Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

II. A MAGYAR MINERALÓGIA TERMÉSZETRAJZI KORSZAKA ÉS AZ ELSŐ TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANOK PERIÓDUSA (az 1760/70-es évek fordulójától az 1840/50-es évek fordulójáig)

semleges és savanyú vulkáni közetek] és az aranytartalmú ércesedések területei álltak érdeklődésének homlokterében. A mű emellett igen sok ásványtani adatot is tartalmaz. Amint Koch Sándor megállapította „ez a szakmájában kiválóan képzett, kora színvonalán álló tudós, aránylag rövid utazása eredményeként olyan tökéletes leírását adja a bejárt vidékek ásvány-kőzettani érdekességeinek, amilyen Magyarország földjéről első a maga nemében, s hosszú ideig páratlan is marad." Művében a magyarországi utazásról írottak rövid általános bevezetés és a PárizsBécs út leírása után kezdődnek. A második kötetet a visszautazás zárja, a harmadik kötetben földtani áttekintés, míg a negyedikben térképek és szelvények találhatók. A topografikus ásványtan szempontjából figyelemre méltó részek közül az alsósajói higanybánya leírását mutatjuk be ízelítőül: Az ásványok e közetekben [csillám- és talkpalában] többé-kevésbé megnyúlt lencse alakú halmazokat képeznek, melyek alkotói főleg higany-szulfid avagy cinnabarit, amelyet néha elég nagy mennyiségű terméshigany kísér, ezüstamalgám, higanytartalmú fakóérc, és végül pirit. Mindezen anyagok egy bárium-szulfát [barit] telérben találhatók, melyet helyenként tömegében egyenletesen, nagyon kellemesen cinnabarit színez. A gyűjteményekben látott minták alapján úgy vélem, azt fedezhettem fel, hogy az ezüstamalgám nagyon apró lencse alakú fészkek formájában, különösképpen a zsírköves csillámpalában és a talkpalában található, de általában véve e faj ritka. A leíró ásványtani részletek közül sorrendben a libethenit, a muzsaji alunitosodott riolitban található „wolnyn" és a vindornyaszőlősi bazaltban lévő phillipsit leírását idézzük példaként.

80 (A libethenitről Beudant egyébként még elemzési adatot is közölt.) E [libetbányai] bányák legérdekesebb anyaga - mivel manapság aligha a bányaterményeikért becsülik őket - a cuivre phosphaté [libethenit], melyet 1812-ben Röszner úr, az úrvölgyi bányák igazgatója fedezett fel, egy elhagyott régi táróban. Apró erekben található magában a csillámpalában, egyetlen példányt sem láttam, melyen agyagpalán vagy grauwackepalán jelentkezett volna. Kristályos vagy emlőszerű, mint a malachit; a kristályok szabálytalan oktaéder alakúak, alapjuk derékszögű [az [100] és [001] élek szöge], de a lapok egymás közt, az alapnál 100 és 110 fokot zárnak be [(110) : (1 10) és (011) : (0 1 1)]. Ezen oktaéderek testszögleteit az alapnál további háromszögű lapocskák módosítják [valószínűleg az {111} lapjai]. (...) [A muzsaji timsókőfejtőben] az üregekben néha bárium-szulfát [barit (wolnyn)] kristályok találhatók, tízlapúak [{hkO} prizmák + véglap], az egyik tengely [c] szerint nyúlt oszlopokban, melyeket az alapprizma felső lapjai tetőzik [(001)]. A kristályok e csúcsát további lapocskák tompítják az élein és testszögletein. (...) [A vindornyaszőlősi bazaltban] itt-ott apró öregecskék figyelhetők meg, amelyeket egy fehér, néha sugaras-szálas, néha apró, elég jól megkülönböztethető kristályokból álló anyag tölt ki. A kristályok derékszögű, négyoldalú oszlopokban mutatkoznak, melyeket négy rombusz alakú lap tetőz, ezek következetesen az oszlop szegélyei [függőleges élei] fölé rendeződnek. Igen hasonlítanak az apofillit kristályaira abból a nemből, melyet Haüy azelőtt stilbite dodécaèdre néven sorolt be. II.6.2.16. Pusch, Boué és Lili von Lilienbach A későbbi földtani utazók közül még a Lengyelországban működő Georg Gottlieb Puschnak a Kárpátokban, valamint Alsó- és Felső-Magyarország további részein tett utazásáról szóló (1823-25), valamint a francia származású Ami Bouénak és a német Kari Lili von Lilienbachnak főként Erdélyre vonatkozó úti feljegyzései (1833) érdemelnek 1. kötet, 462-463; 3. kötet, 457; 2. kötet, 150. A Koch-idézet fonása Koch (1952:45).