A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Békéscsaba, 1971)

Bálint Csanád: X. századi temető a szabadkígyós-pálligeti táblában

tek, kiknek koponyája messzemenő azonosságot mutat. Az egymás mellé temetés, azegyformán harci vagy vadász jellegű mellékletek, az egyező temetkezési szokás is e mellett szólnak.) - A temető széleire temették a nőket: a balszárnyon feküdt a szablyás férfi felesége, a 6. sírba fektetett idős nő (férje talán a hasonló korú 5. sír halottja volt). A jobbszárnyról csak az életkor alapján gondolhatjuk, hogy a 14/a sírba temetett nő mellett a 13. sírban az életpárja feküdt. A jelek szerint nem volt férje a 12. sírban nyugvó fiatal nőnek, aki évei szerint akár az előbbiek lánya is lehetett. A 16. sír női halottjáról semmi adatunk sincsen. A rablások és bolygatások miatt hiányos temetőképről is kiderül, hogy az itt megfigyelhető rendszer nem egyezik a László Gyula által felismert, szigorúan kötött nagycsaládi temetkezési formával. Ezt azonban nem is várnánk, hiszen tisztázódott, hogy e rend csak a törökös vezetőréteg egyik csoportjára vonatkozik.

67 Nem illik bele azonban a Mesterházy Károly feltételezte matrilineáris nagycsaládi rendszerbe sem.

68 Az ezüstveretes selyemruhájával (12. sír) vagy lószerszámmal (14/a sír) eltemetett nők sírhelyei éppenséggel sorkezdő temetkezések, de e tényen túl egyéb nem mutat arra, hogy a család életében magasabb tisztelet járt volna nekik. A lovastemetkezés rangjelző szerepére gondolva: amikor e családban mások sírjánál vágtak le lovat, minden bizonnyal tőlük sem tagadták volna meg ezt az áldozatot, ha ez feltételezett rangjuk szerint megillette volna őket. Megállapíthatjuk tehát, hogy a finnugor köznéppel kapcsolatba hozott ún. matrilineáris nagycsaládi rendszer köznépi jellegű és ugor eredetűnek tűnő temetőnkben nem lelhető fel. A temető időrendi helyzetének meghatározásához bizonyos támpontot nyújtó külföldi érem híján csak relatív következtetéseket tehetünk. Kiindulásul a 12. sír bizánci selyemruhája kapcsán feltételezett bizánci kereskedelmi kapcsolatokra utalok, melyek a X. század közepét követő években indulhattak meg.

69 Az 1. sír öntött ezüst karperece mindössze 1,8 g-mal tér el (34,9 g) a Szeged-öthalmi 5. sír teljesen azonos típusú leletétől. (Az utóbbi helyen feltárt sírok a 950-970-es évekre keltezhetők.

70

) A halottas szokások közül a koporsó jelenléte lehet keltező értékű, mivel a kutatás jelenlegi állása szerint ennek használata a X. század közepe táján, utolsó harmadában jelent meg a magyarság körében.

71 Ebben az időben terjedt el széles körben a pödrött végű hajkarika (7. sír) is.

72 A temető használatának felső időrendi határát az „s"-végű hajkarika és a vállas kengyel hiánya jelöli ki, valamint az a tény, hogy kétélű kard helyett még szablyát használtak. A Kárpát-medencében 970 táján terjedtek el azok a sodort bronz nyakperecek, melyeknek egyszerűbb, öntött utánzatai láttak itt napvilágot (2., 3. sír).'

3 Nem találni temetőnkben az edényadás szokását (3/a sír?), mely a X. század utolsó harmadában vált gyakorivá.

7/

' A fentiek alapján úgy vélem, a Szabadkígyós - Pál ligeti táblában feltárt temetőt a X. század második harmadában, az 5*0-es évek körül használták. Szabadkígyós mai területe egykor Zaránd megyéhez tartozott.

70 A középkorban Kígyóst Zarándhoz számították, és csak 1512 végén csatolták Békés megyéhez.

76 Anonymus szerint az első zarándi ispán Vélek vezér volt (52. §), kinek személyét a Névtelen a XII. századból ismerhette, de feljegyzésében mégis ősi hagyományra támaszkodott.

77 A vidék törzsökös nemzetségének a Becse-Gergely nem tekinthető, de ugyanakkor Aba, Csák, Gut-Keled stb. leszármazottak is birtokoltak e tájon.

78 Az oklevelek tanúsága szerint Zaránd megye a bihari dukátushoz tartozott.

79 Utóbbi azért kelti fel figyelmünket, mert a X. századi Biharország területén a magyarságtól idegen népelemek jelenlétét feltételezik.

80 A szabadkígyósi temetők előkerült anyagából egyedül a szablya hüvelyvégén (II. 1. sír) látható indadísz és különösen a poncolt háttér mutat rokonságot a kabarokkal 79