A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Koppány János: Tótkomlósi gyermekjátékok sárral, földdel

rat. A földhöz, illetve a járdához való lecsapása előtt nem feledkeznek meg a mai gyerekek sem a lyukba való köpésről. A formák is leegyszerűsödtek. Van, hogy csak a markukban tartva a sárdarabot, valamilyen nagyon egyszerű módon lyukat csinálnak bele hüvelykujjukkal, és máris kész a kukucska. Annak sem tulajdonítanak fontosságot, hogy nagyot pukkanjon. Inkább csak a sárnak a gyúrása, formálása, alakítása miatt csinálják az egészet. A por, föld és sár ilyen alkalmazása a gyermekek játékában még semmi mást nem jelent, mint annak az örömnek a szerzése, ami abban van, hogy az anyag engedelmes. A sikerélményhez könnyen jutnak. Nem állítja őket játékuk egymás ellen. Társadalmi helyzetüktől függetlenül kerülnek birtokába a játék anyagának. Feloldotta teszi kapcsolatukat az anyaghoz, mivel nem kell vigyázni arra, amivel játszanak, „dolgoznak", hiszen van belőle korlátlanul. Ezekben a sárjátékokban az egyetlen és kizárólagos cél a gyerekek részére az az öröm,a mit a mozgás és alkotás az embernek jelent. Területszerzés és bicskázás Az itt következő játékokban — bár még van szerepe a földnek, de már másodrendűvé lesz. A gyermekek, mint játszók figyelme többé nem szegeződik centrikusán az anyagra, hanem annak bírására. Ezeket a játékokat nagyobb fiúk játsszák. Itt nem az anyag formája és a munka, ami örömmel tölti el a játszókat, hanem a vetélkedés, a szerzés. Ügyesnek lenni, hogy nekem minél több legyen. A területszerzés játékára, akkor került sor, ha lehűlt a levegő a nyári esők nyomán, és emiatt nem kívánkoztak kukucskázni a gyerekek. Ilyenkor a fiúk elővették a „halas" vagy „budli" bicskájukat, és az udvar vagy utca valamelyik csendesebb zugában a nedves földet simára taposták. A simára taposott, mintegy négyzetméternyi területet bicskájukkal kör alakúan határolták. Kétfelé osztották a területet. Kettesével játszották ezt a játékot. A kezdést kisorsolták. A kezdő játékos beleállt a neki jutott fél területbe. Szembefordult a másik játékos területével. A nyitott bicskát álla magasságából úgy ejtette le, hogy az hegyével a puha földbe szúródott. A játékos a bicska élének irányába egyenes vonalat húzott. Ha ez a vonal a másik játékos területén ment át, akkor annyi terület lett az övé, amennyit a húzott egyenes lemetszett. Ez lett az új határ a két birtok között. A régi vonalat taposással megszüntette a játé.kos. Mindig csak a kisebbik részt lehetett a játszónak választania. A régi vonal eltaposása után folytatta a kés leejtését ugyanúgy, mint előbb. Természetesen úgy igyekezett, hogy a leeső bicska éle minél nagyobb területet hasítson a másikéból. A területszerző játékos a kés, illetve bicska ejtését addig ismételte, amíg a leszúródott bicska éle a másik területének irányában volt, és a húzott egyenes amabból lemetszett valamennyit. Mihelyt a játszó leejtett bicskájának éle nem metszett le a másik területből vagy a bicska nem szúródott be a földbe, hanem eldőlt, akkor elvesztette a kés-, illetve bicskaejtés jogát. Következett a másik. Játék közben a birtokolt terület nagysága módosult. A húzott vonalakat minduntalan eltaposták. Az újakat bicskájuk hegyével kihúzták. A játékosnak jogában volt saját területének bármelyik részéből ejteni a bicskával. Lényeg mindig az volt, hogy úgy szúródjék a bicska, hogy annak éle a másik területe felé legyen. Bár egy ügyes dobónak nagyon kicsire sikerülhetett összezsugorítania a másik területét, de megszüntetni sohasem. T. i. minél kisebb lett az ellenfél területe, annál nehezebb volt úgy leejteni a bicskát, hogy annak éle lehasítson a kicsiből. Ha csak olyan kicsiny terület maradt, amelyben egy bicskahegy megállhatott, akkor már megfordulhatott a rend. Az ellenfél egy ejtéssel vissza tudta szerezni birtoka nagy részét. Az összterület nem változott. Az annyi maradt, amennyit a kezdetben körülhatároltak. 125