Papp Gábor szerk.: A dunabogdányi Csódi-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 6. Miskolc, 1999)
A dunabogdányi Csódi-hegy földtana (Korpás László)
50 Korpás L. Az üde és mállott kőzet sűrűsége 2,681 g/cm3, illetve 2,683 g/cm3. A mállott típusok alapanyagában az üveget oxidált, sugaras-szferolitos fázisok helyettesítik, viszont a porfíros ásványok épek (Vendl & Takáts, 1934). A kőzet karbonátos zárványaiban kialakult kontakt metaszomatikus ásványok a tömeges brucit és azt kísérő szerpentinit (Erdélyi et al, 1959, 1961), illetve hidrogránát (Papp & Szakáll, 1999), míg a „posztvulkán fumarolás tevékenység" (Schafarzik & Vendl, 1929) termékei az andezit hasadékaiban, pórusaiban és üregeiben kivált zeolitok (Reichert & Erdélyi, 1934, 1935; Tóth et al., 1999) és kalcit (Reichert & Erdélyi, 1934, 1935; Fekete et ai, 1999). Ugyancsak a repedésekben és üregekben található kevés 1-5 mm átmérőjű pirit, valamint 0,1 mm szemcseméretű kvarc (Reichert & Erdélyi, 1934, 1935), illetve a kőzetalkotók fenn-nőtt kristályai („hipotermás ásványtársulás", Szakáll & Kovács, 1999) Az 1977-ben végzett földtani reambuláció (Ballá et al, 1977) során fedezte fel Korpás a Csódi-hegytől DNy-ra található, kisebb méretű róka-hegyi lakkolitot (6. ábra). A Csódi-hegyi lakkolit a vulkánosság korai, 15,2-14,8 M év közötti szakaszának végén képződött, s benyomulása a polaritásváltást tükröző mágnesezettsége alapján (Mártonné Szalay, 1977) igen gyors lehetett. A fenti képet az 1998-ban végzett pár napos bejárás alapján a következőkkel egészítjük ki. A lakkolit sávos-fluidális („réteges" Koch, 1877) dácitból áll. A sávok vastagsága 1 cm és néhány dm között változik. Ezt rendszerint színhatárok (zöldesszürke-szürkéssárga-sárga) és kőzetelváltozások, valamint szöveti változások jelzik, oly módon, hogy üveges és holokristályos porfíros sávok váltakoznak egymással. A sávosság jellegzetesen slíres szerkezetű, benne gyakoriak a kiékelődő lencsék, flázerszerkezetek és keresztrétegzés, néhány dm-es - néhány m-es szinformok és antiformok, továbbá kisebb flexúrák és magas, valamint nyurga redők. Ez a sávosság a felvett szelvényekben jól látható módon (7. ábra) legyezőszerűen kihajló alakot, ezen belül pedig függőleges rajzolatot mutat. Ennek alapján határoltuk le a Csódi-hegyi lakkolit ENy-DK felé megnyúlt, izometrikus ellipszis keresztmetszetű központi kürtőjét és virágszerkezetű kráterét (7. ábra). A kürtő átmérője a függőlegesen álló gyökérzónában kb. 80-100 m, míg a kráteré a dőlésváltással kísért lejtőirányú áthajláson mérve mintegy 350 m. A központi kürtőn kívül 50-100 m átmérőjű mellékkürtők, valamint a lakkolit peremén elhelyezkedő 2-5 m átmérőjű és felül 15-30 m-re kiszélesedő, késői kürtők voltak kimutathatók. Feltűnő, hogy ezen, szerkezetileg kontrollált késői kürtők szelvényében találhatók az automagmás, erősen agyagos dácitbreccsák, s a klasszikus zeolitos-kalcitos hidrotermás ásványkiválások egy része. A lakkolit pados-lemezes kihűlési elválási felületei jól illeszkednek a felszín domborzatához, azonban a dácit fluidális szerkezetét csak a kürtőkön kívüli lehajló kúppalást területén követik. A kihűlési padosság két fajtája volt megfigyelhető. A felszínhez, azaz az aktív kontaktushoz közelebb észlehetők a 20-30 cm-es padvastagsággal jellemezhető típusok. Ennek a zónának a vastagsága 3-5 m körüli. Alatta következnek a 60-150 cm padvastagságú és nagy tömbös dácittípusok. A lakkolit egyszerű szubvulkáni test, teléreket nem tartalmaz. Folyamatos, de gyorsan változó sávozottsága ritmusosan pulzáló, nyomásváltozás kiváltotta frakcionált kristályosodásra utal. A kőzet zárványszegény, s zárványai túlnyomórészt a tercier előtti karbonátos aljzatból származnak, jellegzetes kontakt metaszomatikus ásványegyüttessel (vö. Papp & Szakáll, 1999). Helyenként üveges vagy porfíros típusú autoklasztok figyelhetők meg az egyes sávokban.
