Papp Gábor szerk.: A dunabogdányi Csódi-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 6. Miskolc, 1999)

Kőbányászat és kőfaragás Dunabogdányban (Hála József)

34 Hála J. A XIX. században épült házak közül a XX. századra csak kevés maradt meg, mert egy földrengés (1806), az árvizek (1838, 1876, 1880) és a tűzvészek (1845, 1849, 1850, 1865, 1888) (Borovszky, é. n., I. k.) sokat elpusztítottak. Ebben a tekintetben különösen az 1876. évi árvíznek voltak súlyos következményei (Erdélyi, 1967). A szilárd falazatú és tűzmentes épületek az 1870-es évektől kezdtek szaporodni a faluban (Galgóczy, 1876-1877). Ezek többsége kő alapon vályogfallal (a XX. században már téglafallal is) épült (Erdélyi, 1967; I. Sándor, 1973) és homlokzati megoldásaik „a barokk és a klaszszicizmus stílusjegyeit viselik, a budai és szentendrei provinciális barokk és klasszicizmus közvetlen hatását, népi átvételét mutatva." (Dercsényi, 1958,1. k.). A Dunabogdányban ma is nagy számban meglévő kőfaragványok I. Sándor Ildikó (1973) szerint a következő 3 csoportba oszthatók: 1. a vallásos élethez kapcsolódó kőfaragványok (templomok, kápolnák bejáratai, belső kőpillérei, szobrai, ablakkeretei, kőperselyek, szószékek, szobrok, keresztek, kálvária-stációk, sírkövek) (14-15. ábra); 2. a népi építkezéshez, házépítéshez kapcsolódó kőtárgyak (kis- és nagykapuk, konyhabejárati és pincelejárati ajtókeretek, ablakkeretek, lépcsők, kőpadok) (16-18. ábra); 3. a gazdasági életben használatos kőfaragványok (kerekes kutak kávái, kút-, itató-, disznó- és baromfiitató vályúk, prések kőtálcái és súlyai, kőmozsarak, virágcserepek). A XVIII. század második felében és a XIX. század elején készült szakrális kőemlékek (Dercsényi, 1958, I. k.) alkotóit nem ismerjük, de feltételezzük, hogy a mesterek nem dunabogdányiak voltak. 18. ábra. Kőpad (fotó: Hála J.) Fig. 18. Stone bench (photo: Hála, J.)