A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Békéscsaba, 1971)
Bálint Csanád: X. századi temető a szabadkígyós-pálligeti táblában
halált okozó lövés) alapján arra kell következtetnünk, hogy ezt a nyilat a temetés után lőtték bele a sírba. H : 3,8 cm; Sz : 1,9 cm (VIII. t. 3.). A sír teljes feltárása után kiderült, hogy a lábaknál a középcsontokon kívül az •ujjcsontok hiányoznak. A halott lábfejeit tehát nyilván levágták, s kétségtelenül azzal kell azonosítanunk a vaskés mellett, a koponya fölött talált emberi lábujj csontokat •(24. kép). Mindezen jelenségeket a visszajáró halottól való félelem megnyilvánulásainak tarthatjuk. A sírbanyilazásra vonatkozó néprajzi adatokat Szendrey Ákos gyűjtötte össze, 51 míg régészeti oldalról az első hírt e szokásról Móra Ferenc közölte. 52 Igen lényeges, hogy ezt a lelőhelyünkkel szomszédos községben, Medgyesegyházán vezetett ásatásán jegyezte fel. A két sírbalövés közt annyi a különbség, hogy a szabadkígyósinál „elegendőnek" látták egy nyílvessző kiröpítését, addig a Móra Ferenc által feltárt sírnál a csontváz feje, dereka és lába felett is került elő egy-egy nyílhegy, hegyével lefelé állva. Itt tehát módszeresen végiglőtték a sír fő pontjait. Ugyanezt tapasztalták a Szentes-borbásföldi 7. sírnál, ahol a koponya és a jobb boka mellett, valamint a koponya alatt találtak nyílcsúcsot. 53 Hajdúböszörmény-Viden a jobb combcsont alatt, arra majdnem merőleges helyzetben, valamint a jobb oldali bordák közt figyeltek meg egy-egy függőlegesen álló nyílhegyet; 54 Tiszabercel-Űjsoron pedig (36. sír) a jobb térd közelében, ugyancsak hegyével lefelé került elő nyílcsúcs. 5j Talán hasonló szokás lehetett Nagykőrösön is. 56 Mindez esetleg a honfoglalók lélekhitéhez is nyújthat adalékot, hiszen a lövéseket nem mindig egyetlen, pl. a legsebezhetőbb mell-tájékra irányították. Talán felfogásuk szerint a lélek nem kizárólag a mellben, hanem a test többi táján is székel, s ott is meg kell semmisíteni. 57 - A szabadkígyósi nyílhegy a föld mozgása következtében elmozdult eredeti helyzetéből, mivel a nyílvessző feltételezett iránya a megtaláláskor már a sírgödrön belül esett. Bár emiatt nem állapítható meg, hogy a lövést milyen távolságról adták le, az irányából annyit láthatunk, hogy a nyilazó a sír végében, a halott bal lába táján állt. Természetesen csak néhány méter távolságról lehet szó, ilyen közelről pedig a nyílvessző nagy erővel fúródhatott a sír laza földjébe. Míg a többi esetnél - úgy látszik - a lövés lehatolt a sírfenékig, addig a mi esetünkben csak a holttest közeléig jutott el. A még porhanyós föld ellenállása miatt is ez csak akkor képzelhető el, ha a lövést a gödör teljes betemetése után adták le. A halott lábának megcsonkítására több párhuzamot ismerünk a honfoglalás korából, 08 amint tudunk eseteket a kéz 59 és a fej 60 levágásáról is. E szokás az ország északi tájain valamivel gyakrabban fordul elő. Budapest vonalától délre 7 alkalommal figyelték meg, szemben a fennmaradt vidékek 13 esetével. A déli csoport kiterjedése a Tisza-Maros-Körösök közére korlátozódik, és sajátossága hogy a kézlevágás itt egyáltalán nem volt meg (É-on 5 ízben), míg a láblevágás errefelé gyakoribb volt (4:1 arányban az északi vidékekkel). A területi elterjedést a társadalmi hovatartozás tovább tagolja: egyedül a Nyírségben és az Orosházán talált sírok halottai sorolhatók a társadalom magasabb rétegeihez, míg a többi temető a köznép hagyatékát mutatja. Ugyanekkor a törökös jellegűnek tartott bezdédi (10. sír), karosi (7. sír) temetőkben és a zempléni sírnál egy másik, a visszatérést akadályozó eljárást figyelhetünk meg: a halott férfiak mellé fordított helyzetben, hegyével az arc felé helyezték el szablyáját. 01 Mint tudjuk, a temetéskor történő megfordítás a törökös vezetőréteg egy csoportjára jellemző. Ügy látszik tehát, hogy a törökös és egyes magyar népcsoportok között a visszajáró halottól való félelem különböző eljárásokban nyilvánult meg. Egyiknél a halott legfontosabb tárgyait fordítva helyezték a sírba, a másiknál „biz75
