Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

V. A TOPOGRAFIKUS ÉS LEÍRÓ ÁSVÁNYTAN FÖLDTANI KERETBEN (az 1940/50-es évek fordulójától az 1980-as évek közepéig)

ságainak - nem túl távoli „tökéletes" megismerhetőségét. Ennek megfelelően az időszak második felében a röntgendiffrakciós szerkezetvizsgálat új területeket keresett és talált. Az egykristály-diffrakció az élő anyag és ehhez is kapcsolódóan a gyógyszerkutatás meghódításával talált magának életteret. Az ásványtanban, mind az alapkutatásban, mind az alkalmazói szinten felértékelődtek a röntgen-pordiffrakciós technikák - pl. Ito, 1949; illetve Rietveld (1967) neutrondiffrakciós értékelési technikájának alkalmazása röntgensugarakra -, kezdetben a hagyományos filmes rögzítési módszerekkel, később a számlálócsöveket alkalmazó goniométerekkel. A pordiffrakció révén a röntgensugaras vizsgálatok már lemerészkedtek a számukra nem ideális, mikrométer alatti szemcsemérettartományba is. Az ásványok szerkezetének vizsgálatában tucatszám tűntek fel az új műszeres módszerek, a különböző részecske-diffrakciós technikák (pl. elektrondiffrakció, neutrondiffrakció) és a különböző hullámhossztartományban dolgozó szerkezeti spektroszkópiák (pl. Mössbauer, 1958). Megjelentek az első ásványtani adatokat összefoglaló kézikönyvek is (pl. az infravörös spektroszkópiában Moenke, 1962 és Farmer, 1974, munkái). Megkezdődött, és az időszak végére nagyon felgyorsult a „végtelen kristályrács" modell eróziója, az ásványok reális szerkezetének leírása. Ezzel párhuzamosan az anyag kristályosnál alacsonyabb fokú rendezettségét jelző általános „amorf fogalom lassan elvesztette jelentését. Helyét a tényleges rendezettséget leíró (térben) rövid, közép- és hosszú távú rend foglalta el. V.l.2. A méretkorlátok megszűnése

2 Az elektronmikroszkópok (transzmissziós és pásztázó) piacra kerülésével (1950-es ill. 1960-as évek) ledőlt egy száz éve fennálló megfigyelési korlát: a fénymikroszkóp mikrométeres felbontóképessége már nem volt akadály többé a parányi szemcsék alakjának és a szemcsékből alkotott szövetek tanulmányozásánál. Bár közvetett módon (pl. diffrakciós adatokból) ismert volt, hogy az ásványokban létezik az elemi celláknál nagyobb, de a fénymikroszkópban már láthatatlan „szubmikroszkópos" világ, telve szerkezeti és genetikai információkkal, e világ csak most tárult fel. A transzmissziós elektronmikroszkópia első ásványtani összefoglaló kézikönyve (Wenk, 1976) nyomán a nemzetközi vezető folyóiratokban jelentősen megszaporodtak az e módszert alkalmazó, elsősorban kristálykémiai, ásványtani publikációk. A pásztázó elektronmikroszkóp, különösen a fénymikroszkóp felbontóképességi tartományában lokális kémiai elemzést lehetővé tevő energiadiszperzív röntgenanalizátor feltétek elterjedése után, a leíró ásványtani vizsgálatok mellett a kőzettani kutatásnak lett nélkülözhetetlen eszköze. V.l.3. A kísérleti ásványtan Az előző évtizedek szórványos próbálkozásai után a tárgyalt időszakban a kísérleti és az analitikai technikák párhuzamos fejlődése lehetővé tette az ásványok viselkedésének, képződésének, átalakulásának gyakorlati megfigyelését a földfelszínitől lényegesen eltérő mesterséges környezetekben. A fejlettebb tudományú, gazdagabb országokban így 2 Az V.l.2. rész hivatkozása: Wenk, H.-R. (ed.) (1976): Electron microscopy in mineralogy. Berlin: SpringerVerlag.