Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A tanya és élete - IV. Élet a tanyában - 1. A téli életómd - a) Fűtés

Aklan Mihály az 1910-es években — amíg tanyás volt — ősszel kocsiszámra gyűjtötte a barlangot. Villával fölszedte és boglyába gyűjtötte. Amikor már sok volt, valamelyik szomszéd kocsival bevitte a tanyába és kazalba rakta ugyanúgy, mint a szalmát, de nem tetejezte és nem kötötte le. Sokszor az udvaron 2—3 kazal is állt. A barlangé gyufától is meggyulladt. Aklan Mihály 1916-ban 3 hold tanyásföldet örökölt, illetve szerzett. Tuskót továbbra is kapart a környéken, de barlangot már nem gyűjtött. Gazt is tüzelésre már csak egyszer vágott. A végszomszédnál a kukoricaföldön törés után rengeteg söprűnyél vastagságú paré nőtt, a hajlatban majdnem nagyobb volt, mint a kukorica. Szárvágóval levágta, kévékbe rakta és zsúpkötélbe kötötte. Három kazal lett s jó tüzelő volt. A fűtés az asszony dolga. A fűtéshez is érteni kellett. Az előtét levették a kemence szájáról és a kemencéből kihúzták a pörnyét, de a szénvonóval nem volt szabad megütni a kemence falát. A pörnye a pörnyelyukba került. Amikor a lyuk tele lett, kassal vagy a dudvára, vagy a kertbe vitték. Amikor fűteni kezdtek, már a kemence szája mellett várakozott a szalma vagy a szár, valamint egy marék szalmából készült tukarcs. Amikor a fűtenivalót vitték, a szalmakazalból kihúztak egy marék szalmát, egy kicsit megtekerték és kétrét fonták. Az orosháziak inkább szalmacsóvának hívták. Egy kisdugat szalmát a kemence szájában meggyújtottak s égve betolták a kemence közepébe. Piszkafával félrecsapták a még lángoló parazsat, helyette egy dugat szalmát dugtak. Ha még tovább fűtöttek, akkor az előző dugat parazsát is félrecsapták a kemence szoba felöli oldalába, s helyébe toltak még egyet. A parázs a kemence szoba felőli falánál maradt. Ha szárral fűtöttek, akkor először egy ké\ét dugtak a kemence közepébe. Aládugták a tukarcsot és meggyújtották. Az egyik kezükkel felemelték a kévét és a másikkal aládugták az égő szalmacsóvát. Amikor a tűz jól beleharapott, szénvonóval beljebb tolták. Amikor az első féldugat elégett, felváltva egyszer a bal s azután a jobb oldalra dugták a szart. Vannak, akik nem egy kévét (féldugatot) hanem két kévét (egy dugatot) dugtak be. Mielőtt az előző kéve elégett, beljebb tolták és két kévét tettek mellé. Amikor az első kéve jól elégett, hátratolták. Majd a másik kettőt is betolták úgy, hogy a belső végeik összeértek. Vagyis a két kévét a kemence két oldalához tolták. A kemence oldala adja ki a meleget s azt fűtötték. Tüzelés közben vigyáztak arra, hogy ki ne lángoljon, mert ez a kemence erejét kihúzta. Ha nagyon tömték a kemencét, akkor fullatt és kifele lángolt. Ha kevesebbet tudtak bedugni, magasra tolták össze, akkor sem fért a láng a kemencébe s kifele tartott. Néha a tűzrevalót elterítették a fenéken, s szépen égett, a füst úszva jött ki. Fűtéskor mindig volt egy vödör víz a kemence szájánál, vagy az ereszalján s a parázsló szénvonót vagy a piszkafát bele-belemártották, mert a harmadik, negyedik dugatnál már tüzesedett. Ha a vödröt nem készítették oda, akkor a parázsló szénvonót a kút melletti vizesgödörbe dugták. Ha sütéshez fűtöttek, akkor mindig csak az egyik féloldalban égett a tűzrevaló s a másik tiszta volt. Amikor a dugat majdnem elégett, akkor egy újat dugtak a másik oldalba, hogy meggyulladjon. Az elégett dugat parazsát csak akkor húzták ki, amikor az újabb dugat már jól égett. Ha sütéskor nemcsak az elhamvadt, de az eleven parazsat is kihúzták, szebben sült a kalács. Ha a parázs bent maradt, a teteje mindig megégett. Igaz, így egy kéve szárral többet kellett eltüzelni. Kenyérsütéskor hosszabb ideig fűtöttek. Aklan Mihály tanyájában ősszel-tavasszal barlangóval fűtöttek. Kassal vitték be, mint a szalmát. Ha a konyhához közel volt a kazal, akkor villával vitték, mert szúrós. Azzal is dugdosták a kemencébe, vagy szén vonóval, mert kézzel nem lehetett hozzányúlni. A fűtés úgy történt, mint a szalmával, de többet kellett tüzelni, mert a hamuja hamar kialudt. Fel lehetett vele fűteni a kemencét, sőt azzal sütöttek is. Úgy égett, mint a puskapor. Még a kemence szájából is kilángolt. Az olajos magja pattogott, ropogott, amikor égett. Sziporkázott, lángolt, különösen, mikor már majdnem befűlt. Jó messze kellett a kemence szájától állni, mert nagyon melegített. Élvezet volt vele tüzelni. Szalmával csak akkor fűtöttek, ha a barlangó nagyon vizes volt; ez előfordult, mert a barlangókazal nem volt olyan sűrű, mint a 263