Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

III. A KRISTÁLYALAKTANI ISKOLA ÉS A TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANI LEXIKONOK FÉNYKORA (az 1840/50-es évek fordulójától az 1910/20-as évek fordulójáig)

publikációkból kiolvasható, hogy ő és a Nemzeti Múzeum többi mineralógusa is vizsgálatainak jó részét a műegyetemi tanszéken végezte, amely sokáig az Asvány-Oslénytár közvetlen közelében volt. 8 A perszonálunió nemcsak a tudományos munkában eredményezett szoros kapcsolatot a két kutatóhely közt, hanem Krennert is segítette utódnevelési törekvéseiben. Hosszú műegyetemi tanársegédi működés után mind Franzenau Ágoston (1877-83), mind az őt követő Zimányi Károly (1884-94) az MNM Ásvány- és Őslénytárába került. Huzamosabb ideig volt még tanársegéd korábban Stürzenbaum József (1869-74). A tanszéken ez idő alatt kizárólag kristálymorfológiai kutatások folytak. A földtani előadásokat 1881-99 közt Lóczy Lajos tartotta, mint magán-, majd rendkívüli tanár, illetve meghívott előadó, az ő tanársegéde volt 1893-99 közt Papp Károly. 1891-ben Schafarzik Ferenc technikai geológiából szerzett magántanári képesítést. Amikor Krenner 1894-ben a tudományegyetemen Szabó örökébe lépett, a múzeumból Schmidt Sándor jött át a műegyetemi tanszék élére (1894-1904). Ő is elsősorban krisztallográfus volt, csakúgy mint tanársegédei közül Melczer Gusztáv (1895-97). Másik, szintén rövid ideig (1896-98) működő tanársegéde, Böckh Hugó, már őslénytannal és földtannal is foglalkozott. Schmidt halálával véget ért a tanszék több mint harminc éves ásványtanikristálytani korszaka. A Szabó-iskola egyik legkiválóbb növendéke, Schafarzik Ferenc professzorsága alatt (1904-26) a tanszék szakmai irányvonala a (műszaki) földtan, a kőzettan, valamint a hidrogeológia irányába módosult, amit a hosszabb ideig a tanszéken működő beosztottak névsora is tanúsít: Maros Imre (ásványtan, földtan, 1904-9), Schréter Zoltán (földtan, 1906-9), Vendl Aladár (üledékes kőzettan és ásványkémia, 1908-12), Neubauer Konstantin (szilikátolvadékok vizsgálata, 1909-12), Lőw Márton (kristálymorfológia, bányageológia, műszaki kőzettan, 1911-14, 1920-24), Kulcsár Kálmán (sztratigráfia, 1914-19), Modrai Kovách Antal (kőzettan, 1914, 1919-21). III.4.2. Kutatóintézetek III.4.2.1. Magyar Királyi Földtani Intézet (MKFI) A Földtani Intézet alaptevékenységének megfelelően az MKFI munkatársainak szakmai érdeklődése és publikációs tevékenysége elsősorban a geológia és - a térképezett terület földtani felépítésétől függően - az őslénytan, illetve a magmás és metamorf kőzettan felé irányult. Mineralógusként (krisztallográfusként) indult kutatók is léptek az intézet kötelékébe (pl. Toborffy Géza, Liffa Aurél), és ez olykor cikkeikben is tükröződött (1. például utóbbinak az Oravica-Csiklova és Szászka-Újmoldova kontaktvonulatról közölt jegyzeteit, 1912). A topografikus ásványtan számára a legtöbb adalékot nyilvánvalóan a bányageológiai felvételeket végző szakemberek (Gesell Sándor, Pálfy Mór, Papp Károly), illetve a kőzettannal foglalkozó intézeti munkatársak (Hofmann Károly, Schafarzik Ferenc, Inkey Béla, Rozlozsnik Pál, Vendl Aladár), valamint külső tagok és önkéntesek (Primics György, Szádeczky Gyula) szolgáltatták. 1872-82 közt a mai Gönczy Pál és Lónyay utca sarkán, 1882-92 közt a Múzeum körúton, majd 1892-1909 közt a mai Puskin utcában.