A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Tábori György: Tótkomlós állattartása

karmányt minden lótartónak magának kellett megtermelnie, szálas és szemes takarmány formájában. Az árpaszalma (jacmenovo seno) és a zabszalma (ovoz) volt a legjobb takarmány, a búzaszalma (slama) már gyengébb. Rozsot keveset termeltek takarmánynak, muhart és lucernát (det'elina) is csak kis mértékben, a jószág eleségének megjavítása végett. A törek (zrapke) és a pelyva (pleva) takarmányrépával (répa) keverve a pác (miesanina) a ló egyik legfontosabb tápláléka. A pácot ősszel tökkel, télen takarmányrépával, nyáron szecskázott lucernával adták, amit mindig az előző napon készítettek el, hogy megfülledjen, úgy kissé savanykás ízt kapott. Hátaskosárban (chrptoví kos) vitték a jászolhoz. Abrakul zabot vagy kukoricát, külön vagy vegyítve, kukoricadarát répával, vagy tökkel keverve adtak. A ló napi háromszori etetésének mindig azonos időben kellett történnie, különben az étvágya elromlott — mondta Paulik János gazda. A reggeli etetés kora hajnalban négykor kezdődött. Pácot, abrakot (obrok), utána szénát (seno) vagy kukoricaszárat (kukuríca) kapott, fél hatkor megitattak. Etetés közben tisztították és almoztak alája. Utána pihent a jószág. A déli etetés ideje 11 órakor kezdődött. Az eleség ugyanaz, ami reggel volt. Az esteli etetés 6—8 óra között történt, olyankor nem adtak pácot, csak abrakot és szénát. Éjjelre egy-másfél kéve kukoricaszárat vagy két-három villára való árpaszalmát dobtak eléje a jászolba, ahol a jászol fölött saroglya (rebrík) volt, ott abba. A nyári takarmányozás annyiban tért el a télitől, hogy sem pácot, sem kukoricaszárat nem adtak, hanem levágott kalászosokat zölden vagy széna formájában. A tavaszi árpát és zabot zölden vagy szárazon (szénának nevezik) adták a ló elé, sokszor lucernával megjavítva. Tanyai sertésól góré alatt, 15 darab hízó részére Chliev pod hambárom na sálasi pre í 5 krmnikov Kobe am Vorwerk unterhalb der Maisscheune, für 15 Mastschweine 274