Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

IV. A KRISTÁLYALAKTANI ISKOLA HATTYÚDALA (az 1910/20-as évek fordulójától az 1940/50-es évek fordulójáig)

környékén című, számos topografikus ásványtani adalékot is tartalmazó könyv, melyet Vendl Aladár állított össze Schafarzik Ferenc többé-kevésbé átdolgozott és kiegészített műegyetemi tanulmányi kirándulási naplóiból (1929). IV.3.2. Közoktatás

14 A tárgyalt időszakban a középfokú iskolarendszert Klebelsberg Kunó és Hóman Bálint kultuszminisztersége alatt is átszervezték (67. ábra), de az ásványtan oktatása egyik esetben sem kérdőjeleződött meg. A Klebelsberg-éra sokszínű középiskolai rendszerének tantervei (1926) a humán gimnáziumokban a kémiai tananyag túlsúlyát hozták, míg a reálgimnáziumban az arányok kedvezőbbek voltak, a reáliskolában pedig az ásvány- és földtan mentesült a kémia „társbérletétől"; a leánygimnáziumban azonban nem. (A polgári fiú és lányiskolákban is a kémia az ásványtanhoz képest erős túlsúlyban volt.) A Hóman alatt egységesített gimnáziumi oktatásban (1938) az ásványtan súlya a kémia rovására nőtt (a földtani ismeretek egy része pedig a kibővített óraszámú földrajzban kapott helyet). Az 1945 utáni változásokat 1. az V.3.2. részben. IV.3.3. Felsőoktatás Az I. világháborút követően erősödött az állam beavatkozása az egyetemi életbe. A hírhedt „numerus clausus" törvény szerint (1920, módosítva 1927) a felsőoktatási intézményekre „csak oly egyének iratkozhatnak be, akik nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók és csak oly számban, amennyiben alapos kiképzésük biztosítható."

1 Az I. világháború alatt és után létesült, illetve áttelepült egyetemekkel együtt már öt, Észak-Erdély és benne Kolozsvár visszacsatolása idején (1940-44) hat helyen volt ásványtant is oktató tanszék (intézet). Ezek általában a tudományegyetemek (Budapest, Debrecen, 1929-től; Szeged) bölcsészkarán, valamint a műszaki felsőoktatásban (Budapest, Sopron) működtek. A tudományegyetemeken a gimnáziumi természetrajz (-vegytan stb.) tanárok, a gyógyszerészek stb., a műszaki egyetemeken a bánya-, illetve a vegyészmérnökök kaptak ásványtani képzést. A geológus- és mineralógus-utánpótlás zöme továbbra is a természetrajz-vegytan, illetve természetrajz -földrajz tanári szakon végzettek köréből került ki. A továbbélő magántanári rendszer a szűkre szabott tanszéki állományokon felül óraadási és némi kutatási lehetőséget biztosított a külső specialistáknak. A tanszékeknek az előző korszakhoz képest megnövekedett száma mellett bizonyos negatív jelenségekről is meg kell emlékeznünk. Az új egyetemi központok kiépítése miatt kevesebb jutott a budapesti tudományegyetem fejlesztésére,

16 a világgazdasági válság idején, az 1930-as években a fizetett létszám apasztása sújtotta az intézményeket; 1941-ben a kolozsvári egyetem visszakerülése miatt a vidéki egyetemeknek kellett egyegy karukat föláldozniuk (ennek következménye volt az is, hogy Debrecenben 1941-tői nem volt rendes professzor az Ásvány-Földtani Tanszéken). 14 Összefoglaló: Lisztes (1990b). 15 Sinkovics (1985: 297-300). 16 A budapesti tudományegyetemen az ásvány-kőzettani tanszék professzorának az 1940-es évek elején ugyanannyi (két) diplomás beosztottja volt, mint az 1890-es évek végén.