Szendrei Géza - Tóth Tibor szerk.: A magyarországi szikes talajok felszíni sóásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 9. Miskolc, 2006)
A sókivirágzások elterjedésének és képződésének összefüggése a környezeti, ezen belül a talajtani tényezőkkel (Tóth Tibor és Szendrei Géza)
3. A kimutatott ásványok képződési paramétereinek értékelése a környezetjelzés szempontjából A nátron és a trona közül az előző kiválását a szakirodalmi adatok szerint 25 °C alatti hőmérsékletnél határozták meg. Egy ilyen körülményekkel jellemzett kristályosodási szakasz volt a dinnyési, a konyári és az újfehértói mintavételi pontokon. A termonátrit képződése a stabilitási diagramm szerint (Monnin & Schott, 1984) nagyobb hőmérsékleten, 35 °C felett várható, és az ásványt a nátron dehidrációja termékének tekintik (Stoops, 1987). Az említettel jellemzett kristályosodási szakasz volt tehát az apaji, hortobágyi, kiskunmajsai, konyári, petőfiszállási és újfehértói mintavételi pontokon. A nátrum-szulfát-ásványok közül a thénardit a magasabb hőmérsékletű kristályosodási (vagy átkristályosodási) termék, a mirabilithoz képest. Ezt alátámasztja, hogy Hajdúnánáson és Hajdúviden 17 °C körüli hőmérsékleten gyűjtöttük. Magasabb hőmérsékleten mindig thénardit jelent meg. E hőmérséklet hatását azonban több tényező (pl. relatív páratartalom, oldatösszetétel stb.) is befolyásolja még (Doner & Lynn, 1986; Keller étal, 1986a). A blöditet általában a konyáit dehidrációs termékének tekintik. A konyaitot ÉszakDakotában 6,3-37,9 °C tartományban figyelték meg (Keller et al, 1986a). A hexahidritet az epsomit dehidrációs termékének tartják. Az átalakulási hőmérséklet a relatív páratartalomtól függően 22 és 26 °C (Workman & Rader, 1961; Tien & Waugh, 1969 cit Keller et al, 1986a,b), tehát a tatai szikes talajban egy ilyen hőmérsékleten végbemenő átkristályosodási is fel kell tételezni. A halit általában a kristályosodási folyamat utolsó tagjai közé tartozik, az oldat teljes bepárlódását jelzi, így pl. Balmazújvároson, Dinnyésen, Egerlövőn, Hortobágyon, Kiskunmajsán, Kisteleken, Miklapusztán, Petőfiszálláson és Újfehértón egyaránt. 4. A sókivirágzások előfordulásának talajtani tényezői A sókivirágzások előfordulása az egyes tájakon belül nem egyenletes, hanem foltszerű, megadott domborzati és talaj vízmélységi, vízállási feltételekhez kötött. Mivel a sók előfordulását a hazai viszonyok között döntően a víznek a talajban történő mozgása és a talaj sókoncentrációja szabja meg, a sókivirágzásos foltok a talaj felső rétegének sómaximumához köthetők. Tapasztalatunk alapján leginkább azokban a talajokon figyelhető meg sókivirágzás, amelyek legfelső rétegében a sótartalom az 1%-ot meghaladja. Ezek az igen sós talajszelvények szolonyeces talajok által dominált tájainkon rendszerint a mélyedések és a kissé magasabb területek közötti átmeneti övezetben foglalnak helyet (Tóth & Jozefaciuk, 2002). A jelenség értelmezésére a megfigyelések alapján megalkottuk hortobágyi mintaterületünkön a sófelhalmozódás koncepcionális modelljét, ez száraz és nedves időszakokra az 1. ábrán látható. Az 1. ábra alsó része mutatja, hogy a növényzet magasságával és a talaj növényborítottságával összefüggésben, száraz meleg időben a talajfelszín hőmérséklete szélsőségesen eltérő értékeket érhet el (Kovács & Tóth, 1988). A „kopár szik" (Camphorosmetum annuae) mintegy 20 °C-kal, a „füvespusztai" (Achilleo-Festucetum pseudovinae) talajfelszín pedig 10 °C-kal melegebb lehet, mint a „szikes réti" (Agrosti-Alopecuretum
