Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)
II. A MAGYAR MINERALÓGIA TERMÉSZETRAJZI KORSZAKA ÉS AZ ELSŐ TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANOK PERIÓDUSA (az 1760/70-es évek fordulójától az 1840/50-es évek fordulójáig)
tompított csúcsú hexaéderekben; a kristályok kicsik, és drúzákba, olykor kéregszerűen nőttek össze; kísérőik barna fényié [szfalerit], réz- és kénkovand [kalkopirit és pirit]. (...) A nemesgránát megtalálható Hont vármegye déli részén Márianosztra falu mellett, éspedig szerteszét a földeken szabadon heverve, ámde a leggyakrabban a szántóföldek barázdáiban és a földeket felszabdaló árkokban és szurdokocskákban, ahova a gránát - jelentékeny fajsúlyának köszönhetően - természetesen feldúsulva lerakódik. Színváltozatok: meggy- és barnásvörös, vörösesbarna és barnásfekete; a melanit (a Haüy-féle grenat émarginé) kristályalakjában jelenik meg, amelyen a tompító lapok gyakran annyira kifejlettek, hogy a kristályok azután a leucit ismert szabályos alakját közelítik, ámde anélkül, hogy elérnék. A kötet topografikus ásványtanként való felhasználását a vármegyék szerint, azon belül pedig a lelőhelyek ábécérendjében elrendezett ásványnévmutató segíti. Tóth Mike „irodalmi főforrás" gyanánt kezelte Jonas müvét, mely Koch Sándort idézve „nem tekinthető hazánk [teljes] ásványtopográfiájának, csak adatokat szolgáltat e tárgyhoz". 127 11.6.33.10. Leonhard: Handwörterbuch der topographischen Mineralogie Említésre érdemes, hogy a II.6.3.3.7. pontban említett Karl Caesar Leonhard fia, Gustav Leonhard, heidelbergi mineralógus is kiadott 1843-ban egy, a Föld jelentősebb lelőhelyének ásványait röviden ismertető munkát. 128 A magyarországi és erdélyi adatok az „Österreich" címszó „Ungarn" és „Siebenbürgen" alegységeiben találhatók, például a Flussspathnál [fluoritnál] a következő: Hont vármegye: Selmecbánya, dioritporfírban lévő érctelepben. Krassó vármegye: Szászkabánya, galeniten és téglaércen fenn-nőve, szemcsés mészkőben. Újmoldova, oktaéder kvarcon és benne. Szatmár vármegye: Kapnikbánya, zöld oktaéderek dolomittal és kvarccal, porfírban lévő ércteiepben. II.633.il. Ackner: Mineralogie Siebenbürgens Michael Johann Ackner hammersdorfi (szenterzsébeti) lelkész erdélyi topografikus ásványtana 129 1844-ben a Verein für siebenbürgische Landeskunde (az erdélyi szászok honismereti társasága, 1. III.3.6.3.) által kiírt pályázatra készült. Mintegy harmada már 1847-ben megjelent, de az 1848/49-es események következtében a folytatás csak 1852-ben került ki a sajtó alól, a teljes kötet pedig csak 1855-re készült el. A topografikus ásványtani adatokat e mü is egy teljes ásványrendszertan keretébe ágyazva közölte. Ehhez a K. F. A. Hartmann német mineralógus által 1843-ban megjelentetett Handbuch der Mineralogie című munkát vette alapul. Ackner e megoldást az előszóban a következőképpen indokolta: Az összes legújabban megismert ásvány leírását - pusztán az erdélyiek felsorolása könnyebb lett volna - három ok ösztönözte: először az, hogy az írást használhatóbbá, amennyire lehet, kézikönyvvé tegyük; másodszor, hogy az itt bemutatott vagy be nem mutatott lelőhelyeken ismert ásványok után kutató fiatalabb mineralógusok olyan helyzetben legyenek, hogy az esetleg véletlenül talált ismeretlen ásványokat könnyebben megkülönböztethessék, azáltal, hogy e kis mű minden ásványról rövid jellemzést nyújt; harmadszor pedig, hogy rámutassunk, milyen keveset tártunk fel hazánk ásványkincseiből, noha minden beavatott okkal meg van győződve arról, hogy a leírt, de Erdélyben még meg nem figyelt ásványok közül hazánkból nem sok hiányozhat. 127 Tóth (1882: 21); Koch (1952: 42-43). 128 Leonhard, G. (1843): Handwörterbuch der topographischen Mineralogie. Heidelberg: Mohr. 129 Ackner, M. J. (1855): Mineralogie Siebenbürgens, mit geognostischen Andeutungen [Erdély ásványtana, geognóziai utalásokkal]. Hermannstadt: Steinhaussen.
