A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

†Diószegi Vilmos: A tótkomlósiak hitvilága

első feleségének a testvére. De nem csinált semmit, csak annyit kérdezett : Mennyit akarok fejni? — Akkor mondtam az uramnak, hogy mit mondott az öregasszony. Tanakodtunk, hogy most mit csináljunk. Próbáljam megfüstölni. Sírtunk mind a ketten. Akkor elküldtem a kisfiámat ezerjófűért a patikába. Húsz fillérért hozattam vele. Aztán vágtam a hajamból a konty alól, ahol nem hiányzik, meg vágtam a tehén szőréből, három helyről: a szarva közül, a tőgyétől és a köldökitől. Ezt ollóval apróra vágva beleszórtam az ezerjófűbe. Akkor kilenc lemorzsolt kukoricacsutkát vettem elő, de olyanokat, amelyikből nem hiányzott semmi, nem volt letörve belőlük semmi. Akkor egyenként rátettem a csutkákat a tűzre, közben mondottam, Uram Isten segíts meg! Aki nékem a jószágomnak ártott, Égjen el az ereje, Mint ez a csutka elég. Ha nő, nőnek, Ha férfi, férfinak, Bárki legyen, Égjen el az ereje, Mint ez a csutka. Amíg égett az a tűz, addig hoztam a kútról friss vizet, és tiszta lavórban vittem az istállóba, és akkor visszamentem parázsért. Egy lapátra szedtem parazsat, és azt a füvet, amibe a szőr volt, vittem magammal. És a parázsra tettem annyit, amennyit három ujjal felvettem. És a tehén orra alá tettem a lapátot, hogy szívja be a füstöt. Aztán körülmentem a tehén körül a lapáttal. Amikor egyszer körüljártam, akkor a lavórba öntöttem a parazsat, lenyomtam, hogy ne legyen égő parázs, és odamentem az orrához a vízzel, és megmostam így az arcát. Akkor még végighúztam a kezem vízzel a gerincén, végig egészen a farkára. Akkor odamentem a tőgyihez és lemostam azt is azzal a vízzel. Akkor a lavórt a kezembe vettem, és a vizet az istállóajtóból arrafele, ahol a kocsi járt az udvarba, visszakézből kiöntöttem. Közben ezt mondtam. — Úgy múljon el ez a betegsége, mint ahogy ez a víz elmúlik a földön! A tehenem meg is gyógyult, de azt a tejet nem adta meg többet, amit azelőtt adott. Aztán el is adtuk szegényt. Szemmel megverte az az ember, mert édesen nézett rá. Nem csinált a tehénnel semmit, mert nem tehetett arról, hogy megverte szemmel." Rontás. A komlósiak szerint valamikor előfordult, hogy ha valaki haragudott a szomszédjára, vagy valaki másra, akkor elvetette a tehenétől a tejet. — „Ezek olyan boszorkányságok voltak, a tehén meg volt rontva (krave boloprobenvo)". A tehén megrontását különböző megelőző cselekményekkel igyekeztek elhárítani, pl. szigorúan tartották, hogy naplemente után nem szabad tejet kiadni, mert akkor megrontották (vrazili). „Itt a szomszédban volt Marciné este; amikor elharangoztak, már semmiképpen sem adott ki tejet." A hozzáértőbb asszony még napközben is mindig úgy adta ki a tejet, hogy sót vagy kenyérmorzsát dobott bele. Ismertek olyan megelőző eljárást, amelynek gyakorlását más vidéken már csak a boszorkányoknak tulajdonították : „Szentgyörgynap napfelkelte előtt, fehér ruhával harmatot kell szedni, és a tehén tőgyét azzal megtörölni, akkor nem tudják megrontani a tehenet." A harmatszedés nemcsak a rontás megelőzésére, hanem a tejtermék szaporítására is alkalmas volt. „Szentgyörgynapkor napkelte előtt egy ágylepedőt kellett felvenni, avval be kellett takarózni, és végigmenni a mezsgyén a harmatot felvenni, úgy, hogy a lepedő a földön csússzon. Avval a harmatos lepedővel le kellett törülni a tehenet. Ezt 3 reggelen át meg kellett ismételni, akkor a tehén tejének sok tejföle lett." Azonban nemcsak a boszorkányok harmatszedése, hanem a boszorkány felismeréséhez használt lucaszék és lucaostor is szerepel rontást távoltartó eszközül. „Marczi bácsi tehene meg volt rontva. Valaki ajánlotta neki, hogy Luca-naptól karácsony estéig fonjon 99