Csorba Csaba szerk.: Miskolc város történetének dokumentumai I. Miskolc város tanácsülési jegyzőkönyve 1569-1600 (Miskolc, 1990)

A városkönyv szövege (mai helyesírás szerint) Közreadja: Tóth Péter

251. (80/6) Péntek János hagyott egy szőlőt testamentumban az feleségének holtig, mely szőlő maradott volt Péntek Andrástól, (de) úgy, hogy ha holta történik (a feleségének), tehát maradjon az Péntek András gyermekire, de az szőlőt se pénzen el ne adhassa, se penig el ne parlagítsa: ezt pedig ugyan(csak a) törvényből ment (?) ki. 252. (80/7) Augusztus 10. Bakos Andrásnak azminemű adóssága volt Bornemissza Istvánnál, tudniillik 26 arany, az(t) tartatja az öccsénél, Bornemissza Gáspárnál, kit hozott az tanács elében. 253. (81/1) Augusztus 10. Bárány Mihály és Bárány Bálint keresé Mészáros Kelement négy bíró idejében néminemű szőlő örökségéért, melyért Bányai Pétör bíróságában elő állotanak és feleltének, és Mészáros Kelemen ellen tíz gírán maradtak. És azt (a törvényt) Győrben vették, de fel nem vették, hanem most is azonban vágynak. (De) mint hogy méltatlan kerestek, azért az per leszállott. 254. (81/2) Augusztus 29. Tót Berta(lan), mivel hogy sok lopásban találtatott, kőlyukaknak (fel)törésében, az törvény akasztófát talált volna neki, hogy halált érdemlene. De mivel hogy magát köt(öt)te arra, hogy ha többé efféle vétekben találják, hát minden törvény nélkül senki reá ne esküdjék, hanem kivigyék és felakasszák. Oka (ennek) ez, hogy nem akarták, hogy bíró uram reá esküdjék, hanem (hogy) mostan az pellengérben vigyék és erősen megverjék, és (hogy) megkiáltsa ezt, hogy ő akasztófát érdemlett volna, de mivel hogy köt(öt)te magát, most csak ezzel büntetik. 110 255. (81/3) Domonkos Miklós és Domonkos András osztoztanak meg egymással az atyjától maradiból, ily ok alatt, hogy az mi része neki, Domonkos Andrásnak jutott volna az Rimaszombatban, azt az részt engedte Domonkos Miklósnak. 111 Azonkívül viszont Domonkos Miklós az ő részének (a) felét, az ki itt, Miskolcon illette volna, mindeneknek (a) felét engedte Domonkos Andrásnak az rimaszombati részért. 256. (81/4) 1585. október 28. "Mi, Kós Balázs, Puskás Mátyás (és) Bán Mátyás az mi tisztelendő bíró urunk előtt, Zabari Dömötör előtt kötjük magunkat, hogy ez jövendő szüretre az ő ez idei elmúlt adósságáért, úgymint 7 forintért adunk őneki miskolci köbölben (számolván) 30 köböl bort, 112 minden pörpatvar nélkül az Szegedi Lajosnak." 257. (82/1) Az Úr 1585. esztendejében, december 1. napján. 113 Püspök István adott volt Török Imrének valami ónt, (és) azt az ónt eresztette meg neki Török Imre, ez okon, hogy ez jövő Szent György napjára (április 24-re) azt az adósságot megadja. Ha penig akkorra meg nem adhatja, tehát köti (azt) az örökséget, melyet vött Est ók Pétertől, hogy mindaddig bírja, míg megadhatja neki, (és) Török Imre minden patvar nélkül beleállhasson. 258. (82/2) Az 1585. esztendő december havának tizenegyedik napján, Zabari Demeter bíróságában 114 nagykőrösi Kun Mátyás, ki ennek előtte is volt fogságban egynéhány okokért, kiváltképpen penig (azért), hogy Vértes Farkast, az ő szolgált urát égetéssel, törökké léteilel fenyegette Bányai Péter 1584. esztendei bíróságába(n). Ez jelen való, mostani fogsága penig volt ez okáért, hogy Szeder Péternek egy szablyáját lopva elvitte volt. De hogy ez az Szeder Péter itthon nincs és (hogy Kun Mátyás) immár ez mostani drágaságban az fogságban éhhel meg ne haljon, az egész tanács könyörülvén rajta, megkegyelmeztek neki ilyen okon, hogy erre kötelezte magát, hogy ha ő ennek utána valami efféle cégéres és halálos bűnben esik és találtatik, avagy penig ha kérkednék azzal, mint azelőtt, hogy vagy törökké leszen, vagy oda rabot viszen, vagy valakit égetéssel fenyeget, avagy penig csak valakinek - akár egyebütt való keresztény embernek, akár és kiváltképpen miskolci embernek, akárkinek - ártalmára akarna és igyekeznék avagy lenni, tehát semmivel egyébbel ne érje meg, hanem minden törvény nélkül, valahol kézben akad, azon (a) helyen halált szenvedjen. 259. (83/1) Január hónap negyedik napján, az 1586. esztendőben. 115 Szabó Mátyás, mindszenti, mondja, hogy adós volt neki Nagy Pétör, (szintén) mindszenti, néminemű adóssággal, mely adósságért (még) éltében kötötte volt egy hold búza vetését Nagy Pétör Szabó Mátyásnak, (és) Nagy Pétörnek halála után is kötötte az felesége azon búza vetést ez felül megmondott Szabó Mátyásnak, hogy bírja, mint szabad örökét. Adott volt egy fél köböl búzát neki, Nagy Pétörnek, 116 és fogadta volt, hogy ha Karácsonyra meg nem adhatja neki, hát azon búzával vetett vetést kötötte volt neki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom