Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A tanya és élete - I. A tanya - 2. A tanya építése

Ujabban legtöbb kemence cserépből készült, tégla fenékkel. A világos tégla jobb, mint a sötét, mert a sötét hamar mállik. A jól kiégetett, de nem vasas téglát válogatták kemencefenéknek. Homokba rakták, sokan a homokba üvegtörmeléket tettek, mert szerintük így jobban süt a kemence feneke. A cserepes kemencét nem verik, hanem rakják. Kézicseréptörmelékből válogatták ki a neki való cserépdarabokat. A cserepek között pedig a fakó színű a rossz. Tenyérnyi darabokból rakták a kemencét. A jó kemencerakó általában nem készített favázat. Kovács Lőrinc is jó kemencekészítő volt, de azért egyenes napraforgószárakból készített vázat. Alul a döngölt földbe szúrta, felül egy abroncs fogta össze. A napraforgószárakat az abroncshoz kötötte. A kemence rakója sem híg, sem kemény árpapolyvás, agyagos sárba mártott egy-egy cserépdarabot s lapjával a kemence falára helyezte és jól lenyomta. A sár szétnyomódott és sok helyen kidudorodott. A cserepeket kötésbe helyezte el. A csinnyát (nyilasait) behúzta a kidudorodó agyaggal. A falat mindig összefele húzta. Amikor egy bizonyos magasságot elért, belül betapasztotta, kívül csak a kemencerakás végén. A tetejére egész cserepeket rakott, majd vastagon letapasztotta. Amikor elkészült, egyesek azonnal kiégették, mások csak egy-két hét múlva. Kovács Lőrinc azonnal kiégette. Először kis tüzet adtak neki, majd nagyobbat. Először nagy gőzt csapott, és olyan forró volt, hogy nem lehetett a közelben megmaradni. Izzásig tüzelték. Nem minden kemence sikerült jóra. A ferde fenekű kemencében a pitének egyik fele megégett a másik fele pedig vastag lett. Ha a kemencének vastag volt a fala, nem adta ki a meleget. A jó kemence készítőjétől nem sajnálták az egy mázsa búzát. Legtöbb kemence hosszú életű. A 80 éves Olasz Ernő még pöndölös gyerek volt, amikor készült a kemencéjük, ezért testvérek között is 76—78 éves. Igaz, hogy belül már tapasztani kellene és új feneket rakni. Az első időkben úgyszólván kivétel nélkül szabadkéményes tanyák épültek. Ma már egyetlen tanyában sem találkoztunk vele. Az elmúlt évtizedben bontották el az utolsókat. A többször emlegetett gójás Tóth-tanyában az 1963-as években bontották el. 1942-től 1963ig a szabadkéményre fészkelt egy gólyapár. Az átalakítás utáni évben még a gólyák visszatértek, de nem fészkeltek rá. Néhol akkor bontották le a szabadkéményt, amikor a nádtetőt ledúrták és cserepet raktak rá, néhol először a nádtető tűnt el s csak később dobták ki a szabadkéményt. A szerző még látta a Galli-féle tanya deszkából készített szabadkéményét, melyet az utóbbi időben kaminná alakították át. így lett a hidegkonyhából melegkonyha. A kémény nyitott oldalára egy nagy ajtót tettek s ezáltal egy zárt tért — kamint — nyertek. Egyedülálló Füvesi Mihály tanyájának kéménye: öt tüzelőhelyről egy kéményen át távozik a füst. A konyha hátsó fala mellett, középen foglal helyet a relnis (sütős) kétkarikás tűzhely. Kétoldalt a konyha sarkaiban egy-egy katlan húzódik. A felsoroltakon kívül még a nagy- és kisszoba kemencéinek a füstjét is ez a kémény vezeti el. A Pusztán a téglakéményeken dísz nincs, kivéve a kakasszéki Varró-tanyát. Ott a kémény tetején egy kisebb méretű kereszt áll. Téglából faragták még az 1860-ban épült régi tanyához. A régi tanyát lebontották, de a keresztet az új tanya kéményére tették. Amikor a fal jól kiszáradt, az épület kissé ülepedett, az épületet először belül, majd azután kivül besározták. A sármunkát a parasztember cigánymunkának tartja, s ha csak lehetett, ki is adta, de nem cigánynak, hanem szegény embernek, aki sárzással kereste kenyerét. Azonban késnyszerűségből a gazda is tapasztott. Amikor ráértek, a kútágas tövéhez sárgaföldet hordtak, hogy kéznél legyen. Jó sarat csak napsütötte földből lehet készíteni. A frissen ásott agyag csak nehezen ázik el. A nyers sárral vastagabban lehet sározni, mert a vékony sárzás megrepedezik. Csak alsótapasztást lehet vele készíteni, de színtapasztást nem. Csákánnyal vagy a kapa fokával a göröngyöket, a nagy rögöket összetördelték és egy kör alakú ágyást készítettek. Kapával tányérszerűre igazították, hogy a víz megálljon rajta. Vödörrel hordták rá a vizet, közben kapával mozgatták. A szélét meghagyták, hogy a víz ki ne folyjon. Egy éjjel ázott. Másnap polyvával leterítették, kézzel eligazították és kikapkodták belőle a nagy szalmadarabokat. Amint eliga226