Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

A TÁJ ÉS A TÁJFORMÁLÓ EMBER - KAJÁN IMRE: A Soroksári Duna-ág elzárása és az 1876. évi árvíz

zammű készült, a Duna vizének a promontori ág felé terelése céljából. A volt Duna-ág meder a zárgátig így 2800 m hosszú, 280 m széles, igen jó adottságú kikötővé alakult át. A Margitsziget körüli Duna-rendezések során a sziget fölötti folyószakaszt 680 méterről 490 m-re szorították össze. A sziget csúcsán 150 m hosszú vízosztóművet hoztak létre a mederben. Ez végül is két, nagyjából egyforma, 236 m illetve 244 m széles ágba irányította a Duna vizét. Az 1876-os árvíz Budapesten Az 1875/76-os tél kemény, erős jégtakarót fejlesztett a Dunán (és a Tiszán is). A jégzajlás már 1875. december 6-án éjjel elkezdődött Budapestnél, ahol 9-én már-12 és -15 °C közötti hőmérsékleteket mértek. A zajlás 6-7 napig tartott, majd megenyhült az idő: Budapesten a Duna karácsonyra jégmentessé vált. Az egy hétig tartó erős hideg a Budapest alatti szabályozatlan mederszakaszon a fajszi hármas szigetnél, a gerjeni zátonyokon, valamint Apostagnál és Bölcskénél is jégtorlódást okozott. A torlaszok közepes vízállásnál képződtek, és a víz rohamosan növekedni kezdett. A december 27-én beköszöntött nagyon erős hideg a torlaszokat alaposan meghizlalta és a Duna szintje emelkedett. Budapestre nézve a legnagyobb veszedelmet az Ercsi alatti Bezdán-szigetnél és a falu fölötti Kácsás-szigetnél keletkezett torlasz jelentette. Az itteni akadályok visszaduzzasztása ugyanis Budapesten is érezhető volt, olyannyira, hogy már a felső vidékekről vonuló jégmező is megállt a rakpartok között. A vízszint egy közepes január végi, február eleji árhullám levonulása után előbb csökkent, majd 1876. február 26-án a budapesti mércén 24'7"0"'-ig (767 cm a „0" fölött) emelkedett. A rendkívüli áradást egyértelműen az ercsi és a később kifejlődött Budafok alatti jégtorlasz okozta. Nehezítette a helyzetet, hogy a jeges ár elvonulta után közvetlenül újabb árhullám érkezett, ezúttal a felső vidékeken lévő szokatlanul meleg idő okozta olvadásból: a Vág, Nyitra, Garam, Ipoly külön-külön végigpusztította a maga völgyét, majd a Dunába érve, egyesülve Budapestnél 1876. március 9-én 727 cm-rel tetőzött, és csak március 20. után tért vissza medrébe. (A csatornaelzárások miatt a gőzgépeket előbb január 20-tól február 8-ig, majd átmeneti szünet után február 20-tól április 12-ig kellett folyamatos üzemben tartani.) A fővárosi árvízbizottság január elején alakult meg. Mentőtársulatokat szerveztek, kijelölték az esetleges menhelyeket, meghatározták azokat a vészjeleket, amelyekkel a víznek a városrészekbe betörését jeleznék. Az új árvízvédelmi létesítmények azonban jól megállták a helyüket. Pest belterületi részei teljesen ármentesek maradtak, gátszakadás csak egy helyen történt: az újlipótvárosi ipartelepeket védő ún. „Viktória-gát" szakadt át és öntötte el a mai Szent István körút helyén állott Tüköry-gátig és Váci útig terjedő - akkor még ritkán beépült - városrészt. Budán még csak a Dunába vezető szennyvízcsatornák voltak. Előbb ezeken át tört a megemelkedett Duna a házak pincéjébe, majd a még nem kellő magasra épített rakpartokat is átlépte. A Rácváros, Víziváros alacsonyabb részei víz alá kerültek, a közlekedést csak csónakokkal lehetett fenntartani. Az árvíz leginkább Újlakot és Óbudát sújtotta, ahol a víz szabadon hatolt be a városba, és a kilakoltatottak száma meghaladta az ötezret. 573