Tarcai Béla szerk.: Vizuális Kultúrakutató Osztály kiadványai 5. A fénykép mint műtárgy (Miskolc, 1988)
Bevezető /Tarcai Béla/
BEVEZETŐ Az 1987. évi Múzeumi Hónap keretében, Jacques Mandé Daguerre, a fényképezés egyik'feltalálója születésének 200. év fordulója alkalmából rendeztük országos szakmai konferencián kat "A fénykép mint műtárgy" címmel. Közismert tény, hogy a fénykép szerepe a mindennapi életben és így a közgyűjteményi munkában is egyre nő. Mind több jelét látjuk annak, hogy a fénykép és mindaz, ami ehhez a meghatározáshoz kapcsolódik, önálló kutatási területté válik s ezzel a múzeumok tevékenységi köre is bővül, színesedik. A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum szerkesztésében 1984-ben cikkgyűjtemény jelent meg, /Történeti Múzeumi Közlemények 1984 /1-2/, amely áttekintette a fényképgyűjtemények akkori helyzetét és sok tisztázandó, megoldásra váró kérdést is fel vetett. Elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy az időközben szerzett újabb tapasztalatokat is felhasználva összegezzük eddigi eredményeinket, meghatározzuk tennivalóinkat a még felbecsülhete'tlennek tűnő nemzeti értékünk, a fénykép megmentése érdekében. A konferencia gondolatát a gyakorlati szükségszerűség vetette fel. Munkánk során nap mint nap találkozunk olyan problémákkal, amelyek sajátos, a fénykép természetéhez igazodó megoldásokat kívánnak és amelyek jó részében tájékozatlanok vagyunk. A konferencia - a dolog természetéből adódóan - csak azt tűzhette ki célul, hogy a közös gondolkodás erejével ismét áttekintsük a fényképgyűjtemények helyzetét és felvessük gondjainkat a gyűjtés, feldolgozás, értékelés, tárolás, konzerválás, restaurálás és nyilvántartás területein. Tennivalóink folyamatosak és egymásból következnek. Ezért javasoltuk, hogy a konferencia munkáját ne tekint sük egyszeri alkalomnak és befejezettnek, hanem évente egyszer jöjjünk össze a Múzeumi Hónap keretében s építsük to-