Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)
I. A LEGENDÁKTÓL A TÉNYEKIG (az 1770-es évek előtti időszak)
kérdéséről (1670) és Magyarország egyes ásványairól (1672) is írt. Utóbbi cikke valószínűleg az első, magyarországi szerző tollából megjelent ásványtani tudósítás, melyben többek között egy Munkács mellett található, hasmenés ellen és izzasztószerül használt fehér földet; különböző lelőhelyekről terméshiganyt; ametisztet; a mosott aranyban található mágnesezhető törmelékszemcséket; áttetsző cinnabaritot; ólommal vegyült markazitot; gránátot; antimonitot (9. ábra); apró kvarckristályokat [máramarosi gyémántot?] említett. 50 Önálló természetrajzi könyvek azonban e korban - Wernherén kívül - nem jelentek meg, bár egykorú tudósítások révén tudunk több terjedelmesebb kéziratról. Az egyik elkallódott ásványtani munka szerzője az ásványgyűjtés kapcsán már említett Christian Augustini ab Hortis szepességi orvos volt, aki - mint előneve is mutatja - nemességét a bécsi füvészkert létrehozásáért kapta. Erdélyi gyüjtöútjaihoz III. Ferdinánd császár adott egy 9. ábra. Körmöcbányái antimonit I, Rákóczi György erdélyi fejedelemhez címzett (Brückmann: Magnolia Dei, Mii) ajánlólevelet, amelyből megtudjuk, hogy Augustini Magyarország „különféle tájairól mindenféle kődarabokat és ritkaságokat gyűjtött össze (...). Ez az orvos föltette, hogy isteni végzésből továbbra is kutat ilyesféle érdekességeket, s róluk könyvet ír, s ad ki (...). Tisztelettel arra kérjük felségedet, ne engedje akadályoztatni abban, ha jószágain vagy területein akar vagy kell neki ilyesmiket keresnie." Korabeli feljegyzések szerint „De gemmis Hungáriáé'" (Magyarország drágaköveiről) írt értekezése el is készült, de 1650-ben bekövetkezett halála miatt nem tudta kiadni. 51 I/B.2.8. Tankönyvek, disszertációk A néhány fennmaradt jegyzet mellett a nyomtatásban megjelent első magyarországi fizikatankönyvek tartalmából következtethetünk arra, hogy milyen ásványtani ismereteket tanítottak a hazai főiskolákon. (A korabeli ásványtani ismeretekről magyar nyelven Apáczai Csere Magyar encyclopaediájából és Csiba disszertációjának magyar fordításából tájékozódhat az érdeklődő, a bibliográfiai adatokat I. az irodalomjegyzékben). A Sárospatakon majd Hollandiában tanult Pósaházi János sárospataki professzor Természetfilozófiájának (1667) XVI. fejezete szól a Földről (De Terra). A húsz rövid alfejezetből az általános fogalmak tárgyalása után kilenc az ásványokkal foglalkozik, majd - mai kifejezésekkel élve - földtani (földrengések, vulkánok); felszínalaktani (hegyek, völgyek) és vízrajzi, valamint meteorológiai (források, felhők) ismeretek következnek. Az ásványtani alfejezetek az Agricola által is alkalmazott terrae, succi concreti, lapides, metalla [földek, megsűrűsödött levek 53 , kövek, ércek] sorrendben ismertetik De auro vegetabili, et vitibus Hungáriáé aureis. Ephemer. Acad. Imp. Nat. Curiosoriim, Decur. I. An. I. Obs. 113; De morbis Hungáriáé endemiis, et mineralibus quibusdam Hungáriáé. Uo., An. II. Obs. 28. Utóbbi tartalmát Henninius in Tollius (1700: 211) kivonata alapján ismertettük. 51 Weszprémi (1960: /: 14-21). 52 E részben főként Zemplén (1961) adataira támaszkodtunk. 53 Ide tartoztak a succi pingui [kövér levek], vagyis az olajban oldódó anyagok (lényegében a későbbi rendszertanok éghetők kategóriája) és asalia [sók], vagyis a vízben oldódó anyagok.
