A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Békéscsaba, 1973)
Maráz Borbála: La Tene-kori magányos sírok és kistemetők a Dél-Alföldről
Szeghalom—Halaspuszta: csontvázas rítusú kis temető. Kora meghatározhatatlan. Tehát mindezen temetkezéseket egyetlen jellemzőjük kapcsolja össze: magányosak vagy mindössze 2—4 másik sírral együtt kis temetők. Férfi és női sírok egyaránt találhatók köztük. Az egész LT С—D periódus alatt megvannak, mindkét rítus előfordul bennük (egy temetőn belül is), és tájolásuk sem egységes, bár ez utóbbinak jelen esetben semmiféle jelentősége sincs, hiszen az egész kelta világban hasonló a helyzet. 67 A magányosan vagy hármasával-négyesével eltemetett sírok az egész kelta-lakta területen megtalálhatók. Ismerünk ilyeneket a Dunántúlról, 68 Csehszlovákiából 69 és Romániából 70 is. Csehország területén pedig a nagyobb temetők mellett 10—20 sírós komplexumokat is találunk, melyek előfordulása szinte törvényszerű. Létrejöttük okára vonatkozóan a szakirodalomban nemigen találunk utalást. Kézenfekvőnek látszik az a magyarázat, miszerint a magányos sírok elkülönítő szándékkal eltemetett, „fejedelmi" temetkezések lennének. Azonban ezt a feltevést cáfolja az a tény, hogy egy kivételével valamennyi sír a köznépi temetkezések közé sorolható; egyedül a mártélyi női sír tartható a gazdagabb vezető réteghez tartozónak bronz övlánca és üvegkarkötője alapján. Csehországban, Morvaországban és Szlovákiában a hasonló mellékletű sírok a temetők sírszámának 6—10%-át alkotják, s Filip egyértelműen a vezetőréteg temetkezéseinek tartja őket. 71 Ilyen sírok tehát nemcsak magányosan, hanem nagy temetőkön belül is megtalálhatók. A fegyvermellékletes sírok alapján gondolhatnánk arra is, hogy ezek a rablóhadjáratok vagy vándorlások alatt elesett harcosok egyes temetkezései lehetnek. Csakhogy ilyen harcos-sírok előfordulnak a fentebb említett kis temetőkben olyan sírokkal együtt is, amelyekben fegyvert nem találunk, vagy éppen női sírokkal együtt is. Itt inkább olyan egyének sírjairól lehet szó, akik életükben — többek között — katonáskodtak is. A magányos sírok és kis temetők azonban egy valamit bizonyítanak: mégpedig azt, hogy a keltáknál nem találjuk meg azt az elsősorban a népvándorláskori nomád népeknél észlelt jelenséget, hogy a temető egy nagyobb, rokonsági kapcsolaton alapuló közösség „központ"-ja, összetartó ereje lett volna, ahová lakhelyétől függetlenül is — vagy éppen nem lévén állandó lakhelye — mindenki temetkezik. A kelta temetők sírszámának nagymértékű ingadozását talán az okozhatta, hogy e temetők éppen a települési rendszert követték. Eszerint a magányos sírok és kis temetők mindössze egy-két házból álló tanyákhoz, vicus-szerü településekhez vagy igen rövid ideig lakott telepekhez köthetők, míg a nagy, néha száznál több sírt magukba foglaló temetők nagy kiterjedésű falvakhoz és oppidumokhoz tartozhattak. A kelták ilyen településformáiról — a csekély számú régészeti megfigyelés mellett — elsősorban az ókori auctorok írásaiból tudunk. Bár ezek az adatok nem kimondottan Magyarország területére vonatkoznak, mégsem tarthatjuk valószínűnek, hogy nálunk gyökeresen más viszonyokat találunk a La Téne-korban, mint Európa más, gallok által lakott részein. Caesar, akinek mint katonaembernek a figyelmét — galliai hadjáratai alatt — elsősorban éppen a terepviszonyok, a gall települések és élelemszerző helyek vonták magukra, több helyütt szól a gallok tanyáiról és majorjairól, s ha a hadsereg vonulásáról és gyújtogatásairól beszél, az oppidumok mellett mindig külön említi a falvakat és tanyákat. 72 A germánok életmódjáról és szokásairól szólva külön kiemeli, hogy náluk egy-egy családnak soha nincs állandó földterülete vagy lakhelye; évenként költöznek át más-más területre. 73 Tacitus ugyanezt írja a germánokról, 74 Appianos pedig, aki az i. sz. I— II. század fordulóján írta történeti könyveit, a pannonokról és japodokról mondja, hogy nem városokban, hanem falvakban és majorokban, mezei tanyákon élnek. 75 Az elmondottakat támasztják alá a dél-alföldi kelta telepekről való eddigi ismereteink is. A két, sejthetően oppidum-szerű településen (csongrádi vár 76 és Szentes—Donát 77 ) kívül 53
