Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A tanya és élete - III. A tanya melléképülete - 2. Az istálló

nyakat cserepesre húzták, a szalonnát télire feltették az istálló padlására, a nádfödél alá, nyár elején pedig levették. Csüngősátort csináltak az istálló elejbe, melyet röpülőereszetnek, röpereszetnek is hívták. A nádtetőnek az ereszeié cserép volt. A meghosszabbított tetőt nem oszlopok tartották, hanem a levegőben lógó (repülő) szarufa végeit egy-egy, a falból kiinduló vízszintes kitámasztófa merevítette, tartotta. A kitámasztófára rá-rászálltak a galambok. Az ereszét alá a falba vert karókra kötelet, szerszámokat, kabátot, gúnyát (viharvert munkaruhát) aggattak fel. A századforduló után épült istállókat már cseréppel fedték. Ha a zsindely- vagy gaztető elavult, megdugdosták, de amikor már teljesen elavult, lehányták. Ma már csak nagyon kevés nádtetős istálló van a Pusztán. A padlás végét legtöbbször deszkával zárták le, de ha a hús is felkerült a padlásra, akkor vályoggal esetleg téglával rakták be. Egy vagy két lyukat hagytak ki rajta. A két vége közül az egyik más anyagból is lehetett. Napraforgószárból is készítették a végét, s besározták. Az egyik végén volt a padlásfeljáró amelyhez létrát támasztottak. Néhány helyen az ajtó felett a tetőn egy kiugrás volt, amelynek ajtaján hányták a padlásra a takarmányt: a szénát vagy a szart. Amint az istállóra rátették a tetőt, lepadlásolták. A fiókgerendákra szildeszkákat fektettek, mert ez volt a legolcsóbb. Ez a padlásolási mód azért volt kiadós, mert alul nem sározták. Fölül szalmás sárral becsapkodták, vasvillával összeverték és lapáttal lesimították. Az ajtó minden esetben a középen volt. Az udvar felől két fekvő ablakon ment be a világosság, sokszor vele szemben a hátsó falon két kis szellőzőlyuk volt. Általában az ajtó kétrészes volt, vagyis két félajtóból állt. Az alsót csukva tartották, hogy a csirkék ne menjenek be, a felsőt csak hidegebb időben csukták be. Az ajtóküszöbre egyesek talált lópatkót szegeltek, hogy szerencséjük legyen a jószághoz. A falakat kívül-belül polyvás-agyagos sárral sározták. Kívül mindig, belül ritkábban meszelték. A vásárhelyiek sokszor sárgára meszelték az istállót, az alját venyigefeketével húzták el. Ha a gazdasszony nem szerette, hogy a\as a deszka, bekente vörös festékkel. Ez a vásárhelyieknél nagy divat volt. Szokás volt az istálló ablaka feletti téglából rakott vagy sárból kialakított szemöldököt vörösre, barnára, vagy esetleg feketére festeni. Ahol az ablak feletti szemöldököt festették, ott az ajtókat, ablakokat is színezték. A fal alját is azzal a színnel húzták el, bár újabban azt venyigefeketével festik. Ahol sok jószág volt, előfordult, hogy a két, egymáshoz épült istállónak nem volt közfala, de ilyenkor mindkét istálló kétvégibekötős volt. A középső részén a két sor jószágnak közös jászla volt. Az ilyen nagy istállókban szellőzőnyílás is készült. Négy szál deszkát összeszegeltek és a középső részén felállították, a padlást és a tetőt kivágták. Ha hideg volt, alul rossz kabáttal, vagy szalmával bedugták. Az istálló legfontosabb berendezési tárgya a jászol. Legtöbbször az istálló két végében áll s az ilyen istállót kétvégibekötős, vagy kétvégjászlas istállónak hívják. Kevesebb helyen hosszában van a jászu, de ebben az esetben nem mindenütt a fal mellett áll, hanem a jászol és a fal között egy kis járóhely van : ott adják az állatoknak a takarmányt. A jószág fejénél adnak enni. Ez leginkább a harapós és rugós lovaknál van így. Ravasz Lajos és Ravasz Mihály cinkusi gazdák tanyáján is olyan hosszanti jászol volt, amely mögött a jószággondozók járhattak. A jászol karfáját 3 akácoszlop tartja. A karfa is leggyakrabban akác, mert azt nem rágja el a jószág. Volt eset, hogy a ló rákapott a rágásra és a karfán élesítette a fogát. A karfa kb. 1 m magasan helyezkedik el a föld színétől. A karfába vaskarikákat illesztettek, oda kötik a jószágot. A jászol fenekét s oldalait bedeszkázták. A feneket egy-egy vízszintes, falba vert karó tartja, melynek elejét az oszlophoz szegeitek. Szalmával nyomkodták tele a jászolalját, részben azért, hogy a másnapi szalmát onnan kihúzzák, részben azért, ha a ló lefekszik, ne dughassa a fejét a jászol alá. Csak a lóistállóban van a jászol felett szalma- és szénatartó 252