyúk- és egy libatojást ütöttek. Ekkor került bele sós víz. Összeállították, majd jól meggyúrták. Ujjnyi vastagságúra nyújtották el. A tetejét tojással megkenték és sóval bepörgették, majd késsel megkockázták. A kétszikű tojás rántottának nem jó, így használták el. A tojásbodag böjtös eledel. Nagyböjtben csinálták. Estefele sütötték, s azt fogyasztották vacsorára. II. Lepénysütés Az első világháború előtt történt Vásárhelyen egy keddi piaci napon a piactéren : a kisbíró fellépett egy kocsira, hogy a dobszót jobban hallják. Közben a lovak elindultak, s a kisbíró leszólt: „Foggya mög az Istenit, mer kimögy a tanyára lepényt önni!" A gazda ráfelelte: „Keddön nem jó a lepény, csak szombaton!" Szombat nem múlt el túróslepény sütése nélkül. Előtte egy kis suhantott vagy rántott leves volt, azután jött a túróslepény. Ha csak van hozzávaló, a Pusztán a szombatot el sem tudják képzelni lepény nélkül. Legtöbb asszony szerette is csinálni, pedig a lepénysütés peszmetëlés. Sok asszony ért is hozzá, de a lepényt el is lehet rontani. Ezelőtt nem ment addig férjhez a lány, míg meg nem tanult kenyeret és lepényt sütni. Igyekezett is hamar megtanulni. ízlés dolga, hogy a gyúrtajjú, vagy kőttesajjú lepény a jobb. Van aki erre, van aki arra esküszik. A gyúrt aljú lepényt a kemence fenekén sütötték, azért azt fenekensült lepénynek hívták. A kőttesaljú lepényt élesztővel készítették és tepszibe sütötték. De emberfia legyen az is a talpán, aki meg tudja mondani, hol sütnek jobb lepényt: Orosházán-e, vagy Vásárhelyen. Az orosháziak a szerdék túrót magától altatták (nem tettek bele oltót). Az aludtejből készült túró Savanykás és morzsalékos. A vásárhelyiek szerint az orosházi lepényről a túrót le lehet söpörni, olyan morzsalékos. Az ilyen túró lepényre nem, csak száraztésztára való. Arra viszont jobb, mint a vásárhelyi. A vásárhelyiek a tejbe oltót tettek, s a túrójuk vajasabb, édesebb. A lepényre az ótott túró a jobb, ezért sokan úgy tudják, hogy a Pusztán a vásárhelyiek jobb lepényt sütnek, mint az orosháziak. Ujj Istvánné szerint „az igazi lepényt arrul lehet megismerni, ha kivesz az ember a tálból — hát visszalettyen a kezefejire. — Lettyenös lepényt csak az orosházi asszonyok tudnak sütni, mer nem sajnálják tőle a tejfölt. De csak tepszibe lehet sütni." 324