Szakáll Sándor - Papp Gábor: Az Esztramos-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 5. Miskolc, 1997)

Az esztramos-hegyi kalcitképződmények genetikája (Várhegyi Győző)

megszűnte után a kis karcsú sztalagmitok borsókőként növekedtek tovább. A képződményen tehát legalább hat, különböző típusú növekedési formát különböztethetünk meg. Hasonlóképpen sokszorosan összetett képződmények azok a már említett (1. alfejezet, 2. ábra) alakzatok, melyeken (metszetben) sokféle, a külső feltételekkel együtt változó növekedési típus (pl. cseppkő - hegyitej - kéreg - borsókő - víz alatti növekedésű apró romboéderek - átkalcitosodott hegyitej stb.) figyelhetünk meg. Következtetések Az esztramosi kőfejtő mészkőfalait áthálózó üregrendszerben változatos alakú és színű kalcitképződmények találhatók. A bányában a termelés elősegítésére egy ENyDK irányú udvart alakítottak ki (nyomvonala a 27. sz. országút irányára merőleges). Az udvar az ENy-i és a DK-i végén nyitott. A termelés frontja tehát (a 60-as évek végén és a 70-es évek elején) vagy az ÉK-i falon, vagy pedig a DNy-i fal frontján haladhatott. A termelés zöme azonban az ÉK-i falra irányult, mert a hegy ferde teteje miatt a DNy-i fal alacsony volt, sőt rövid távolságon belül gyakorlatilag megszűnt. A kőfejtő földrajzi helyzetéből adódott, hogy a DNy-i oldal feltáruló üregeiben a képződmények már általában a kiszáradás-pusztulás (erózió) állapotába jutottak. A cseppkőképződés ezekben az üregekben már régen megszűnt, helyüket fokozatosan a légtérben képződő alakzatok (borsókő, kéreg, hegyitej) vették át; végül - a legújabb időben - minden új képződmény keletkezése megszűnt. Gyakran előfordult a képződmény erős vízoldás okozta lemaródása. A feltáruló üregek felett ugyanis már kicsi volt a kőzetréteg magassága, ezért az átszivárgó csapadékvíz a mészkőben a telítettségi koncentrációt már nem érhette el. Az üregek arculatának alakításában a kalcitlerakódás helyett az oldódás vette át a szerepet. Teljesen más volt a helyzet a kőfejtő ÉK-i oldalán. A 20-30 m magas mészkőfal üregeiben a kalcitképződmények keletkezése a jelek szerint a beomlásukat közvetlen megelőző ideig tartott. Ezekben az üregekben viszont gyakorlatilag nem fordult elő cseppkő típusú képződmény (sztalaktit, sztalagmit), és a kristályalakzatok a víz alatti képződés jellegét hordozták (víz alatt növekvő kristályok, sekély vízteknőben képződő formák, tutajképződmények stb.). Az ÉK-i kőfalat egy rá merőleges (kb. ÉK-DK irányú), 1-2 m széles és sötét vörösbarna agyaggal lazán feltöltött szakadék szakította ketté, melynek beboltozódott alja az 1971-ben feltárult nagy üregrendszerbe nyílt. Valószínűnek látszik, hogy a fal üregeinek vízellátását ez a szakadék biztosította, és a képződmények kialakulását a szezonálisan változó vízhozam (időnkénti elárasztódás) befolyásolta. Vagyis idős, vaskos és tömör képződmények helyett fiatal (gyakran 1-2 hónap alatt keletkező) tagolt és filigrán kalcitalakzatok jöttek létre. A klasszikus cseppkőképződmények helyett viszont ezekben az üregekben elég gyakran keletkezett kisméretű egykristály-cseppkő (és más eredetű viszonylag nagy egykristályok). Minthogy ezek képződéséhez huzamosabb idejű állandósult állapot (elárasztás után bekövetkező tartós helyi csepegés) és kis túltelítettség szükséges (ami normál karsztbarlangi feltételek között ritkán található), valószínűnek látszik, hogy képződésüket nem a szén-dioxid-körforgáshoz kötött hidrogén-karbonátos mechanizmus hozta létre. Ez a körülmény - amit alátámasztanak a képződménytípusalfejezetekben taglalt részletek és a mészkőfal tetején a talajtakaró hiánya - valószínűsíti a közvetlen mészkő-oldódás és az oldat betöményedésekor bekövetkező kalcitkiválás