Szakáll Sándor - Weiszburg Tamás szerk.: A telkibányai érces terület ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 2. Miskolc, 1994)
A telkibányai opál („Telkebanyerstein") története (Papp Gábor)
szerzőink közül Vinzenz Schönbauer (1810), Christian Andreas Zipser (1817) és Joseph Jonas (1820) az ásványról írva az addigi ismereteket foglalták össze. A telkibányai opál korabeli ásványtani értékelése A XVIII. század végén még csak néhány egyszerű fizikai és kémiai módszert ismertek az ásványok vizsgálatára és egymástól való megkülönböztetésére. Nem csoda tehát, hogy mai szemmel nézve igen sok furcsaságot találunk a korabeli leírásokba'h. Különösen igaz ez a drágakövekre, amelyeket csaknem kizárólag a színük alapján „határoztak meg", ezért gyakorta a legkülönbözőbb ásványfajok hasonló színű drágakőváltozatait illették ugyanazzal a névvel. Ennek megfelelően a hol sárgásabb, hol zöldesebb telkibányai opált eleinte számos más sárgás és zöldes színű drágakővel összetévesztették. Az egyes példányok aszerint kapták a nevüket, hogy éppen milyen volt a színük és ki találta meg őket, állapította meg Augustini (1773). Túróci (1768) krizoprászként és krizolitként említette. Augustini szerint egyes külföldi szerzők hiacintként írtak róla, míg Magyarországon inkább krizolitként volt ismert. Ezzel egybecseng Delius (1777) tudósítása, aki szerint a telkibányai kőcsiszolók krizolitnak nevezték. Miller (1778) kéziratában krizoprászként és hiacintként említette. „Ha azonban ezeket a köveket nemcsak színük és külső megjelenésük, hanem belső tulajdonságaik alapján ítéljük meg, akkor ... legbiztosabban valamilyen opálváltozatnak tarthatók" — mutatott rá Augustini. Delius szerint a bécsi ásványkabinetekben a szurokkövek (Pechstein) közé volt az ásvány besorolva. Vizsgálatai alapján szurokkőnek tekintette később Ruprecht (1784) is. Maga Delius kalcedon és opál elegyének vélte az ásványt, így a kalcedonopál nevet javasolta neki, míg Born (1790) egyértelműen az opál változatai között tárgyalta. Számos korabeli szerző viszont önálló fajként kezelte a telkibányai ásványt, így Fichtel (1791) a vulkáni termékek általa felállított rendszerében „Telkebányerstein" néven az opál és a szurokkő közé helyezte. (Mindazonáltal az ásvány két változatát krizopálnak 2 , ill. viaszopálnak 3 nevezte.) Johann Georg Lenz (1796) „Telkobanyerstein", Schönbauer (1810) „Silex lapis telköbányensis" néven említette önálló fajként. Az ásvány első mennyiségi vegyelemzési adatai (Fuchs in Lenz, 1796) még félrevezetlek voltak: 58,82 % „kovaföld" [SÍO2] és 41,18 % „timföld" [AI2O3]. Bergmann (1778) vizsgálatai (sok kova, kevés agyag és igen kevés mész), majd Klaproth (1797) mennyiségi adatai (kova 93,5 %; vasoxid 1 %; víz 5 %) tisztázták az ásvány vegyalkatát. Végül a XDC. század elejére uralkodóvá vált az a - ma is érvényes - felfogás, mely szerint a „telkibányai kő" nem más, mint közönséges opál 4 , bár Jonas (1820) szerint sokan még akkoriban is szurokkőnek tartották. Jónásnál találkozhatunk egyébként első Chrysopal (chrysos = aranysárga; a félig átlátszó, többnyire sárgászöld vagy borsárga példányok) Wachsopal (az alig áttetsző sárga példányok) 4 A német nyelvű szakirodalomban: gemeiner Opal
