Rémiás Tibor szerk.: Miskolc város történetének dokumentumai II. Régészeti tanulmányok Miskolc korai történetéből (Miskolc, 1992)
S. Koós Judit: Miskolc és környékének korai és középső bronzkora
Sem egyéb kisebb agyagtárgy, sem pedig csont- és kőeszköz nem került nagy számban felszínre a kultúra területéről. Említésre méltó egy agyag kanál, egy átfúrt korong, lapos kőbalta, néhány más kőeszköz, valamint külön figyelemre méltó egy agancsból készült övcsat. A Makó kultúra temetkezési formájának ismertetésekor is hivatkoznunk kell a leletek hiányára, ugyanis hazánkban eddig e népesség temetőjét még nem sikerült feltárni. Egy-egy sír került napvilágra, melyek mind hamvasztásos rítusúak voltak. Többségükben urnába helyezték a hamvakat, de voltak szimbolikus sírok is. Az urn ás síroknál csekély, míg a szimbolikus síroknál nagy számban figyelhető meg a mellékletadás - agyagedény - szokása. A korai bronzkor második fázisának sajátos, önálló arculatú kulturális egysége a Nyírség kultúra. Eiter jedési területének északi határát tulajdonképpen az Alföld pereme határozza meg, keleten pedig a Zemplénihegység. Nyugaton megyénk alföldi peremvidékétől az Eger patakig húzható meg határa, majd itt tovább húzódik a Berettyó torkolatvidékéig. Délen a Sebes-Körös vidékétől a Sárrét peremén át a Bihari-hegység nyúlványáig találhatóak meg lelőhelyei. A keleti részeken az Ér és a Kraszna völgyétől az Ecsedi-lápon át a Bodrogig terjed területe. Ezen a viszonylag kis területen telepedett meg a Nyírség kultúra népessége, de főleg a Nyírség és a Bodrogköz vidékén. Településeik szétszórtan helyezkedtek el, tartós megtelepedésre utaló nyomokat az utóbbi részeken nem találni, mindössze néhány hulladékgödröt. Ugyanakkor ismertek olyan adatok is, melyek szerint számolni kell esetlegesen több ezer m kiterjedésű telepekkel is. Az egyazon kultúrán belül eltérő telepü lésrendszer magyarázatát a kutatás abban látja, hogy az életmódnak megfelelően a népesség kialakította téli és nyári szállásait. Míg a kisméretű, egy-egy család befogadására alkalmas szálláshelyeket nyáron használták, addig a nagyméretűekhez a nagyobb közösségek télire visszatértek. Természetesen e magyarázat mindaddig csak feltételezés marad, amíg elegendő régészeti bizonyítékkal nem rendelkezünk a fentiek alátámasztására. A Nyírség kultúra népességének gazdálkodásáról meglehetősen keveset tudunk. Azokon a területeken, ahol a legnagyobb a település-sűrűség - Nyírség, Bodrogköz -, a homokos talaj nem alkalmas mezőgazdasági termelésre. Megélhetésüket a halászat, vadászat, állattartás biztosította, mely utóbbi a cserekereskedelemben is jelentős szerepet játszott. Nagy valószínűség szerint a kultúra területén vezethettek át kereskedelmi utak, melyek a távoli területeket kötötték össze egymással. Fémművességük alapos ismeretéhez kevés az adatunk, azonban bizonyos, hogy egyes korai bronzkori tőrök és csákányok e népcsoport műhelyeiből kerülhettek ki. Fazekastermékeik között mindössze néhány típus található, melyek azonban reprezentálják e kultúra kerámiaművességét. Jól megmunkált, gondosan kidolgozott edényeik közül kiemelkedőek a füles korsók és tálak, melyeket gazdagon díszítettek. Az előző fázis makói kultúrájának fazekasságától eltérő, egyedi vonásokat mutató nyírségi kerámiák sajátosságaik miatt időbeli problémák megoldását is segítik. 4 Kőeszköz készletükben a trapéz alakú, lapos kőbalta mellett a kova- és obszidiánpengék érdemelnek említést, míg a csonteszközök közül csak az általánosan elterjedt csont ár ismert. A kevés rendelkezésre álló adat szerint a Nyírség kultúra népe halottait elhamvasztotta. Sírjaik általában urnasírok, melyek egymás közelében helyezkednek el. Ásatási megfigyelések nem zárják ki annak a lehetőségét sem, hogy esetlegesen szórtnamvasan is temetkezhettek. Ami az eddig tárgyalt kultúrákra vonatkozó forrásanyagot illeti, számuk rendkívül csekély. Egy belső díszes tál és egy mészbetétes oldaltöredék bemutatásával kívánjuk igazolni előfordulásukat megyénk területén (1. és 2. fotó, helyük Ernőd és Mezőkeresztes-Víztároló). A leltárkönyvi bejegyzés szerint OngaújfaluÁllami Gazdaság homokbányája a lelőhelye annak a csupornak, mely ajándékként került a múzeumba és a kora bronzkorra datálható (3. fotó). Közel sem üyen kevés emlékkel számolhatunk a Hatvani kultúrára vonatkozóan, mely megyénk egyik legjelentősebb kulturális egysége a korai bronzkorban. Elterjedésével a Bodrog torkolatvidékétől a Hernád középső folyásán át a Sajó, Rima, Ipoly felső folyásáig, a Garamig, a Dunakönyökig, hosszában a Gödöllői dombság peremvidékéig, valamint a Tápió és Zagyva folyókig számolhatunk. Déli határát a Körös torkolatvidékénél húzhatjuk meg, míg keleti határára vonatkozóan ezideig nem tudtunk pontos adatokkal szolgálni. 5 Viszonylag békés, háborúktól mentesek a kora bronzkor évszázadai. Ennek következményeként és a délkelet-európai hagyományokat követve a többrétegű (teli) települési formát valósították meg, mely a neolitikum után a korai bronzkor 3. szakaszában újra virágkorát élte. A hatvani típusú telieket már a legkorábbi időktől védelmi rendszerrel látták el, sánccal vagy árokkal, a földrajzi helyzettől függően. Településeik kiválasztásánál tehát fő szempont a biztonság, a külső támadásokkal és az esetleges belső viszálykodásokkal szembeni védelem. A telepek általában kerek, vagy ovális formájúak, házaik felmenő falúak, földfelszínre támaszkodóak Nagyméretű, tűzhellyel ellátott, nagycsaládi házaik, melyek vázát cölöpök alkották, gyakran es3 KaliczN, 1984c. 109-110. 4 KaliczN., 1981.68-73. 5 KaliczN., 1984a. 192-193.
