Szakáll Sándor - Papp Gábor: Az Esztramos-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 5. Miskolc, 1997)

Karbonáthidroxilapatitos ásványparagenezis az Esztramos-hegyről (Szakáll Sándor, Földvári Mária & Dódony István)

Az apatit olykor cseppkőves megjelenésű, melyek metszete szintén rétegszerű, ritmikus kiválásról tanúskodik (3. ábra). Az apatitos kiválásokat kagylós törésük, zsíros (kissé opálos) fényük és UV-aktivitásuk alapján általában jól meg lehet különböztetni a kalcittól. Jellemző kísérőik a víztiszta, nyúlt oszlopos kalcitkristályok, a fekete, barnásfekete, illetve lilásfekete, általában tömött, ritkábban laza porszerű, vagy pikkelyes halmazokat alkotó - részben ez ideig pontosan nem meghatározott - Mn-oxid ásványok. Az apatit lemezes megjelenése mellett gyakori a kéregszerű kiválás is, mely a mészkő falán, vagy kalcitképződményeken jelenik meg. Ezeken a kérgeken - hasonlóan a lemezekhez - szintén megfigyelhetők mangán-dendritek (2. és 4. ábra), ritkábban barna vagy rózsaszín foltok, melyek az EDX-felvételek alapján Fe-oxid-(hidroxid?) ásványok (goethit?, hematit?) lehetnek. Az apatit az üregekben igen vékony falú, 1-3 mm-t elérő hólyagokként is megjelenik (VI. kép a hátsó borítón). Ezek a fehér vagy vajszínű hólyagok legtöbbször szabályos gömb alakúak és nemegyszer egymással szorosan összenőttek. Az apatit kalcitkristályok tejfehér, sárgásfehér bevonataként is észlelhető. Nemegyszer tapasztaltuk, hogy bizonyos nyúlt oszlopos vagy léces alkatú kristályok belseje már üres, a kalcit kioldódott, tehát valójában kalcit utáni apatit pszeudomorfóza képződött (VII. kép a hátsó borítón). Olykor a példányokon sárga, barna, földes, erősen porózus foltok is megfigyelhetők, melyeket a műszeres vizsgálatok szerint kalcittal együtt kivált apatit alkot. Szintén láthatók ezekben a képződményekben hófehér, gyöngyházfényű, aprókristályos apatitbevonatok. A fenti megfigyelésekből az apatit képződésére nézve az állapítható meg, hogy a kisebb állatok csontjainak kilúgozódása során keletkezett vizes oldat a mészkövet és a kalcitos kiválásokat az üregekkel szabdalt, vagy breccsás zónákban elfoszfátosította, amit az apatit kiválása jelez. Az eredeti karbonátok átalakulásával azok vas- és mangántartalma is az oldatba került és később az apatittal együtt önálló Mn/Fe-oxidos fázisok formájában vált ki. A lemezek, bevonatok, kérgek réteges - Mn-oxidokkal együttes ritmikus - szerkezete több fázisú foszfátkiválást jelez. Minthogy az apatit lényegesen nehezebben megy oldatba, mint a kalcit, nem meglepő a karbonátok utáni apatitpszeudomorfózák megjelenése sem. Néhány megfigyelés az apatittal együtt képződött Mn-oxid ásványokról. Ezek gyakran 1-2 mm-es gömbös aggregátumokat alkotnak az apatitlemezek, -kérgek, illetve -hólyagok felületén, vagy változatos dendrites kiválásokként tűnnek elő (4. ábra). A gömbös megjelenések alapvetően kétfélék: feketék, sima felületűek vagy lilásfeketék, göcsörtös felszínűek (5. ábra). A Mn-oxidok (és Fe-oxidok) gyakran ritmikusan képződtek az apatittal. Ezért lehet megfigyelni olykor kék, sárga és rózsaszín színekben az apatitot, mert vékony rétege alatt Mn-oxid (vagy Fe-oxid) kiválások találhatók. Eddig háromféle megjelenésű Mn-oxidos kiválásról készült transzmissziós elektronmikroszkópos vizsgálat, amely a következő eredményeket adta: a 0,5-2 mm-es, lilásfekete gömbök és kérgek rétegszerkezetű mangánásványok (HOM 24288). Szabálytalanul „gyűrt" lemezei tized, illetve század mikrométeresek. Az ismert rétegmanganátok közül a vernadit rétegvastagsága 4,7 Â, míg a birnessité 7,3 Á. Magunk elektrondiffrakcióval 7 A-öt észleltünk. Ennek alapján a gömbökben lévő Mn-ásvány alapvetően birnessitnek minősíthető, természetesen a tömeges mintában ez nem zárja ki a vernadit jelenlétét.