Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)
Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A kétféle népesség
A KÉTFÉLE NÉPESSÉG NAGY GYULA A Vásárhelyi-pusztát kétféle népesség ülte meg: a vásárhelyi őslakosság és a beszivárgó orosháziak. A kétféle népesség eleitől fogva a legnagyobb barátságban él egymással, de számontartják, ki a vásárhelyi és ki az orosházi. Kulturális jegyeik szemmel láthatóan eltérőek, s csábító kutatási feladat: vajon immár egy évszázad óta egymás mellett élő kétféle népesség milyen hatással van egymásra? Feladatunk az, hogy igyekezzünk magyarázatot adni arra a kérdésre, miért őrzi mindkét népesség a saját hagyományait. Véleményünk szerint ez három tényezőre vezethető vissza : A sajátos történetre, a környezet formáló erejére és magára az emberi tulajdonságok különbözőségére. Vásárhely nem pusztult el a török uralom alatt. Sok csapás érte a várost és lakóit, de a folyamatosság sohasem szakadt meg. Az orosháziak viszont új jövevények ezen a tájon. A Nyugat-Dunántúl magyarlakta területeiről az evangélikus vallású magyar családok a kiszoruló törökök után nyomulva, a Tolna megyei Zombán éltek egy emberöltőn át. Azonban a katolikus magyar földesúr a vallásuk miatt tovább üldözte őket, mert jövedelme fokozása érdekében földjeiket saját kezelésbe akarta venni. így aztán az életrevaló, vállalkozó szellemű szabadmenetelű árendások báró Harruckern Ferenc békési földesúr hívó szavára áttelepültek Békés vármegyébe, és 1744. IV. 24-én megvetették a mai Orosháza alapját. Más természeti viszonyok között él századok óta a vásárhelyi ember és más viszonyokat talált itt a zombai telepes. Az óriási vásárhelyi határ nagy része legelő volt s ezért a törökvilág megszűnése után is az állattartás volt a fő jövedelmi forrás. A föld és legelőbőség, a külterjes állattartás rányomta bélyegét a lakosság mentalitására is. A jószágtartás az embereknek nemcsak a szabadságvágyát, hanem a tétlenségi hajlamát is fejlesztette, amit már Szeremlei Samu, Vásárhely történetírója is észrevett. A tágas határ, a külterjes állattartás egy patriarchálisán gondolkozó, vendégszerető, lassúbb életritmusú embert alakított ki. Ezzel szemben a zombai telepesek egy szűkebb területet szálltak meg, s ha az orosházi ember meg akart élni a szűk határai között, belterjesebben, intenzívebben kellett gazdálkodnia. Zombán a faluból gazdálkodtak, itt rákényszerültek a korszerűbb tanyai gazdálkodásra. A fentiekből is kitűnik, hogy a földéhség is sokkal jobban sarkalta az orosháziakat, mint a vásárhelyieket. A mostohább körülmények kialakítottak egy célratörő, fáradhatatlanul dolgozó embertípust, amely át- meg átitatódott kereskedelmi hajlammal. Az orosházi tanyavilág legtávolabbi pontja sem volt messzebb a várostól 10 km-nél és így terményfeleslegét, eladó jószágát bármikor könnyen bevihette. Az élénk kereskedelmi élet is hozzájárult ahhoz, hogy az orosházi ember olyan, amilyen: a boldogulásért fáradhatatlanul küzdő, szorgalmas és józan fajta. A történelem sok megpróbáltatásán felnevelkedett, a mostohább körülmények miatt egy kicsit talán nehezen melegedő ez a faj, nem érzelegnek itt az emberek, hanem keményen dolgoznak. Mindkét népesség erényeit és fogyatékosságait mérlegelve megállapíthatjuk, hogy teljesen egyenlő értékűek, csak éppen mások. Hogy miben különböznek egymástól, azt vázlatosan bemutatjuk. Leszögezzük azonban, hogy mind a vásár11 161
