Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Koczka Pál–Nagy Gyula: A család munkája - III. A munka a kibővült családban

is értek. Ha véletlenül nem vittek daráltatni valót, akkor a lovakkal fordultak egyet-kettőt. Mivel a piacon mindenki szaladt — különösen ha hideg volt —, a gazda kevesebb baráttal találkozott, s a kocsmába is ritkábban ment. Ha útközben a gazda be is tért a kocsmába, ez rövidebb ideig tartott, mint jó időben, s ha megálltak, a lovakat a subával betakarták. Vasárnap és ünnepnap sem lehetett a felkelést halogatni, mert a jószág gondozása télen is megkövetelte a korai kelést. Legfeljebb szombaton vagy ünnep előtti napon több takarmányt készítettek elő, s így vasárnap vagy ünnepnap nem kellett ezzel bajlódni, sőt maradt ebből még az ünnep utáni reggelre is. Míg tánciskola hétköznap is volt, bál csak vasár- és ünnepnap. A gazda — miután nyáron csak nagyon ritkán (csak rossz időben) mehetett a körbe — télen sűrűbben megfordult ott. A pusztai körökben az élet vasár- és ünnepnap délután volt a legélénkebb. A szabadnapos béres sokszor már szombaton az esti etetés után hazament, de akkor a vasárnap esti etetésre vissza kellett jönnie, azért legtöbbször csak vasárnap, a reggeli etetés után ment el, hogy hétfőn a reggeli etetésre jöjjön csak vissza. így a vasárnap este teljesen az övé volt. III. A munka a kibővült családban így folyt a munka a tanyán napról napra, évről évre. Az idő eljárt, a gyerekek felnőttek, a lányok férjhez mentek, a fiúk megnősültek, a szülők megöregedtek. A katonaéveit kitöltő legény — amikor megnősült — rendszerint a szüleihez, a tanyába vitte az asszonyt; addig, míg az apa nem tudott földet fogni neki, kénytelenek voltak a tanyában lakni. A többi fiú is követte az elsőt. Ritkán előfordult, hogy kettő, még ritkábban három menyecske is volt a tanyában. Ilyenkor a konyhába, kamrába is jutott egy-egy pár, vagy az eresz alá építettek egy kisszobát. A fiatalok igyekeztek tanyás földet fogni feléből, ritkábban haszonbérbe. A leány csak abban az esetben vitte oda a vöt, ha nem volt fiútestvére. Legvégén rendszerint a legfiatalabb fiú maradt a tanyában, az tartotta el az öregeket. Míg együtt éltek, minden esetben ëgykarra dolgoztak, ëgykënyérën éltek mindnyájan s a pénz mindig az öreg gazda kezébe került. Ezután az öregek élete könnyebbé vált, mert a fiatal gazda átvette az öreg gazda szerepét, de anélkül, hogy a bevétel az ő kezébe folyt volna. Ha nagyobb jószágot adtak el, az árával el kellett számolnia, s legfeljebb az áldomás ára hiányozhatott. A menyecske részben átvette az anyósa munkáját: fejt, mosott, kenyeret sütött, baromfit gondozott, de a főzés továbbra is az idősebb gazdaasszony dolga maradt, a fiatalasszony csak segített. Minden munkában mindnyájan részt vettek, főleg a sürgős munkákban: kapálásban, aratásban és cséplésben még az új asszonyra is számoltak, csak az idősebb gazdaasszony maradt a tanyában. A lovasmunkát rendszerint a fiatal gazda végezte: trágyázott, szántott, vetett, piacra járt, őrletett, daráltatott stb., az idős gazda legfeljebb csak belesegített. Ha nem volt nagyon sürgős munkájuk, akkor az öreg gazda ebéd után hunyt egyet a vackon. Úgyszintén a fiatalasszony is felváltotta anyósát: a nehezebb munkákat ő végezte, anyósa csak segített. Az irányítást azonban sem a gazda, sem a gazdaasszony nem adta ki a kezéből. Ez sok helyen súrlódást okozott, mindkét felet arra késztette, hogy minél hamarabb szétváljanak. Mire azonban erre sor került, rendszerint egy-két év eltelt. Ahol az irányítás továbbra is az öreg gazda kezében maradt, ott mindenkinek, így a cselédeknek is ő parancsolt. Ritkábban — ahol a fiatal gazda ezüst- vagy aranykalászos tanfolyamot végzett, és valóban jól értett a gazdálkodáshoz, ott ő vette át az irányítást, a béresnek, a kanásznak is ő parancsolt, ő fogadta fel ezeket. Ahol az öreg gazda még munkabíró volt, s több legényember élt a családban, ha megnősült is az egyik legény, de ilyenkor 189