Szakáll Sándor szerk.: A Szerencsi-dombság ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 3. Miskolc, 1998)

A Szerencsi-dombság földtana (Gyarmati Pál)

1. A földtani megismerés története Szabó József 1863-65-ben Tokaj-hegyalj ai munkája során ezt a területet is érintette és elsőnek állapította meg, hogy a Nagyrépás andezitből, a Somos, Pipiske, Kaptár-hegy, Zsebrik és az Ingvár riolitból áll (Szabó, 1866). A Berkec-tetőn és a Somoson szintén riolitot, az Abaújszántó melletti Gyűr-hegyen kőporral fedett riolitot, a mellette levő völgyben „Ó-Alluviumot Uniókkal" említ. A Somos ENy-i oldalán löszt és nyirkot talált. Másik kirándulásán a bekecsi és legyesbényei riolit (helyesen riolittufa) hegyeket nézte meg a fedő lösszel együtt, ekkor állapítja meg, hogy itt van a riolit legdélibb kibúvása. A Sulyom-hegyen és Süveges-hegyen szintén riolitot talált, vörös obszidiánnal. Ezzel egyidőben és ugyanott jelent meg Hazslinszky Frigyes értekezése, mely a megyaszói Csákói-kőbánya növénymaradványait is megemlíti (Hazslinszky, 1866). Böckh János volt az első, aki a Hernád-parton pontuszikorú kövületet gyűjtött (Böckh, 1867). Ezenkívül megállapította, hogy Monok körül riolit és annak alunitosodott változata található. A Tetlinkén megfigyelt famaradványok átkovásodását is ehhez a folyamathoz kötötte. Hosszú szünet után 1924-1934 között Hoffer András dolgozott ezen a területen. Munkájának eredményeit „A Szerencsi-sziget földtani viszonyai" c. monográfiájában foglalta össze (Hoffer, 1937). Ebben nemcsak az egyes vulkáni kőzetek pontos petrográfiáját adta - amely túlnyomó részét képezi munkájának - hanem a terület üledékes kőzeteivel, forrásaival, régészeti előfordulásaival és a terület fejlődéstörténetével is foglalkozott. Rozlozsnik Pál a Földtani Intézet megbízásából 1931-32-ben dolgozott ezen a területen. A 150 m mély monoki vízkutató fúrás tömeges, agglomerátumos tufáit, réteges hamutufáit és tufitjait idősebbnek vélte a laza, lapillis-tömbös, perlit- és obszidiánlapilliket is tartalmazó tufáknál. A Majos-hegynél és az Ingvárnál típusos dagadókúpot észlelt. A megyaszói Nagyrépás nyugati oldalán alsópannon korú medenceüledékeket talált, mely üledékeket a Hernád menti feltárásokban három részre tagolta (Rozlozsnik, 1937). Liffa Aurél kaolin-, illetve tűzálló agyag-kutatásai keretében Szerencs, Monok és Ond környéki előfordulásokat ismerteti (Liffa, 1940). Frits (1950, 1954) folytatja ezt a munkát. A monoki bentonitkutatás után a Zsebriken, Meggyesen és a Kálvária-hegyen, valamint a Kassa-hegyen tűzálló tufát kutat. 1956-ban Golop mellett kálitufa-kutatási céllal két aknát mélyíttetett, azonban a talált réteg vékony volt. A Magyar Állami Földtani Intézet által 1958-ban indított földtani térképezés keretében Molnár János dolgozott a területen. Az Országos Érc- és Ásványbányák a Szerencs-patak völgyében, illetve az azt keletről és nyugatról kísérő hegyeken („Szerencsi öböl") többszáz kutatófúrást mélyíttetett. Ennek eredményeiről Zelenka (1964) számolt be. A Tokaji-hegység 25 000-es földtani térképsorozatában a tállyai lapot 1965-ben Gyarmati Pál és Zelenka Tibor szerkesztette meg a laphoz tartozó magyarázóval együtt. Ez a Szerencsi-dombság nagyobb részét lefedi, annak csupán mintegy 1/5-e, a nyugati sáv esik azon kívül. Ekkorra már száznyi nyersanyag-, szerkezetkutató és alapfúrás mélyült, melyek adatait a szerkesztők szintén felhasználták. Az 1966-ban megjelent Sátoraljaújhely 200 000-es térkép és a hozzátartozó magyarázó a Tokaji-hegységnek és távolabbi környezetének, sőt az országhatáron túl a térképlapra eső résznek is korszerű földtani leírása (Pantó; in Boczán B. et al., 1966)