Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)
AGRÁRTÖRTÉNET - AGRÁRETNOGRÁFIA - SURÁNYI DEZSŐ: A sárgabarack meghonosodása Magyarországon
a közép-ázsiai (III.) és elő-ázsiai géncentrumban is. A kultúrnövények származásának kutatásai során a Vavilov rendszerét később kibővítették, Zsukovszkij 3 2 által meghatározott európai-szibériai géncentrumban 3 3 már az Alpok, Appenninek s a Balkán-hegység endemikus fajainak élőhelye is berajzolható. EK-Kína felöl az A. mandshurica, A. sibirica és az A. davidiana optimális termőhelyet talált, az A. vulgaris ettől valamivel délebbre terjeszkedett, mint a további fajok is. Az A. mume a 38. szélességi fok alatt honos, míg ugyanebben a zónában a tibeti barack, amely azonban magashegyi fácska. A Tien-Shan vidéke, a Fergánai-medence, valamint Dzsungária olyan mértékben segítette elő a mutációkat, hogy a későbbiekben leírt alfajokat fajoknak tekinthetjük a nagy biológiai különbségek miatt; miközben igaz, hogy a nemzetség fajai vikariálnak, de szinte mindegyik vadfaj montán elem. 3 4 A sárgabarack a termesztésben legalább 5000 éve megtalálható Kínában, Nyugaton is mintegy 2000 éves múltja van. A terjedését nemcsak a több géncentrumbeli jelenlét, hanem a Selyemút (amely Csangantól indult s Bizáncig, majd később Velencéig-Rómáig, sőt Lyonig tartott) gazdasági-kulturális kölcsönhatásai is segítették. 3 5 Különösen érdekes lenne az EK-Kína és Közép-Ázsia, ÉK-Kína és Hellász és Itália földje közötti kölcsönhatás kutatása, mert az örmény barack és Velence, vagyis az EK-Olaszországban kialakult sárgabarack termesztés is csak így értelmezhető megfelelően. Az Armeniaca-nemzetség ún. kis fajainak, illetve a Prunus armeniaca nagy faj mikrotaxonjainak származási és történeti-földrajzi eredete ezért sem kellően tisztázott. Az A. vulgaris, 3 6 mint a világszerte termesztett sárgabarackfajták botanikai értelemben vett fajneve tulajdonképpen nem species, hanem specioid, így amit Hegi 3 7 nyomán Terpó 3 8 bemutatott, az A. vulgaris convarietasai, azok a bajdani kínai, japán és közép-ázsiai, végül örmény-perzsa keresztezéses nemesítői és szelekciós munka eredményeként alakultak ki, mégpedig több faj felhasználásával. A nemzetség legtöbb faja ázsiai eredetű, mégpedig azon területekre koncentrálódik az areájuk, ahol a legutóbbi jégkorszakban, kb. 12 ezer éve több fajnak lett refúgiuma, mint Európa hegyes vidékei. A sárgabarack fajok - az A. mume kivételével - a 40-38. szélességi fokok között helyezkednek el, egyrészt az areák érintik egymást, másrészt megfigyelhető a vikariálás is. Mindegyik fajnak igen nagy a fényigénye, az árnyékhatás gallyszáradást és a termőképesség csökkenését idézi elő. Az ókori Csangan (ma: Hszian), Szogdiána és általában a Fergánai-medence, továbbá azt ókori Örményország és Perzsia kiemelkedő szerepet játszott az Armeniaca-fajok domesztikációjában. 3 9 A fajok fagytürése igen különböző, azzal hogy a nemzetség hibridek kivételével, a lombosodást előzően virágoznak, a rövid mélynyugalmi idő nagy veszélyt hordoz magában. A vulkanikus talajok nagyban segítették az elterjedésüket, a szárazságtűrésük többnyire jelentős, az Armeniaca mume és az A. ansu kivételével, amelyek vízigényesek. Néhány faj vagy csak kultúralakjaiban ismert, természetes vagy mesterséges 32 Zsukovszkij 1950.96-105. 33 Vö. Surányi 2003. 11. 34 Surányi 2003. 12. (térkép). 35 Vö. Boulnois 1972. 113-123. 36 Surányi 2003. 30-35. 37 Hegi 1924. IV. 217. 38 Terpó 1974. 184. 39 Kosztina 1936. 33-36. és Surányi 2003. 11-15. 685
