Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Nem minden nap - Karikásostor-készítés

aiatt tekerték körül a vékonyabb szíjjal, maja később sokkal ritkábban, alul pedig egy fonattal kötötték le. Voltak azonban ostornyelek, amelyeken csak nagyon szolid, vagy semmiféle díszítés nem volt. A szolid díszítés fogalmát kimerítette, ha egy nyélen csak a bújtatót felerősítő különböző vastagságú szíjat lehetett látni. Legtöbbször a bujtató és szára lyukakkal díszített. A nyélre felerősített ostornyakat már nem is lehet a díszítések sorában emlegetni. A felszíjazatlan, tehát díszítetlen nyélen rendszerint nem is volt ostornyak. A nyél legvégét kétoldalt laposra faragták és megfelelő nagyságú lyukat fúrtak rá. A lyuk széleit legömbölyítették, s ebbe fűzték bele a szíjtellenget. A telleng csak nagyon ritkán volt zsinegből. Ahol csak a bújtató szíjazata díszítette a nyelet, sokszor ott sem volt kengyel. A nyél fejébe kötötték a tellenget, amelyet nyaklónak is hívnak. Hasított nyers bőrből készült, mert nagyon erősnek kellett lenni, ugyanis ez tartja az ostort. Keskeny, mert különben nehezítené a nyakat. A nagyon vékony bőrt duplán vették. Ha a telleng hosszú, az ostor nagyot ránt az emberen s nincs jó húzása. A rövidebb alkalmasabb. Ha túlságosan rövid, akkor sután dolgozik. A tellengel szabályozzák az ostorjárást, ha a vendégfejet kiveszik, akkor hosszabbra engedik a tellenget. Miután néha az ostor végéből kirepült a sudár, azért a teilengre néhány tartalék sudarat kötöttek. Nem minden ostorban van vendégfej. Olyan ostornál van szükség rá, amelynek a dereka egy kicsit könnyű. A vendégfej beiktatásával javult az ostor járása, hosszabb és nehezebb lett. A vendégfejet a derék és a nyél, pontosabban a derék nyaka és a telleng közé tették. A vendégfej: átlagosan 15—20 cm hosszú. Nagy ritkán akad 60 cm hosszú is. Az ilyen ostornál a derék rövid. A vendégfej tulajdonképpen kétrét hajtott szélesebb bőr, amelynek a derekát átkötötték szirommal. A darázskötésbe sallangokat kötöttek. Legtöbb vendégfej rövid és végig sallangozott. A csupasz vendégfej felső végére egy széles bőrszalagot kötöttek, s a szélét keskeny csíkokra, sallangokra szabdalták. A vendégfejet egy másik telleng kapcsolja, köti össze az ostorderékkal. Ezzel a tellenggel is lehet az ostorjárást szabályozni. Olykor erre is került tartalék sudár. Gyakran a vendégfej mindkét végén egy-egy réz- vagy vaskarika volt. Az ostor hossza (nyél nélkül) 200—300 cm között mozgott. Miután a karikás ostor legigényesebb kezelői a csikósok voltak, azért az ostorhasználatot a csikósok szemszögéből vizsgáljuk. A csikóshoz hozzátartozott az ostor, s ezt sohasem hagyta el. Plenter Béla így nyilatkozott: „Ustor nélkül rám kapnának a lovak!" Ha lëragatt a ménes (nyugodtan legelt), a csikós leszállt a lováról és a karikást a nyakába akasztotta. A csapót átfűzte a tellengen, görcsöt kötött rá kétszeresen, és a nyél az egyik oldalán lógott. Ha nem használta, mindig a nyakában volt, a nyele pedig kéznél, hogy minden pillanatban előránthassa. A csikós legtöbbször terelésre használta az ostort. Sokszor csak ijesztgette a lovakat. Amikor a csikós a lovak felé ment, durrantott egyet-kettőt, még akkor is, ha nem volt baj. A durrantásra felfigyelt a ménes. Plenter Béla szerint másként durrogtatott a csikós, a gulyás és másképp a kanász. A csikós mindig hátulról előre durrogtatott s az előtte levő lovat vágta. A gulyás és a kanász pedig visszafele durrogtatott, vagyis felvette a feje fölé és visszafelé rántotta. Hátrább durrant, mint a csikós ostora. A karikás visszafele nagyobbat durrant. A lovaknál inkább pattintottak. Ha egy ló kivált a ménesből, akkor a csikós lóhátról a levegőben addig pattogtatott előre, míg az be nem vágtatott a többi közé. Csak a lustább lovakat érte az ostor hegye. Hajtás közben a csikós állandóan előre pattogtatott, durrantgatott. A csikós azért csattogtatott előre, mert így gyorsabban lehetett. Ugyanis a lovak gyorsan változtatták a helyüket. A csikós lenézte azt, aki hátrafele durrogtatott. „Na të ojan kanászosan durrogtacc!" A juhász, a kanász a földről durrogtatott. Ha egy nagy durrantástól elszaladt a jószág, utánaballagott. Miután nagy volt a távolság közöttük, nem durrogtatott, csak akkor, ha ismét a közelébe ért. A kanásznak nagyobb, nehezebb ostora volt, mert ha rá is vágott a disznóra, 309