Rémiás Tibor szerk.: Miskolc város történetének dokumentumai II. Régészeti tanulmányok Miskolc korai történetéből (Miskolc, 1992)
S. Koós Judit: Miskolc és környékének korai és középső bronzkora
Abban azonban bizonyosak vagyunk, hogy a hatvani népesség meglétével Miskolc területén és közvetlen környékén is számolnunk kelL Amikor tehát történetének megírásába fogunk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a korai bronzkor legmarkánsabban kifejlődő művelődését, a hatvani kultúrát, melynek története szervesen kapcsolódik a középső bronzkorban meghatározó jelentőségű kulturális egység, a Füzesabonyi kultúra történetéhez. A középső bronzkor (i. e. XVU-XVI. század) időszakában szinte az egész jelenlegi Észak-Magyarország területét a füzesabonyi kultúra népessége uralta. Földrajzi határai a legnagyobb kiterjedése idején nyugaton az Ipoly és Zagyva, délen a Tisza, északon a Poprád és Hernád folyók völgye, keleten valószínűleg a nagy Tiszakanyar, illetve a Szamos alsó szakasza. 15 Településeik jórészt többrétegűek, s nagyjából-egészében „fedik" a hatvani kultúra telepeit. Konkrét példaként említhetjük pl. Ároktő-Dongóhalom, Alsóvadász-Várdomb, Felsővadász-Várdomb, Bőcs-Nagyhalom lelőhelyeket a megyéből. Házaik cölöpszerkezetű, paticsf alú, döngölt agyagpadlójú építmények voltak, melyekben díszített falú tűzhelyeket, a házon kívül pedig sütőkemencéket - pontosabban azok maradványait - találjuk. A lakóházak egy, vagy többosztatúak, eltérő méretűek - az egészen kicsi, 4x5 m-estől az 5x12-14 m-esig szinte minden variáció előfordul. Hogy a változó méreteket az eltérő funkció, vagy a nagycsaládi rendszer felbomlása okozta-e, egyelőre nem tudjuk. Mind a hatvani, mind a füzesabonyi kultúra lakóira jellemző volt, hogy leégett, összedőlt, elpusztult házaikat szinte centiméteres eltéréssel az előzőek helyén építették újjá. Ennek magyarázatát a letelepült életmódban, az állandóságban, a társadalom stabilitásában és a már kialakult települési struktúrában kereshetjük. A kultúra területén élő népesség művészi fokra fejlesztett fazekassága része az ún. „spirálbütykös edények" körének, mely jellegzetes mintakincse után kapta a nevét. Ez a díszítésmód a Dél-Délkelet-Európa felől érkező egyre intenzívebb, a korszak fejlődésében is jelentős szerepet játszó hatásnak köszönhető. Kerámiaművességükben tapasztalható némi eltérés, változás a kultúra korai, virágzó és késői szakaszában, s ennek vizsgálata egyfajta belső időrendet is lehetővé tesz nemcsak az egyes lelőhelyek között, hanem egy-egy lelőhelyen belül is (e téma részletezését a temetők tárgyalásánál végezzük el). Temetkezésükben alapvető változás az előző időszakhoz képest a csontvázas rítus, melyhez szigorúan ragaszkodtak. A férfiakat nagy általánosságban D-É-i irányban a jobb, a nőket É-D-i irányban a bal oldalukra fektetve, zsugorított helyzetben tették a sírgödörbe. Csak a kultúra életének végén, a bodrogszerdahelyi fázis népességének temetőjében figyelhető meg a kétféle rítus, a hamvasztásos és a csontvázas keveredése. Fémművességükről is elmondható, amit a temetkezési formánál említettünk, nevezetesen a változás. Fémből készült eszközök, ékszerek gyártására alkalmas központokat hoztak létre, melyek magas színvonalon előállított és kivitelezett tárgyakkal látták el távolabbi területek lakóit is. A termelés lehetővé tette egyesek számára a felhalmozást, mely egyúttal a társadalmi tagozódás felé is vezetett. A halottak mellé sírba helyezett bronz fegyverek, ékszerek is ezt látszanak alátámasztani. A korszak vége felé, az i. e. XV-XTV. században felhalmozott értékeiket, kincseiket nagy tömegben rejtették földbe, mely történelmi-gazdasági változások megindulását vetíti elénk. Megszakadt a virágzó teli-telepek élete, a telepeken pusztulási rétegek jelzik az addig nyugodt évszázadok végét. A füzesabonyi kultúra életében bekövetkezett törés nyomán telepek, temetők szűntek meg és alakultak újak, melyeken a koszideri időszak alatt másfajta kerámiával keverve a hagyományost, vegyes rítusúan temették halottaikat. E két tény már előrevetíti az árnyékát azoknak a történelmi változásoknak, melyek egyelőre még csak hatással voltak a mindennapi életre, de már átvezetnek egy olyan korszakba, amelyben más anyagi kultúrával rendelkező népcsoportok veszik birtokukba a füzesabonyi kultúra addigi „felségterületét". Történelmi áttekintésünk végén anyaggyűjtésünknek azt a részét adjuk közre, mely Miskolcnak és környékének középső bronzkori történetére vonatkozik. Csak ismételni tudjuk azt, amit már a hatvani kultúra tárgyalásánál is kifejtettünk, hogy a feldolgozást szűkre szabott keretek között végezhettük. Ugyanis nem rendelkezünk Miskolc területéről e korszakból származó leletanyaggal. Tágabban értelmezve ezeket a határokat, már megnyugtatóbb a helyzet. 1968-ban Kemenczei Tibor Onga és Ongaújfalu között a Bársonyos patak partján egy gátőrház építésekor bronzkori telepmaradványokra lett figyelmes. A leleteket - cserepeket - a füzesabonyi kultúra emlékanyagaként írta le. 6 Bocs-Nagyhalom bemutatását már a hatvani telepek ismertetésénél elvégeztük, így csak utalunk arra, hogy füzesabonyi emlékeket is gyűjtöttek a felszínen. Kemenczei Tibor 1969-ben, Hellebrandt Magdolna pedig 1978-ban járt a helyszínen, ahonnan tipikus cseréptöredékek, őrlőkő, tűzhelymaradványok kerültek be a gyűjteménybe (4-10. fotók). 15 Kovács T., 1984a. 236. 16 Kemenczei T., 1968.413.
