A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Békéscsaba, 1973)
Erdélyi Zoltánné–Sisa Béla: A szarvasi szárazmalom műemléki helyreállítása
magyar lótenyésztés nagyon nehezen fog fellendülni... Hallatlan érdemet fog szerezni magának az, aki megtanít arra, hogy a nyomorult malmok helyett álló és folyóvizeken jobb malmokat építsünk." 16 Szintén Tessedik írja az 1795. évről, hogy „a száraz nyár és kemény tél utáni szűk esztendőben a gazdák lovai annyira legyengültek, hogy a kevés gabonát sem tudták velük szárazmalmokban megőrölni, ezért néhány kézimalmok állítottak fel." A szárazmalmok molnárai nemcsak működtetői voltak a malmoknak, hanem, amint a történeti adatok bizonyítják, építői is és az állandó karbantartási, javítási munkákat is ők látták el. így volt ez a Tomka-malomnál is (9—10. kép). A molnár mindenhez értett ami a malom javításához kellett. A tetőjavítástól a hántoló kövek gondozásáig, a hiányzó alkatrészek pótlásáig mindent a molnár végzett. Ehhez a munkához megfelelő szerszámkészlet és kis műhely, valamint pótalkatrész készlet állott a rendelkezésére. A múltszázadi malombérleti szerződésekben is a bérlő molnármester kötelessége a belső és kisebb javítások elvégzése. A nagyobb és külső javítások felől már a város rendelkezett. A szárazmalmok gazdasági jelentőségükön túl a közösség társadalmi életében is fontos szerepet töltöttek be. A korábbi századokban a malmok menedékjoggal is rendelkeztek. A malomban és a malom környékén összegyűlt őrletőknek, hántoltatóknak természetes alkalmat jelentett ez egymás és a világ dolgainak, eseményeinek megbeszélésére. így volt a Tomka malomban is, és végig meg is tartotta ezt a közösségi szerepét. Elsősorban a tanyasi emberek között, akiknek kevesebb alkalmuk adódott a közös összejövetelekre. Több község és tanyáinak népe találkozott itt. Az udvar tele volt szekerekkel, de gyakran az utcán is álltak. Sokan itt töltötték az éjszakát is. Télen a malomházban tüzeltek, iszogattak, énekeltek. Megbeszélték hol milyen volt a termés, hol van eladó föld vagy jószág. A Tomka-féle szárazmalom formájában, építőanyagában, szerkezetében nem különbözött a többi szarvasi s általában az alföldi szárazmalmoktól. Egy általánosan elterjedt típusnak az utolsó példája és képviselője. Ezt bizonyítja a malmokkal foglalkozó szakirodalom és a szarvasi szárazmalmokról található levéltári anyag is. Értékét csak növeli az a sajnálatos tény, hogy az egyetlen teljesen ép szárazmalom az országban. Századunk első évtizedeiben olyan rohamosan pusztultak el a szárazmalmok, hogy mire műemléki, múzeumi védelmükre és megőrzésükre sor kerülhetett, már csak igen kevés emléket lehetett megmenteni. A szarvasihoz hasonló keringősátoros malomtípusból csak a vámosoroszi maradt meg berendezésével együtt, amelyet 1957-ben életveszélyes állapota miatt le kellett bontani. A műemléki védelem azonban így is lehetővé tette megőrzését és ha részben hiányosan is, bekerült az Országos Szabadtéri Néprajzi Múzeum gyűjteményébe. 17 Meg kell még említeni a hasonló tarpai szárazmalmot, amelynek belső szerkezete már hiányzik s részben átalakítva csak a keringősátor és a malomház áll. A Dunántúlon a szárazmalmok közül az olajütők éltek legtovább. Ezeknél a meghajtó kerék és az olajütő malomszerkezet egy közös nyeregtetős épületben foglal helyet. Ilyen volt a dabronci olajmalom (Veszprém m.), amelyet Zalaegerszegen a Göcseji Falumúzeumban állítottak fel, s a mekényesi (Baranya m.), amelyik évek óta szétbontva áll és a közeljövőben fogják felépíteni az orfüi szabadtéri gyűjteményben. Az 1742-ből származó szentjakabfai (Veszprém m.) olajütőt is csak a szakszerű lebontás és konzerválás mentette meg 1964-ben a pusztulástól. Újra való felépítése szintén csak múzeumi gyűjteményben valósítható meg. Az állati erővel hajtott szárazmalmokról a XV. századtól vannak írásos adatok. 1 " Békés megye történeti leírása 1449-ből Pázmányban említ szárazmalmot. A következő századokban, különösen a XVIII— XIX. sz-i összeírásokban már sok szárazmalmot említenek országszerte, de főleg a nagy, alföldi parasztvárosokban. 134
