Szakáll Sándor - Fehér Béla: A polgárdi Szár-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 8. Miskolc, 2003)
Brucit- és szerpentintartalmú hidrotermás erek a polgárdi Szár-hegy kontaktmetamorfózist szenvedett mészkövében (Fehér Béla és Papp Gábor)
társulásban. A TEM-vizsgálatoktól remélhettük az esetleg a röntgendiffrakciós kimutatási határ alatti mennyiségben jelenlévő szerpentinásványok észlelését is. A porított mintában a kalcitszemcsék és a rosszul kristályos szerpentines fázisok mellett megtaláltuk a lizardit apró pikkelyeit, de a poligonális szerpentin jellegzetes, 100 nm-nél is vastagabb, az elektronsugár számára úgyszólván átlátszatlan, sötét, rúdszerüen nyúlt szemcséit (5. ábra) és a vékonyabb (kb. 50 nm átmérőjű), a tömeges (nem azbesztszerű) mintákra jellemzően aránylag rövid krizotilcsövecskéket is. A szerpentinásványokat elektrondiffrakciós (SAED) vizsgálattal azonosítottuk (6. ábra). Összességében tehát az ásványtársulás megegyezik a dunabogdányi (tiszta) szerpentines zárványokban tapasztalhatóval (Papp & Szakáll, 1999). 4. Genetikai következtetések A brucit képződését eredményező folyamatok meglehetősen változatosak, mint arra Ionescu (1998) összefoglaló jellegű cikkében rámutatott. A különböző genetikai típusok közül a brucit a legnagyobb gyakorisággal kontaktmetamorf dolomitokban és mészkövekben fordul elő, sokszor a periklász átalakulási termékeként. Mint a korábbi vizsgálatokból tudjuk, a polgárdi mészkő helyenként meglehetősen magnéziumdús (lásd a III. táblázatot), összetétele a meszes dolomittól a mészkőig terjed (Lelkesné Felvári, 1978). Erre utal Fehér et al. (2003) megfigyelése is, amely szerint a wollastonitos szkarnban diopszid- és wollastonitsávokból felépülő kőzet található, s ezek a sávok a mészkő és a dolomit (vagy Mg-dús mészkő) eredeti rétegződésének feleltethetők meg. Az általunk vizsgált brucitos erek a kis hőmérsékletű hidrotermás genetikai típust képviselik, s mint ahogy a bevezetésben említettük, ez a kalcit-brucit-szerpentin ásványtársulás genetikailag különbözik attól, amelyet Horváth & Ódor (1989) írt le a Kh-11. sz. fúrásból. Ez utóbbiban mind a brucit, mind pedig a szerpentin másodlagos eredetű, mivel az előbbi periklász, míg az utóbbi forsterit átalakulásából jött létre. Ez a különbség azonban - feltételezésünk szerint - csak a kontaktmetamorfózis alatti fluidumfázis jelenlétében nyilvánul meg. A Kh-11. sz. fúrásból leírt brucitmárvány esetében tehát a brucitképződés két lépcsőben zajlott le. Első lépésben a dolomitos kőzet kontaktmetamorfózisa alatt a dolomitból (Mg-dús mészkőből?) a magnézium mobilizálódott, majd oxidos formában (periklászként) kivált a karbonátszemcsék között, míg magából a dolomit ásványból kalcit lett. Ez a következők szerint ment végbe: CaMg(C0 3 ) 2 -* CaC0 3 + MgO + C0 2 Később víztartalmú fluidumok hatására a periklász hidratálódott és brucitpszeudomorfózákká alakult át: MgO + H 2 0 — Mg(OH) 2 . Mivel az általunk vizsgált brucitos erek a wollastonitos szkarn szomszédságában helyezkednek el, kialakulásukat a szkarnos kőzeteket létrehozó andezittelérek kontaktmetamorf hatásának tulajdonítjuk. Ebben az esetben viszont a dolomitos kőzet kontaktmetamorfózisakor fluidumfázisnak is jelen kellett lennie, mivel a dolomitból felszabaduló magnézium nem vált ki, hanem oldatba került és elszállítódott, s ebből a hidrotermás oldatból a mészkő repedéseiben a brucit közvetlenül vált ki a kalcittal együtt: CaMg(C0 3 ) 2 + H 2 0 — CaC0 3 + Mg(OH) 2 + C0 2 .
