Papp Gábor szerk.: A dunabogdányi Csódi-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 6. Miskolc, 1999)

A Csódi-hegy kalcitja (Fekete Judit, Weiszburg Tamás és Gatter István)

174 Fekete J., Weiszburg T. & Gatter I. immár zeolitos környezetben kivált kalcitok tisztán hidrotermás hatást mutatnak (16. ábra 2. mező; Ill/a. kalcitgeneráció). A későbbi, a zeolitokat követően kivált kalcitok - vagyis a Csódi-hegy üregkitöltő paragenezisének meghatározó része - tisztán hidrotermás anyagszolgáltatást tükröznek. Keletkezésük egy hűléssel együtt járó kigázosodási folyamathoz köthető (16. ábra II. trend). A kigázosodás - a C02 távozása - valószínűleg a már megszilárdult lakkoliton belüli, kisebb, másodlagos felnyílásokhoz kapcsolódott (ilyenekre utaló jelek a terepen több helyen megfigyelhetőek; Korpás, 1999). A rendszerben kimutatható hűlés arra utal, hogy a két elkülönülő kalcitképződési szakasz között bizonyos idő is eltelt (erre nézve nincsen pontos adatunk). A 2. és 3. mezők ezen kapcsolatát jól alátámasztja az MTM/2-es minta (7. ábra), amelyen egymáson, egymásra kiválva két kalcitgeneráció van. Az idősebb kristályok izotópadatai a 2. mezőbe, a fiatalabb kristályoké a 3. mezőbe esnek. A két fő kiválási szakasz tovább bontható, finomítható a kalcitok zeolitokhoz való kiválási viszonyával, amely eléggé bonyolult, és így nem lehet egyetlen lineáris kiválási sort fölállítani, hanem több, részben átfedő folyamatot valószínűsíthetünk. Ezekben jól elkülönülnek a különböző kalcitgenerációk. Kiválási sorok: I. generációs kalcit -* kabazit/analcim kabazit/analcim és II. generációs kalcit egyidejűleg kabazit/analcim -+ III. generációs kalcit és sztilbit 8.2. Az üregkitöltő paragenezis képződési hőmérséklete A mintákon folyadékzárvány-vizsgálatokat próbáltunk végezni, de ez a kísérlet - alkalmas zárványok hiányában - nem vezetett eredményre. Ennek nyomán megvizsgáltuk, hogy a nyert stabilizotóp-adatokból áttételesen milyen hőmérsékletváltozásokra lehet következtetni. Az izotópadatok szerint a rendszer hűlésére (16. ábra II. trend) jellemző, hogy 250 °C-os kezdeti kristályosodási hőmérsékletet (16. ábra 2. mező) feltételezve a 3. mezőig mintegy 100 °C-os hőmérsékletcsökkenés történt, tehát a fő ásványkiválás 150 °C tájékán zajlott le. (A számításhoz a következő képletet használtuk fel: Sl8Okalcit - ô's0lluid = 2,78 * 107T2 - 2,89; Friedman & O'Neil, 1977). A számítás kevéssé érzékeny a kiindulási hőmérsékletre (200 °C-os kezdeti hőmérsékletnél a hűlés 70 °C, a fő ásványkiválási hőmérséklet így mintegy 130 °C-os), viszont befolyásolja, hogy a fluidumban változott-e a folyamat során a 5I80 értéke. A fenti számolásnál zárt rendszerre jellemző állandó oxigénizotóp-arányt tételeztünk fel (200-250 °C-os kezdeti hőmérsékletnél öl8Onujd ~ 10). Azonban, ha a kigázosodás jelentős H20-eltávozással is járt, akkor a fluidumban a 2. és 3. mező kalcitjainak kristályosodása között pozitív 5'80 elmozdulásnak is kellett történnie (Friedman & O'Neil, 1977), így a valóságban a mért értékekből számoknál (100 °C) kisebb hőmérsékletcsökkenés lehetett.