A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

†Diószegi Vilmos: A tótkomlósiak hitvilága

az asszony, hogy vágjon két hosszú csipkerózsaágat (sípke), és amit csak lát az istállóban, ezzel a csipkerózsapálcával verje meg. Akkor ő egy békát látott ott, éjjel tizenkét órakor volt, evvel a csipkével jól elverte. Másnap hallotta, hogy a szomszédasszony beteg. így aztán kitudódott, hogy az a szomszédasszony volt a boszorka." — „Itt volt a második szomszédban egy asszony, Barancsik néni, az békává vált, és minden fejeskor a szomszéd tehenéhez ment. Az az ember, akié a tehén volt, mindig kidobta a lapáttal, de a béka csak visszament. Egyszer aztán vasvillával összeszurkálta a békát. Akkor ez az asszony nagyon beteg lett. Ez az ember is elment megnézni, és akkor látta, hogy az asszony össze van szurkálva." A boszorkány nemcsak a tehenek tejét dézsmálta meg. Arra is képes, hogy egy beszúrt bicskára akasztott gatyamadzagból tejet fejjen. „Egy Berenszki nevezetű bácsi lakott kint a tanyán. Azt mondták, hogy az akárhová leszúrt egy kést, és tejet fejt belőle." — „Olyan tanyai lakos volt, Fecskány volt a neve. Az annyit tudott, hogy a kést belevágta így az oszlopba, az eresz alá, és a bicskára ráakasztotta a gatyamadzagot, és abból fejte a tejet. Az én nagyanyám látta, ahogy fejte. A bödönt telefejte abból a madzagból. A nagyanyám, amikor ezt meglátta, gyorsan visszafordult a tanyába, mert nem akarta őt megzavarni." A boszorkány és a tej tehát szoros kapcsolatban áll egymással. Ennek a viszonynak sajátos oldalát világítja meg az a hiedelem, hogy a boszorkány túrót tud hányni. „Az én apám Pusztaszenttornyán volt mint munkás. Ketten voltak egy másik kollégával. Aratóként dolgoztak ott. Néha tejet kértek a gazdasszonytól. Kaptak is, nagy jól ízlett. Szombaton túróslepényt sütött a gazdasszony, és az egyik ember bement vizet kérni. Az asszony az asztalnál állt, ott volt a tepsiben a tészta, és éppen túrót okádott rá. Akkor aztán nem volt, aki egyen, mert apám megmondta a kollégájának; te az a büdös asszony okádja a tésztára a túrót." A boszorkányoknak az emberekkel való negatív viszonya magától érthetően kiváltotta az emberekben a boszorkány leleplezésének az óhaját. A komlósiak ismernek olyan hiedelmeket, hogy a boszorkány bizonyos cselekmény elvégzése révén felismerhető. Aki meg akarta tudni, hogy ki a boszorkány, az bizonyos éjjelen vagy megkerült valamilyen tanyát, vagy Luca-széket és Luca-ostort készített. „Karácsony első éjszakáján éjfélkor meztelenül háromszor körül kellett járni a tanyát, és akkor meglátta a boszorkányt." — „Lucanaptól karácsonyig kötni kellett egy széket gyékényből, meg egy karikásostort szíjból. Karácsony estéig minden nap csinálni kellett rajta valamit. Karácsony este kimegy a keresztútra, leteszi a széket és ráül. A karikással csinál egy kört, olyan nagyot, amilyent tud, akkor a boszorkányok nem mehetnek közelebb. Azzal az ostorral csattogott. Éjfélkor megjelennek a boszorkányok, de közelebb nem mehetnek hozzá, mint a kör. A boszorkányoknak olyan fogaik voltak, mint a bicskák, és tűz jött a szájukból". Ugyanezen az éjszakán azonban a boszorkányok is végeznek mágikus cselekményeket. Legalábbis erről tanúskodik az alábbi töredékes történet. „Kiment a keresztútra karácsony éjjel. Egy nagyon öreg asszony volt. Ott ráült egy kis székre, seprű volt a kezében,a seprűvel csapkodta a földet, és közben ezt mondta: gyertek ide ördögök, összetöröm a csontotokat (pot'e seci certi sen nag ván zlámen koste ) Amint az alábbi történet mutatja, már a komlósiak közül is többen megtudták, hogy a boszorkányok igazi felismeréséhez nem a mágikus ostor, nem is a mindent tudó szék, hanem egy egészen másféle varázseszköz, a gyufa szükséges. „Mi is mentünk, tán két hét múlva a tanyára, hárman. Olyan suhintás hallatszott az árokban, az egyik azt mondta: te, ez lesz az, akit a Fecskán látott. — Lehetetlen, azt mondom — Gyufát gyújtottam, hát egy sündisznó volt." 71