Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)
V. A TOPOGRAFIKUS ÉS LEÍRÓ ÁSVÁNYTAN FÖLDTANI KERETBEN (az 1940/50-es évek fordulójától az 1980-as évek közepéig)
felvétel (1959), és a Sárospatak környéki ércindikációk ismertetése (1970) érdemel figyelmet a topografikus ásványtan szempontjából. V.5.3.3. Szeged, Tudományegyetem A tanszéken leíró ásványtani kutatás elsősorban Koch Sándor (1968-ig tartó) irányítása alatt és nagyrészt az ő személyéhez kötődően folyt. Koch 1949-től már elsősorban az újból megkisebbedett országterület ásványlelőhelyeinek monografikus feldolgozására összpontosított, bár a történelmi Magyarországon leírt vagy előforduló ásványok vizsgálatának is szentelt néhány közleményt (a nagyági alabandin és a kalinkai hauerit, 1950, Donath Évával; a sztanizsai altait, 1950, Grasselly Gyulával). Amint a hazai vasércelőfordulások ásványait ismertető cikke elé beillesztett rövid, programadó írásában 64 kifejtette, „intézetünk célja feldolgozni Magyarország ásvány-előfordulási helyeinek ásványait. Ezt, a már meglevő eredményeket összefoglaló és a hiányzó adatokkal kiegészítő munkát (...) nélkülözi szakirodalmunk. Tóth Mike, Koch Antal és V. Zepharovich, annak idején a kor színvonalán állott, rengeteg becses topográfiai (és főként csak topográfiai) adatot tartalmazó művének megjelente óta számtalan kisebb-nagyobb, főként kristálytani részletmunka látott napvilágot (...) Azonban egyre jobban érezzük hiányát az eddigi kutatások eredményeit összefoglaló és a lelőhelyek ásványtársulásait nem csak kristálytani, de ásványkémiai, genetikai és paragenetikai szempontból is felölelő műnek." Koch az áttekintéseket „a vas és az acél országában" természetesen a vasnak és ötvözőfémeinek a II. világháború után nagy erővel kutatott ércelőfordulásaival kezdte. 1950- ben a vasérc- (Szarvaskő, Rudabánya, Martonyi, Tornaszentandrás, Szendrőlád, Uppony, Nekézseny, Mád, Regéc, Zengővárkony; Grasselly Gyulával és Donath Évával), 1951- ben a mangánérc-előfordulások (Rudabánya, Komlóska, Úrkút, Eplény, Lábatlan, Eger, Mád; Grasselly Gyulával) ásványtársulását ismertette. A Mád és Regéc környéki vasércekkel külön cikkben is foglalkozott (1953). Ezután a szulfidos előfordulások következtek, amelyeknél 1948/49-ben kezdődtek a bányászati módszerekkel végrehajtott érckutatások. Koch 1952-ben a nagybörzsönyi (Grasselly Gyulával), majd 1954-ben a gyöngyösoroszi ércesedés ásványait ismertette. Az idézett célkitűzésben megfogalmazottakkal összhangban mindegyik közleményben a - többnyire a járulékos fenn-nőtt ásványokra korlátozódó - morfológiai leírásokhoz képest túlnyomó többségben voltak az adott ásványnak megfelelően mikroszkópi vagy ércmikroszkópi megfigyelések és vegyelemzések adatai. Koch minden lelőhelynél felvázolta a teljes ásványtársulást és megadta a genetikai besorolást, nagyobb előfordulásoknál a geokémiai értékelésre is sort kerített. A gyöngyösoroszi ásványok ismertetésével lényegében lezárult az új vizsgálatok eredményeit közlő nagyszabású áttekintések sora. Koch az egyedi ásványleírásokon kívül már olyan cikkeket jelentetett meg, amelyek a Magyarország ásványai különböző vázlatainak, illetve előtanulmányainak tekinthetők (1. az V.5.4. részt). Az 1950/60-as évek fordulóján publikált kisebb leíró ásványtani munkákban a szarvaskői ultrabázitok érczárványait vizsgálta ércmikroszkóppal (1955) és hidrotermás turmalint ismertetett Nagybörzsönyből (1957), utóbbi esetben az optikai és vegyvizsgálatokat már röntgendiffrakciós azonosítás (Karel Padéra, Károly Egyetem, Prága) is 64 Koch S., Grasselly Gy. & Donath É. (1950): Magyarországi vasércelőfordulások ásványai. Acta MineralPet mgr., 4, 1-41.
