Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

IV. A KRISTÁLYALAKTANI ISKOLA HATTYÚDALA (az 1910/20-as évek fordulójától az 1940/50-es évek fordulójáig)

Zgyerka-altáró kőzetei és ásványai, Mezősi Józseffel és Grasselly Gyulával, 1949; valamint a lévai és korondi forráskövek, 1949). Ez utóbbi, többnyire aragonitként vagy félrevezető kereskedelmi neveken ismert forráskiválásoknak a teljes paragenezisre kiterjedő ásványtani leírása a szokott mikroszkópos és kémiai elemzések mellett már a MÁFI-ban készített nyomelemvizsgálat eredményeit is tartalmazta. Némiképp hasonló áttekintésre vállalkozott a Bánság és Rézbánya kontaktmetamorf érctelepeinek bizmutásványait ismertető, ércmikroszkópi vizsgálatok és vegyelemzések eredményei alapján írt tanulmány (1948). L. még a IV.5.2. részt. ("=>) Vendl (1943-tól Vendel) Miklós 1919-20-ban a budapesti tudományegyetem ásványkőzettani tanszékének gyakornoka, majd tanársegéde, 1920-23 közt adjunktusa; 192341-ig a soproni bánya- és erdőmérnöki főiskola ásványtan-földtani, 1941—59-ig földtanteleptani tanszékének professzora volt. Széleskörű tudományos tevékenységén belül a mineralógiát elsősorban egyes kőzetalkotó ásványok vizsgálata képviselte. A végardói szanidint kristályalaktanilag és optikailag vizsgálta (1922), vegyelemzési és optikai adatokat közölt a sajóházai és beaume-i (Franciao.) albitról (1922) és a balatoncsicsói bazaltos amfibolról (1924), majd optikailag vizsgálta a nagytétényi bentonitot és a passaui (Németo.) nontronitot (1942). (<=>) Rakusz Gyula (Schafarzik tanársegéde a műegyetemen, 1921-27; majd a Földtani Intézet geológusa, 1927-31) a dobsinai szerpentinitben található andraditon végzett vékonycsiszolatos és kémiai vizsgálatokat (1924). Tokody László tudományos pályafutásának első, talán legtermékenyebb szakaszát a műegyetem Ásvány- és Földtani Tanszékén töltötte (1920-33). Túlnyomórészt kristályalaktani megfigyeléseket rögzítő cikkei olykor optikai vizsgálati, esetleg vegyelemzési adatokat is tartalmaztak. A puszta morfológiai leírást meghaladó érdeklődést jelzik - a röntgendiffrakció előtti korban a szimmetriaviszonyok tisztázására szolgáló - etetési vizsgálatsorozatai, melyeket piriten (doktori értekezés, 1922), illetve a botesi kalkopiriten hajtott végre (1923). Kristályalaktani tanulmányainak tárgyául szolgált a hodrusbányai fassait (1923); Rudabánya ásványai (termésréz, galenit, markazit, kalcit, aragonit, malachit, azurit, barit) közül a kristályosodott megjelenésűek; a rézbányai krokoit és a jarabai wulfenit; a dognácskai hematit (mind 1924); a felsőbányai realgár; a botesbányai hessit (1925); a perneki schafarzikit (1925); a magyarországi cerusszitok (30 lelőhelyre vonatkozó monografikus áttekintés, 1926); a stájerlaki cölesztin (1926); a selmeci, hodrusi és vihnyei stefanitok (1927); az óradnai bournonit; több nagybányai, illetve borpataki ásvány (mindkét cikk: 1928, Lőw Mártonnal); a facebányai terméstellúr (1929, 73. ábra); a nagyági proustit és xantokon (1929); az óradnai kalkopirit (1930); pirit, kvarc, dolomit és analcim Désakna környékéről (1931); a menyházai pirit utáni limonit (1932), a lajosfalvi cinnabarit, az óradnai anglesit és a nagyági halotrichit; a bindtbányai turmalin (mind 1932). Tokody középiskolai tanárként (1933-43) is tudott időt szakítani ásványtani munkásságának folytatására. Ezen időszakban ismertette néhány licei ásvány; a soborsini anglesit, az almásbányai cerussit és az újsinkai wulfenit; a vaskői ankerit és cosalit (Vavrinecz Gáborral) (mind 1934); a Szepes-Gomöriérchegység egyes ásványai (1936); Luciabánya és Jászómindszent ásványai (ércmikroszkópi adatokkal); a felsőbányai és almásbányai cerusszit; öt lelőhelyről szátrmazó magyarországi kvarcok (mind 1937); a felsőbányai kvarc, a kisbányai sziderit, diadochit és opál; a nagyági antimonit; a füleki aragonit (mind 1938); a nagybányai és felsőbányái gipsz (1939); a felsőbányai bournonit, kalkopirit és tetraedrit (1940) vizsgálatának