Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Nem minden nap - Karikásostor-készítés

Menyhárt István a varrás előtt beáztatta a fonalat, de a végét nem. Eleinte az árral öt réteget kellett átfúrni, később már kevesebbet s akkor könnyebb volt. A jó anyagot nehéz átszúrni. 10—20 öltéssel varrták be a csapót. Az árral mindig ferdén előreszúrva keresztülfúrták a rudalót s a közte levő csapót, majd tű nélkül belefűzték a kemény szirmot. A varrás befejezésekor a fonál végére nem kötöttek csomót, beleszáradt. A 100 cm hosszú, nedves csapót gömbölyítették, a túlságosan lapos csapó nem jó, mert a szél beleakad. Kikötötték a csapót és egy száraz szíjat kétszeresen rácsavartak s föl-le húzogatták rajta. A legömbölyített csapó nem akadt meg a levegőben és biztosabb volt a csapása. A kerek csapó volt a jó, mert az nem kapott falsót, ahova céloztak, x>da is talált. A lapos csapó falsot kapott, vagyis a levegő eltérítette. A nagyobb ostorhoz hosszabb csapó járt. Az ostor járása a csapó méretétől is függött. Amikor egyet durrantott a csikós, már tudta, hogy elég hosszú-e a csapó. Ha túl hosszú volt, akkor össze-vissza kalamolt. Ha viszont rövidebb volt a szükségesnél, akkor nem durrant, hiába volt rajta a sudár. Az ilyen ostor suta. A csapó volt kitéve legjobban az időnek. A csapó végére kötötték a sudarat. A legjobb sudár lófarokból, tehénfarokból készült, de rafiából is kötöttek, azonban ez hamar elkopott. Újabban műanyagból is készítik. A műanyagsudár sokáig eltart és nagyot durran. Menyhárt István a sudarat a következőképpen fonta : kétrét hajtotta és az egyik ágát valamivel hosszabbra hagyta, majd jó szorosan összefonta. Amikor a fonással elérte a sudár felét, a hosszabb szárát átvette és képződött hurkon átbujtatta és megkötötte. így egyforma lett a két ág. Ha nem volt egyforma, egyenlő hosszúságúra vágták, mert csak akkor durrant nagyot. A sudarat kétféleképpen kötötték be: a szélesebb csapót kivágták és abba tették. Először ráhúzták a csapóra és azután átbujtatták a vágáson, majd jól ráhúzták. Az így felerősített sudár ki szokott szakadni, azért egyszerűen rákötötték. Régebben a tellengën mindig volt 2—3 tartaléksudár. Minél vékonyabb volt a sudár, annál nagyobbat durrant, a vastag tompán szólt. Sallangnak vékonyabb anyag való, legjobb a bokszbőr. Legtöbbször nem is tudták megmondani, miből készült : sokszor az ostor hulladékjából. Előre elgondolták, hogy hány lesz a nyélen és hány az ostoron. Menyhárt István kezén a következőképpen készült : Egy nagyobb bőrdarabból olyan széles szalagot vágott, mint amilyen hosszú a sallang. A sallangot mindig ferdén vágta, így hulladék csak a két végénél esett le. A vágás a megfigyelt sallangkészítésnél ollóval történt, de deszkán is vágtak bicskával. A sallang általában trapéz alakú, de alul félkör is határolhatta. Legtöbbször békanyelvvel díszítették. A keskenyebbre csak egy sor (két-három) békanyelvet vágtak. A sallangot kétrét hajtották s két-három helyen „siégën", ferdén bevágták. Az így képződött nyelveket aztán bicskaheggyel kinyomták. A nagyobb, szélesebb sallangon három sort is vágtak. Először a közepén hajtották kétrét s 3—4 békanyelvet vágtak bele. Azután a két szélén hajtották össze, de ott már kevesebb „tért" (fért). Ritkábban úgy is díszítették, hogy a nagyobb, szélesebb sallangot középen kétrét hajtották s először egy nagyobb, majd egy kisebb félkört vágtak bele. A szélét sokszor nem cifrázták, legfeljebb a sarkait lecsípték. Az alsó szélére néha ékeket vágtak. Minél több karikásostort figyelünk meg, annál többfajta díszítési eljárással találkozunk. Ritkán az is előfordult, hogy egyáltalán nem díszítették, azonban a formája, az elhelyezésének ritmusa is tetszetőssé tette. Máshol a sallang mindhárom oldalát kicsipkézték. Ha szélesebb volt, a három szélén (mindig belül) kihasították úgy, hogy a sallangmaradványt 2—3 keskeny csík vette körül. Találkoztunk olyan sallanggal is, amelyet keskeny szeletekre vágtak. A lehetőségeken belül varriálták is a díszítési eljárásokat. A sok kicsipkézett szélű közé kevertek csipkézetlent is. Ha azonban a sallangozást szabdalttal kezdték, akkor mindegyik olyan volt. Ámbár olyan karikás is akadt, ahol a töltött és szabdalt sallangok váltották egymást. Előfordult, hogy a szabdalt sallang középső ágát kilyuggalták a két szélsőt pedig kicsipkézték. Előszeretettel használtak sallangnak színes bőröket: pirosat, kéket. Minden rendszer nélkül keverve fűzték fel a különféle színűket. Hogy egy ostorra hány sallang kell, azt az 306