Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

ADATTÁR

Megjegyzés: A lényegében egyedüli tudományos fokozat a doktorátus volt, melyet az egyetemek a saját szabályzatuknak megfelelő követelmények (doktori szigorlat megtétele és doktori disszertáció elkészítése stb.) alapján adományoztak. Az egyetemi tudományos előmenetel következő lépcsőfokának a magántanári habilitáció volt tekinthető (1. fent). A „hivatali ranglétra" főbb fokozatai az 1950-es évektől az 1990-es évek elejéig, intézménytípusonként (az adott beosztásnak többnyire - de nem feltétlenül - feltétele volt a vele egy sorban szereplő tudományos fokozat birtoklása) tudományos fokozat vagy cím egyetemi, főiskolai kutató (egyetemen is) múzeum (1957 előtt egyéb kategóriák) — tanársegéd segédmunkatárs segédmuzeológus doktor (1) adjunktus munkatárs muzeológus kandidátus (2) docens főmunkatárs főmuzeológus tudomány doktora (3) tanár tanácsadó (1) 1950-57 között szünetelt, 1957-83 között a szakterületen a természettudományi doktori címet (dr. rer. not.) lehetett megszerezni, mely nem számított tudományos fokozatnak, 1983-93 között az egyetemi doktori (dr. univ.) címet lehetetett megszerezni, mely ún. egyetemi tudományos fokozat volt, és követelményeiben a kandidátusi fokozattal lényegében megegyezett; (2) 1950-ben vezették be; (3) 1951-ben vezették be. A szakterületen eleinte a föld- és ásványtani tudomány(ok), később a földtudomány(ok) kandidátusa / doktora címet használták.