Rémiás Tibor szerk.: Miskolc város történetének dokumentumai II. Régészeti tanulmányok Miskolc korai történetéből (Miskolc, 1992)
Lovász Emese: Késő avar temetőrészlet feltárása Alsózsolcán
KÉSŐ AVAR TEMETŐRÉSZLET FELTÁRÁSA ALSÓZSOLCÁN Lovász Emese 1983 tavaszán Papp Géza, alsózsolcai lakos, a Petőfi út 18. szám alatti telkén új ház alapozásához kezdett A kb. 3 méter mélyen megásott alapozó árokban emberi csontokat, és bronz tárgyakat talált Azonnal értesítette a miskolci Herman Ottó Múzeumot, ahonnan Simán Katalin és Wolf Mária régészek a helyszínre sietve egy késő avar sírt bontottak kL A csontokat és az öntött bronz, indadíszes öwereteket átadták a szerzőnek. Az építkezést figyelemmel kísérve, az alapárkokban még további három sírt figyeltünk meg. Rábontani a sírokra sajnos nem lehetett, mivel az árkokat az alap betonozásához már bezsaluzták. Szerencsénkre az egyik sír éppen derékvonalban esett az árok területére: egy vaskés töredékén kívül egyéb melléklete nem volt A következő sír teljes jobb oldala az árok falában megfigyelhető volt mellékletet szintén nem találtunk. Az ekkor előbukkant harmadik sír szolgáltatta a legkevesebb információt csak a lábfejek látszottak az árok falában. Az említett okok miatt rábontani nem tudtunk, mindenesetre megállapíthattuk, hogy edénymelléklete nem volt A Petőfi út 18. számú telek Alsózsolca un. „Tósor" nevű részen található. A Sajó által félkörben körülvett enyhén kiemelkedő, régi házakkal sűrűn beépült domb. A sírok Ny-K irányításban, igen mélyen, 3-3,50 méter mélységben kerültek elő. A helybéliek elmondása szerint a területen valamikor enyhe feltöltést végeztek. Említették, hogy a Petőfi út 18. számú telken kívül, az utcában máshol is találtak már csontokat „vaskardot", de a leleteket megmutatni nem tudták. Tekintetbe véve, hogy semmiképpen nem magányos avar temetkezéssel álltunk szemben, a telken az év őszén leletmentő ásatást kezdtünk. Az időközben felépült új ház mögötti kert földjét forgattuk át, kerülgetve a gyümölcsfákat és a különféle gazdasági épületeket A kutatást az alapozásban talált síroktól 40 méterre Éra, a kert „legalkalmasabb" részében kezdtük. Az itt nyitott L szelvényünk (5x5 m) teljesen üresnek bizonyult Ettől D-re tűztük ki a II. szelvényt, azonos méretben, melyben egy határozottan mutatkozó, tájolásában is megfelelő sír ugyancsak megcsalta reményeinket. Szabályosan tájolt és megásott de üres - minden bizonynyal „jelképes" sír volt Egy, tőle 2,5 méterre D-felé, zavaros folttal jelentkező sírban néhány váztöredéken kívül csak egy vaskés maradványait találtuk. A nem kevés földmunka elvégzése után igen kevés eredménnyel hagytuk el cz aránylag Jól kutatható területet és a ÜL szelvényt az új ház falától, az 1983 tavaszán előkerült sírtól kb. 5 méterre Era tűztük ki. 3,5 m mélyen találtuk azt a sírt, mely a későbbi leltározáskor az 1. számot kapta. A teljesen feldúlt sírban két férfi összedobált hiányos vázrészei hevertek, két összetört ugyancsak hiányos koponyával együtt A csontok közül öntött bronz, indadíszes öwereteket bontottunk ki, egy keskenyebb és egy szélesebb öv mintájában, stílusában is eltérő díszeit Két öv meglétére utalt a két övcsat is. A leletanyag leírása: 1. sir 1. számú öv 1. Övcsat. Öntött bronz, ovális csat. Karikája lapos átmetszetű, szalagszerű, három részre tagolt A pecek illeszkedése felé szélesedik, itt jobbról, balról függőleges borda zárja le a szalagot. Ezen belül még két laposabb, függőleges borda látszik, felső részüket a pecek használat közben erősen megkoptatta. Maga a pecek szintén öntött bronz, fordított lapos 3-as alakú, ráhajiik a csattestre. A szíjbefogó felé eső részen kis, hátrafelé álló tüske van. Csuklós tagja három bevésett vonallal díszített. Méretek: Átm: 4x2,2 cm, 0,5x3 cm; Ltsz, 84.63.1.(1 tábla 6.). 1 Jelentés leletmentésről, HOM Adattár 1983.