Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

III. A KRISTÁLYALAKTANI ISKOLA ÉS A TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANI LEXIKONOK FÉNYKORA (az 1840/50-es évek fordulójától az 1910/20-as évek fordulójáig)

Aujeszky Lipót középiskolai tanár az esztergomi keserűsót vizsgálta és a kísérő gipszet is leírta (1862). Scheiben (Seiben) Ottó és Salamin Kelemen műegyetemi vegyészhallgatók a botesbányai fakóércet, illetve a Resica Mare-i földpátot elemezték (1865). Csiky József & végardói földpátot analizálta (1866). Wartha Vince még zürichi műegyetemi tanársegédként (1866-ban) vizsgálta két svájci ásvány (pennin [klinoklor] és wiserin [xenotim]) összetételét, majd már itthon a műegyetem professzoraként ismertette a svábhegyi fluoritot (1884). (1. még a III.2.2. részt!). Bernáth József (műegyetemi tanársegéd, majd magántanár 1863-67 közt) kőzetelemzései mellett budai ásványokat (markazit, gipsz, barit) elemzett és részben kristálytanilag is leírt (1863, 1864), majd Szabó József megbízásából több magyarországi kőzetet és kőzetalkotó ásvány vizsgált vegyileg (1867). Később mint középiskolai tanár, majd budapesti városi vegyész, inkább vízanalízissel foglalkozott. Az MNM Ásvány- Őslénytárának első vegyésze (1882-1912), a budapesti tudományegyetemen, majd Bécsben tanult Loczka József első elemzését még 1880-ban, Than tudományegyetemi tanszékének munkatársaként közölte a medelsi (Svájc) földpátról. Később elsősorban tári kollégái számára hajtott végre számos elemzést, melyek jó részét önállóan is megjelentette: verespataki termésarany, csiklovai gránát, andreasbergi (Németo.) zigadit [albit] és löllingit, dognácskai augit (1885); magyarországi (1885) és avalai (Szerbia) arzenopiritek (1888); désaknai kősó, ausztráliai cirkon és rákosi (Budapest) opál (1891); aranyi-hegyi pszeudobrookit (1897); bolíviai és cornwalli (Anglia) jamesonit (1901); botesbányai tetraedrit (1901); bräunsdorfi (Németo.) berthierit (1902); anapai (Oroszo.) anapait (1902); Allchar-bányai (ma Macedónia) lorándit és szomolnoki claudetit (1904); felsőbányai plumozit [jamesonit] (1908); a menyházai kohósalak mangánspinellje (1908); nagybányai pirargirit (1911); szomolnoki kornelit, vaskői warthait és cosalit, kisbányai semseyit és fizélyit (utóbbiakat Zimányi Károly tette közzé 1925-ben Loczka kéziratai alapján). Az MTA-tól 1885-ben kapott megbízás alapján tíz hazai ásványt elemzett (felsőbányai és magurkai antimonit, zsubkói és rézbányai tetradimit, botesbányai hessit, facebányai terméstellúr, kakuk-hegyi hematit, hodrusbányai fauserit [epsomit], tordai és vízaknai kősó, 1891). Zsivny Viktor (a műegyetemi kísérleti fizikai tanszékén tanársegéd 1908-12, majd MNM ásvány-őslénytári vegyész), Zimányi Károly által gyűjtött Gömör megyei ásványokat (1915) és vörösvágási pickeringitet (1916) elemzett. (O) A Magyar Királyi Földtani Intézet vegyészei főként érc-, kőzet-, szén- és agyagelemzéseket készítettek. Kalecsinszky Sándor (1883-1911) még egyetemi tanársegédként egy szarvaskői amfibolt elemzett (1882). Az MKFI Évi Jelentéseiben megjelentetett közleményeiben egy tibeti termésarany és a hrinyovai opál (1885); a somoskői phillipsit, a rézbányai „biharit" (1889) és a kapnikbányai helvin (1891) elemzési adatait közölte. Emszt Kálmán, Kalecsinszky munkatársa (1900-11), majd utóda (1911-35, <=>), a Jánosit [copiapit] leírásakor (1905, 1. III.5.2.) Böckh Hugó társszerzője volt. Beszámolóiból egy balatonkenesei sókivirágzás (1903), egy aranyidai jamesonit- (1912) és egy rézbányai kalcitpéldány elemzése (1913) említhető. Horváth Béla (az MKFI vegyésze, 1909-23) a teregovai földpátot vizsgálta (1917).